3p

Ezt mutatja lapcsoportunk előrejelzése.

Laptársunk, a szintén a Klasszis Médiához tartozó Mfor a hetente megjelenő Mfor Üzemanyagár-figyelő legújabb kiadásában arról írt, hogy ahogy a kőolaj drágult, úgy kúsztak felfelé a hazai üzemanyagárak is.

Más kérdés, hogy a Brent árfolyama – miközben emelkedett – meglehetősen csapkodó volt. A hét legelején még hordónként 88 dollár körül járt, majd az állítólagos amerikai-iráni tárgyalások hírére az árfolyam lezuhant 80 dollárig. Innen aztán elsősorban a továbbra is forrongó közel-keleti helyzet miatt a hét második felében szép lassan ismét a 88 dolláros szintig kúszott fel. Az üzemanyagárak ezt a csapkodás nem követték, és a hazai kutakon összességében véve csak mérsékelt áremelkedés volt – áll a cikkben.

Megint olcsó lett a magyar dízel

Az egyes országok átlagárait összehasonlító Weekly Oil Bulletin adatai szerint ezen a héten 7 olyan ország volt, ahol a magyarországinál olcsóbban lehet tankolni. Ez egyébként ugyanannyi, mint egy héttel korábban. Mindez azt jelenti egyébként, hogy Közép-Európában a magyar árak pozíciója nem változott. Három olyan ország van a régióban, ahol a magyarországinál alacsonyabb árakat találhatunk – derült ki a cikkből. Az idézett uniós statisztika szerint Szlovéniában és Horvátországban is alacsonyabbak az árak a szomszédos országok közül.

A cikk kiemelte, a hazai ellátás szempontjából jó hír, hogy a Mol szerint hamarosan befejeződik a százhalombattai finomító javítása. Mint arról a vállalat a napokban beszámolt, a Dunai Finomító 2025 októberében megsérült AV3-as nyersolaj-desztilláló üzemének helyreállítása a tervek szerint 2026 szeptemberének végére befejeződhet, ezt követően pedig a finomító ismét teljes kapacitással működhet.

A hír azért különösen örvendetes, mert a Dunai Finomító Magyarország egyetlen nagyobb teljesítményű finomítója, amely normál körülmények között a hazai benzin- és dízeligény jelentős részét fedezi. Az AV3 egység kiesése miatt a Mol hónapok óta csökkentett kapacitással dolgozik, a társaság korábbi közleménye szerint átlagosan mintegy 30 százalékos termeléskieséssel számoltak a javítás idejére. A hiányzó mennyiséget részben a szintén a Mol-csoporthoz tartozó pozsonyi finomítóból, részben importbeszerzésekkel és félkész termékek nagyobb arányú feldolgozásával pótolják.

Mi várható a kutakon?

Az Mfor Üzemanyagár-figyelő kiadásából kiderült, hogy a szakértők szerint a Brent ára továbbra is meglehetősen hektikusan alakulhat. Hogy merre mozdul, azt több tényező is befolyásolta, illetve fogja az előttünk álló héten. Egyrészt az OPEC+ országok termelési korlátozásai továbbra is éreztetik hatásukat, ami támaszt ad az árfolyamnak. Másrészt az Egyesült Államokból érkezett készletadatok a vártnál nagyobb készletnövekedést mutattak, ami lefelé ható nyomást gyakorolt az árakra. Továbbá Kína gazdasági kilátásai, illetve az ottani kereslet alakulása is befolyásolta a piaci hangulatot. A szakértők kiemelték, hogy a geopolitikai feszültségek – különösen a Közel-Keleten – továbbra is hordoznak kockázatot, ami hirtelen árfolyam-emelkedést is okozhat.

Ha emelkedő olajár jön, akkor az üzemanyagok is drágulni fognak. A jelenlegi piaci folyamatokat és a forint-dollár árfolyam alakulását figyelembe véve a fentiek miatt a következő héten további kisebb áremelkedés várható. A Brent olaj ára ugyan nem mutatott jelentős elmozdulást, de a forint gyengülése és a nemzetközi jegyzésárak emelkedése miatt valószínű, hogy a benzinkutakon néhány forintos drágulás következik be.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Csalóka a nagy építőipari fellendülés
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 18:55
A közel 22 százalékos éves növekedés ugyanis csak néhány nagy infrastrukturális beruházásnak köszönhető, miközben a vállalkozások egy része a tartalékai megőrzése érdekében elbocsátásokra kényszerülhet – nyilatkozta Koji László, Építési Vállalkozók Országos Szakszövetségének elnöke a Trend FM-nek. 
Makro / Külgazdaság Ennyivel drágult a lakásbiztosítás a díjbefagyasztás feloldása után
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 16:25
A harmadik negyedévben átlagosan 3,6 százalékkal emelkedett a lakásbiztosítások díja. Az alapdíjak befagyasztását a biztosítótársaságok 2026. június 30-ig vállalták.
Makro / Külgazdaság Rábólintott az EU, hogy a Baltikum felé terjeszkedjen a magyar óriás
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 15:04
Észt bankot vásárol fel az OTP.
Makro / Külgazdaság Így vélekedik az EU biztosa és Kármán András a 4,2 milliárdnyi uniós forrásról
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 14:07
Michael McGrath, az Európai Bizottság demokráciáért, jogérvényesülésért, jogállamiságért és fogyasztóvédelemért felelős biztosa és Kármán András pénzügyminiszter is boldog a kondicionálási eljárás vége után.
Makro / Külgazdaság Ők leszek az NVVH elnökhelyettesei
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 13:40
Ötvös Károly közpénzügyi, Gellért Károly Árpád vádemelésért felelős, valamint Terhes Tibor Dávid fellebbviteli elnökhelyettese lesz a Nemzeti Vagyonvisszaszerzési és Vagyonvédelmi Hivatalnak.
Makro / Külgazdaság Így változtathatja meg a Baross Gábor-terv a magyar vasutat
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 11:33
Végignéztük a Baross Gábor Vasútfejlesztési Tervet: az uniós forrásokkal hosszú idő után először indulhat biztos anyagi háttérrel a magyar vasút átalakítása.
Makro / Külgazdaság Ki érti ezt? Megint ugyanaz történik a magyar benzinkutakon
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 09:09
A nemzetközi helyzetet nem éppen tükrözik az itthoni árfejlemények az üzemanyagok piacán.
Makro / Külgazdaság A vasútépítés volt az építőipar egyik húzóereje augusztusban
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 08:30
A 142 százalékos növekedés hozzátett az építőipar augusztusi erős teljesítményéhez, az új szerződések volumene viszont visszaesett.
Makro / Külgazdaság Magyar Péternek emiatt fájhat a feje: mérlegre tette a GKI az uniós ezermilliárdokat, ez sült ki belőle
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 06:52
Óriási összegek, de csak mérsékelt hatás? Erre jutottak a szakértők.
Makro / Külgazdaság Ilyen jövő várhat ránk: az IMF szerint az egész világ a gázra léphet, még az oroszok is
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 06:24
Idén már nem változik semmi, jövőre viszont minden jelentősebb gazdaság meglódulhat.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG