1p
A Cofidis Hitel Monitor első negyedéves felmérése szerint az előző kutatás óta nem változott a 18-69 éves lakosság vásárlási kedve, a célcsoport 34 százaléka tervez nagy értékű beruházást.

Az elemzés szerint a 18-39 éves korosztályban leginkább a magasabb végzettségűek, illetve a fővárosban élő, az átlagnál jobb anyagi helyzetűek terveznek nagyösszegű vásárlást a következő negyedévben. Az elmúlt években a hitel-ellenesek aránya folyamatosan nő, de még így is a lakosság több, mint fele hitel kedvelő, vagy elfogadó.

Karácsonykor másra, ilyenkor magunkra költünk

Az első negyedéves felmérés egyéb eredményeiről itt olvashat.

A felmérés szerint a lakosság egyharmada tervez nagyobb összegű beruházást a következő három hónapban. A legtöbben (16%) lakásfelújításra, és a nyár közeledtével utazásra (11%) szánnak nagyobb összeget. A 18-39 éves korosztály magasabb iskolai végzettségű, a fővárosban élő, és az átlagnál jobb anyagi körülményekkel rendelkező tagjai magasabb arányban terveznek nagyösszegű beruházást a következő negyedévben, mint az átlag.

A kisebb összegű beruházást tervezők aránya 2012 utolsó negyedévéhez képest visszaesett 14 százalékponttal, jelenleg a 18-69 éves lakosság kétharmada tervez ilyen jellegű vásárlást a következő három hónapban. A visszaesés oka az, hogy míg karácsonykor mindenki másra költ, az ünnepek után a saját részre vásárolni szándékozók száma jelentősen megnő, jelen esetben ez 11 százalékpontos emelkedést eredményezett, és ezzel párhuzamosan a mások részére tervezett vásárlás erőteljesen csökken. A csekélyebb értékű beruházások célja elsősorban ruha (47%), könyv (35%), szépségápolási termék (33%), élelmiszer (33%), és játék (24%) vásárlás.

Lakásfelújításra, autóra, utazásra vesznek fel a legtöbben kölcsönt

Összességében elmondható, hogy csökkent azok száma, akik hitelből valósítanák meg beruházásaikat. A lakosság 9 százaléka, különösen az átlag feletti jövedelemmel rendelkezők mondták azt, hogy vennének fel hitelt nagyobb összegű vásárlásaik finanszírozására.

Elsősorban lakásfelújítás, autó, mosógép- és LCD TV vásárlás esetén igényelnének kölcsönt. Az utazást tervezők közül pedig 8 százaléka mondta azt, hogy venne fel hitelt erre a célra. Ugyanakkor az előző időszakhoz képest a tervezett hitelösszeg emelkedett, átlagosan 630 ezer forint a nagy beruházások esetén. A kisebb értékű vásárláshoz a megkérdezettek 4 százaléka szeretne kölcsönt felvenni, átlagosan 244 ezer forint értékben.

Sokan vannak a hitel-ellenzők

A Cofidis Hitel Monitor felmérés hitellel kapcsolatos attitűd szempontjából a társadalmat három részre osztja: a „hitel kedvelőkre” (5%) „hitelt elfogadókra”(49%) és „hitel-ellenzőkre” (46%).

A „hitel kedvelők” száma az elmúlt évhez képest csökkent. A csoport tagjai a hitelekben a pénzügyi lehetőséget látják, és úgy gondolják, hogy ha az ember kellően megfontolt és körültekintő a kölcsönökkel kapcsolatban, akkor nem kell aggódnia a törlesztő részletek miatt. A kategória tagjainak 91 százaléka vett már fel valaha hitelt, tízből négy „hitel kedvelő” (43%) pedig igényelt valamilyen hitelt az elmúlt egy évben. A lakosság ezen része pénzügyi szempontból az átlagnál tájékozottabb.

A hazai lakosság közel fele (49%) tartozik a „hitel elfogadók” csoportjához. Elismerik, hogy bizonyos esetekben a hitelfelvétel racionális döntés lehet, de a negatív oldalát is látják. A „hitel elfogadók” aránya magasabb az átlag feletti jövedelemmel rendelkezők körében, a csoport 79 százaléka vett már fel valamilyen kölcsönt. A legtöbben lakáshitelt, személyi kölcsönt, gépjármű- és folyószámlahitelt igényeltek, az elmúlt egy évben a csoport összesen 24 százaléka. A hitelekkel kapcsolatban a csoport tagjainak tájékozottsága átlagos.

A „hitel-ellenesek” számára a kölcsön szükséges rossz, amivel csak a pénzintézetek járnak jól. A csoportban az átlaghoz képest alacsonyabb azok aránya, akik vettek már fel valaha hitelt, az elmúlt egy évben mindössze 8 százalék. A másik két csoporthoz hasonlítva kevésbé tájékozottak a témában.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Pénzügyi szektor Szép csendben híznak a befektetési alapok
Privátbankár.hu | 2024. június 14. 16:53
Több mint 1 százalékkal emelkedett a befektetési alapokban kezelt vagyon májusban.
Pénzügyi szektor Lecsapott a jegybank – szabálytalankodott egy szlovák cég
Privátbankár.hu | 2024. június 13. 09:58
Engedély nélkül vett követeléseket.
Pénzügyi szektor Szuper ATM-ek pótolhatják az eltűnő bankfiókokat
Csernátony Csaba, Buksza blog | 2024. június 5. 11:43
A bankfiókok „kihalással fenyegetett” intézményeknek tűnnek, miután az internetes bankolás terjedésével egyre kevesebb van belőlük, ám van olyan napi ügyintézés, amiben gondoskodni kell a pótlásukról.
Pénzügyi szektor Valamiért még mindig sokan szeretik a magyar állampapírokat
Privátbankár.hu | 2024. június 4. 12:22
Hozamcsökkenés mellett értékesített 3 hónapos diszkont kincstárjegyet keddi aukcióján az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK).
Pénzügyi szektor Ön jó bankot választott? Most megtudhatja
Privátbankár.hu | 2024. június 4. 09:00
A hazai bankok is közzétették a 2023-as számaikat, laptársunk, az Mfor mögéjük nézett.
Pénzügyi szektor Amerikai bankot vásárolt fel Romániában a CIB anyabankja
Privátbankár.hu | 2024. május 31. 16:43
Az olasz Intesa Sanpaolo megvette az amerikai érdekeltségű First Bankot bankot Romániában - írja az economedia.ro.
Pénzügyi szektor Így megy neki a forint a nyárnak
Privátbankár.hu | 2024. május 27. 07:45
Alig változott a forint árfolyama hétfő reggelre a péntek délutánihoz képest a főbb devizákkal szemben a nemzetközi devizakereskedelemben. A forint jegyzése erősebben áll az egy héttel korábbi kezdésnél.
Pénzügyi szektor Valakik megint milliárdokkal finanszírozták az Orbán-kormányt
Privátbankár.hu | 2024. május 22. 12:47
Hozamcsökkenés mellett értékesített 6 hónapos diszkont kincstárjegyet szerdai aukcióján az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK).
Pénzügyi szektor Együttműködik a Budapesti Értéktőzsde és az MBH Bank
Privátbankár.hu | 2024. május 22. 12:21
A Budapesti Értéktőzsde Nyrt. és az MBH Bank Nyrt. stratégiai együttműködési megállapodást írt alá, amelynek célja a középvállalatok versenyképességének és növekedési lehetőségeinek a támogatása. 
Pénzügyi szektor Fontos bejelentést tett az amerikai hadsereg Gázában
Privátbankár.hu | 2024. május 16. 15:58
Az éhező lakosság számára jelentős segítség lesz.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG