3p

Változtatni kellett a szabályokon, különben nem lett volna '28-ban olimpia?

Veszélybe kerül a jégkorong olimpiai szereplése, ha a sportág nemzetközi szövetsége (IIHF) nem hajtja végre a nemzetközi Sportdöntőbíróság (CAS) oroszok világbajnoki szereplését előíró jogerős döntését – jelentette ki Olli Rauste, a CAS korábbi jogásza.

Elmondása szerint ennek oka, hogy a jelenlegi állapot alapján az IIHF nem engedi szerepelni az orosz férfi és női válogatottat olimpiai kvalifikációhoz köthető viadalon. Ezentúl a másfél hete meghozott CAS-ítélet jogkövetkezményeként Rauste figyelmeztetett: ha például Kanada, Csehország vagy Finnország – ahogy jelezte – nem adna beutazási vízumot a világbajnoki mezőnybe visszahelyezett oroszoknak, akkor fennáll a lehetősége annak, hogy ezek az országok a jövőben elveszíthetik sportesemények rendezési jogát. Példaként említette a 2025-ös torna-világbajnokságot, ahol Indonézia megtagadta izraeli csapatok indulását, és ezért a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) azt javasolta, hogy ott ne rendezzenek versenyeket.

A CAS korábbi jogásza szerint a megváltozott politikai környezet miatt döntött a CAS Oroszország javára. Idén februárban az Egyesült Államok és Izrael megtámadta Iránt, és ezt a két országot mégsem zárták ki a sportéletből – noha agresszív háborút indítottak –, miközben Oroszországot éppen ilyen miatt száműzték.

„A NOB választás elé került: kizárják-e az Egyesült Államokat és Izraelt is az olimpiai mozgalomból? Ez a gyakorlatban azt is jelentette volna, hogy a 2028-as nyári olimpiát el kell venni Los Angelestől. Vagy pedig visszatérjenek ahhoz az 1980-as évek után elfogadott elvhez, miszerint az országok közötti háborúk nem határozhatják meg, ki vehet részt a sportversenyeken? A NOB az utóbbi megoldást választotta, és 2026 júniusának végén az ötkarikás szervezet jelentős módosítást hajtott végre az Olimpiai Chartán” – mondta Rauste.

A CAS döntése után az IIHF nehéz helyzetbe került, mert hiába hajtaná végre a bírósági döntést, immár Svédország, Finnország, Csehország, Norvégia, Dánia, Ausztria, Lettország, Ukrajna és junior szinten Svájc jelezte, hogy nem állna ki az orosz válogatott ellen. Ezentúl a december 26-án kezdődő férfi junior vb-re Kanada, a januári női ifjúsági vb-re Csehország, az egy év múlva esedékes férfi junior vb-re pedig Finnország nem kíván vízumot adni az oroszoknak, ha nem szüntetik be az ukránok elleni háborút. Ráadásul több kiemelt szponzor visszavonná támogatását orosz szereplés esetén, ami pénzügyileg roppantaná meg a szövetséget.

Az IIHF a 2022 februárjában kirobbant ukrajnai háborúban az oroszokat segítő fehéroroszok kizárását sem oldotta fel, és hangsúlyozta, hogy továbbra sem ért egyet a CAS-ítélettel. A tanács szombati döntése alapján nekik a férfi felnőtt és junior vb-t változatlanul ki kell hagyniuk, ám a fehérorosz illetékesek jelezték, hogy a CAS-nál fellebbeznek, és az orosz ítélet ismeretében könnyen elképzelhető, hogy ők is sikerrel járnak.

(MTI)

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Nemzetközi Úgy tűnik, mégis odaengedik az oroszok és az amerikaiak az európaiakat is az asztalhoz Abu-Dzabiban
Privátbankár.hu | 2026. november 8. 14:33
Részt vesznek a háború lezárást célzó tárgyalásokon az európaiak is.
Nemzetközi Találatot kaphatott a szaúdi főváros egyik ikonikus épülete
Privátbankár.hu | 2026. november 8. 13:46
Az Aramco egyik épülete szenvedett károkat.
Nemzetközi Az oroszok szerint minden a lehető legjobban alakul az ukrán fronton
Privátbankár.hu | 2026. november 8. 13:11
Minden frontszakaszon előrenyomul az orosz haderő – az orosz haderő tájékoztatása szerint.
Nemzetközi Megvan, mikor indul az új időszámítás Szerbiában
Privátbankár.hu | 2026. november 8. 12:53
Összeül az új parlament, rögtön fontos szavazások is jönnek.
Nemzetközi Újabb dermesztő részleteket közöltek a krakkói mészárlásról – felkavaró tartalom
Privátbankár.hu | 2026. november 8. 11:47
Két külföldi áldozat is van, a merénylő állapotáról is új információkat közölte a lengyel hatóságok. A videók megtekintését csak erős idegzetű olvasóinknak ajánljuk!
Nemzetközi Trump mindenkit meglepett egy felkéréssel – de lehet, hogy összekevert két embert
Privátbankár.hu | 2026. november 8. 11:06
Furcsa jelöltje van az elnöknek egy fontos posztra – de lehet, hogy baki történt?
Nemzetközi Csőstül jön a baj Hormuznál: újabb hajók égnek
Privátbankár.hu | 2026. november 8. 10:43
Nem engedélyezett útvonalon haladtak, aknára futottak – közölte Irán.
Nemzetközi Fontos dolgot közöltek az egyik krakkói áldozatról
Privátbankár.hu | 2026. november 8. 10:12
Lengyel, brit, német orosz, osztrák és portugál állampolgárok is vannak a sérültek között.
Nemzetközi 20 millió dollárt fizetnek Trumpék ezért az információért
Privátbankár.hu | 2026. november 8. 09:59
Gazdag lehet, akinek jó értesülései vannak.
Nemzetközi Eldőlt, ki alakíthat kormányt Izraelben
Privátbankár.hu | 2026. november 8. 08:43
Nem Netanjahut hívta meg magához Jichák Hercog.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG