3p
Az új elnök jóváhagyásával amerikai katonai akciót indítottak vasárnap egy al-Kaida bázis ellen Jemenben. Noha először tagadták, kiderült, hogy civil áldozatok is voltak, ezért most az amerikai hadsereg kivizsgálja az ügyet. Miután az elnök rövid idő alatt sok meglepő lépést és nyilatkozatot tett, a félresikerült akció ugyancsak nem tesz jót megítélésének.

Baklövések

A katonai akciót öt nappal az elnöki beiktatás után hagyta jóvá Trump és legközelebbi tanácsadói, köztük veje, Jared Kushner és a védelmi miniszter, Jim Mattis tábornok. A New York Times és a Reuters egyaránt hivatkozik a hadsereg tisztjeire, akik Trumpot és tanácsadóit hibáztatják a kellően át nem gondolt lépés miatt. A bírálatok szerint az akció során egyik baklövés követte a másikat, kezdve azzal, hogy a szokásosnál sokkal alacsonyabban repülő drónok felkeltették az ellenség gyanúját.

Az akciókban részt vevő speciális erők megfelelő felderítés nélkül indultak csatába, így a vártnál sokkal erősebb ellenállással találkoztak, aknákra futottak és a környező épületekből heves tűz zúdult rájuk az 50 perces tűzharc során. Egy helikoptert, amit a bajban lévő erők megsegítésére küldtek, meg kellett semmisíteni és hátrahagyni. A Reutersnek nyilatkozó amerikai katonai szakértők szerint Trump úgy hagyta jóvá első terroristák elleni hadműveletét, hogy nem végezték el a szükséges felderítést, nem szervezték meg a földi támogatást és nem rendelkeztek megfelelő vésztervekkel sem.

Élő pajzs

Az akciót még Obama idején tervezték meg, de az előző elnök nem hagyta jóvá. A civil áldozatok között van egy 8 éves lány, igaz hogy családtagjai a terroristákhoz tartozhattak, mivel apját, egy al-Kaida propagandistát, aki amerikai állampolgár volt, 2011-ben ölték meg egy dróntámadásban. Az akcióról készült jelentés szerint a civil áldozatok, köztük nők, akkor haltak meg, amikor a tűzharc közepébe kerültek, de a terroristák között több női harcos is volt, így nehéz kideríteni, mennyi volt a tényleges civil áldozat.

Az amerikai légierő egy ezredese elmondta, hogy az al-Kaida gyakran tart nőket és gyerekeket élő pajzsként a harci területeken, nem nagyon érdekli őket, ha meghalnak, viszont a propagandában előszeretettel hangoztatják, hogy az ellenség civileket támadott. Az akció végül úgy ért véget, hogy speciális légijárműveket küldtek a harcoló alakulat kimentésére, melyek közül egy helikopter a földhöz csapódott, használhatatlanná vált, ezért egy másik légijárműről precíziós bombával pusztították el, hogy ne kerülhessen az ellenség kezére.

Sikeres volt

A Fehér Ház szóvivője elmondta, hogy mindennek ellenére az akció sikeres volt, mert 14 terroristát, köztük al-Kaida vezetőket megöltek, és rengeteg információt szereztek, amivel lehetséges jövőbeni terrortámadásokat előznek meg. Az akcióban egy amerikai tengerészgyalogos, William Owens életét vesztette. Trump szerdán váratlanul felpattant az elnöki helikopterre és a Delaware államban lévő Dover légitámaszpontra utazott, hogy találkozzon az áldozat családjával.

Az elnöki helikopter. Forrás: Wikimedia Commons
A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Nem fújolni, hanem megtapsolni kéne Jeff Bezos vagy Mészáros Lőrinc sikereit?
Litván Dániel | 2025. július 7. 19:42
A szupergazdagok hatalmas szeletet hasítanak ki maguknak a nemzeti vagyon tortájából. De mi van akkor, ha a torta közben sokkal nagyobb lesz?
Makro / Külgazdaság Donald Trump úgy tett, mint a mesebeli okos lány
Privátbankár.hu | 2025. július 7. 13:28
Az elnök mindenkit összezavart, hozott is információt, meg nem is. 
Makro / Külgazdaság Üzenet a kormánytól: a magyar gazdagok most végre tényleg a pénztárcájukba nyúlnak?
Privátbankár.hu | 2025. július 7. 12:21
A Privátbankár Árkosár legfrissebb eredményei alapján a nem túl fényes inflációs kilátások is szóba kerültek a Trend FM reggeli műsorában hétfőn, ahol Gáspár András, a Klasszis Média lepigazgatója volt a vendég. A beszélgetés második felében pedig azt járták körül: vajon számíthatunk-e komolyabb adakozási, jótékonysági hullámra a választásokig?
Makro / Külgazdaság Bajban van az európai autóipar, három nagyhatalom kér segítséget
Privátbankár.hu | 2025. július 7. 09:26
Ursula von der Leyenhez fordulnak.
Makro / Külgazdaság KSH: itt költötték a pénzüket a magyarok májusban
Privátbankár.hu | 2025. július 7. 08:30
Megérkeztek a KSH friss adatai.
Makro / Külgazdaság Vége a jó világnak a benzinkutakon?
Privátbankár.hu | 2025. július 5. 08:10
Nem kizárt, hogy az árak csökkenése a jövő héten nem fog folytatódni.
Makro / Külgazdaság Végre egy jó hír: tovább csökkentek az energiaárak az EU-ban
Privátbankár.hu | 2025. július 4. 13:31
Az euróövezetben és az Európai Unióban havi összevetésben csökkentek, éves szinten nőttek a termelői árak májusban az Európai Unió statisztikai hivatala, az Eurostat pénteken közzétett adatai szerint.
Makro / Külgazdaság Orbán Viktor: Az országnak lesz kenyere
Privátbankár.hu | 2025. július 4. 09:29
Bővítik az öntözést az Alföldön, szeptembertől indul az Otthon Start.
Makro / Külgazdaság Kapott egy újabb gyomrost a kormány – ezúttal az állami hivataltól
Privátbankár.hu | 2025. július 4. 08:30
A KSH szerint az ipari termelés éves szintű csökkenése kéthavi lassulás után májusban ismét fokozódott.
Makro / Külgazdaság Költekezésbe kezdhet a kormány
Privátbankár.hu | 2025. július 3. 15:27
Mindez az EU által elfogadott országspecifikus mentesítési záradékkal lehetséges. 
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG