5p

Mi lesz a privát vagyonokkal?

Vagyonadó, bizalmi vagyonkezelés, alapítványok, magántőkealapok – 2026 fordulópontot hozhat.
Ne hozzon fontos döntéseket a legfrissebb információk nélkül!
Vegyen részt a Klasszis Investment & Wealth Management Summit 2026 konferencián, és hallgassa meg a legjobb szakértőket!

Részletek és Early Bird jelentkezés >>

Három brókercég szerint sem túl valószínű, hogy felvásárolnák a Magyar Telekom részvényeit, ugyanakkor a papírokat ettől függetlenül sem tartják drágának. Volt ez a részvény már 2000 forint felett is, vajon hogyan járt, aki azóta is tartogatta? Avagy mennyit ér az osztalék?

A 2000-es évben egy darabig az a mondás járta a tőzsdések között, hogy a Magyar Telekomot venni kell 2000 forint alatt, és eladni 2000 felett. Akik ehhez tartották magukat, azoknak egy idő után azonban sok részvény maradhatott a nyakán, és akár azóta is várhatnak a kedvező kiszállásra. Hiszen 2000 júniusa után soha többé nem volt olyan magasan az árfolyam, a 2011-es évet pedig már csak 1116 forinton kezdte.

Lesz-e a 300-ból 444?

A napokban egy felvásárlási sztori állította a részvényt a középpontba, a német anyavállalat ugyanis kivásárolja a cseh leány kisrészvényeseit, és megindult a találgatás, nem történik-e ugyanez meg itthon is. A részvényeket ebben az esetben ugyanis a jogszabályok alapján várhatóan minimum 444 forinton kellene megvennie a KBC Equitas szerint, jóval az utóbbi hónapokban jellemző 300 forint körüli ár felett.

 

Ennek a verziónak azonban a különböző részvényelemzők kevés esélyt adnak. „Az Equilor Befektetési Zrt. elemzőinek véleménye szerint a tranzakciónak továbbra is rendkívül kicsi az esélye, így a spekuláció lecsengését követően nem várható tartósan 320 forint feletti Magyar Telekom árfolyam” – idéztük nemrég a brókercég közleményét. (Azóta az árfolyam be is bukott ezen szint alá.)

 

Az Erste legfeljebb tartogatná

„Szektorelemzőnk körbejárta a sztorit, és arra a következtetésre jutott, hogy ennek kicsi a valószínűsége, mert a DT korábbi felvásárlásai (GTS Central Europe és a T-Mobile cseh egysége) szinergiával rendelkeznek, amely ésszerűvé teszi a tranzakciókat. Ugyanakkor a Magyar Telekom esetén ez már nem áll fenn, hiszen még például osztalékot sem fizet akár évekig sem. Így maradt a „tartás” ajánlásunk” – írta az Erste Befektetési Zrt. a felvásárlás lehetőségétől.

Egyik serpenyőben előnyök, a másikban kockázatok

 

A KBC Equitas még tavaly vételi ajánlást fogalmazott meg a Magyar Telekomra a jelenleginél jóval alacsonyabb áron, 280 forint körül, a mostani felvásárlási történet előtt. Most csak a stop loss felhúzását javasolta 294 forintra, a 330 forintos célárat változatlanul hagyta. A felvásárlás lehetőségével kapcsolatban nem foglalt állást, ám a részvénnyel kapcsolatos érveket és ellenérveket hosszasan taglalja. Ezeket így foglalta össze röviden:

Pozitívumok:

„– Újra terítéken a felvásárlási spekuláció

– Jelentős prémiummal lehetne csak felvásárolni a céget

– Legolcsóbb európai telekomrészvény

– A DT portfólió átrendezése is az akvizíciós sztorit támogatja

– Vonzó technikai kép”

Negatívumok:

„– A 200 napos mozgóátlag még az útját állja az árfolyamnak

– Jövedelmezőség alapján nem a legvonzóbb leány

– Hazai szabályozói környezet”

Érdemes hosszú távon gondolkodni?

Aki 2000 közepén 2000 forinton Telekom-részvényt vásárolt, az ránézésre is nagyon rosszul járt vele, hiszen mostanában 300-325 forint volt a papír. De mi a helyzet az osztalékokkal, azok miatt érdemes volt? Azóta a részvényre kifizettek ugyan összesen 694 forint osztalékot darabonként, ez azonban még banki kamatokkal vagy állampapír-hozamokkal növelve sem igen érhet többet mára 1000-1200 forintnál.

Az infláció számításunk szerint 93 százalékos volt ugyan 2000-től 2013-ig, és a kamatok a pénzromlást majdnem minden évben meghaladták. De számolnunk kell azzal, hogy az időszak elején csak alacsonyabb, 10-11 forintos osztalék-kifizetések voltak, és átlagosan csak 5-7 évig kamatozott volna a pénz. A befektető jó eséllyel tőkéje mintegy felét elbukta volna.

Újra befektetni az osztalékot?

Ha pedig az osztalékokat mindig visszaforgatta volna Magyar Telekom-részvényekbe, még rosszabb a helyzet. Mivel a részvény ára csökkent, a korábban kapott osztalék kamatozás helyett veszített volna értékéből, „negatív kamatot” ért volna el. Számításaink szerint így egy 2000 végén-2001 elején vásárolt részvény is csak 866 forintot érne ma, akár 1116, akár 2000 forinton vásárolták meg. (A február 10-ei, 324 forintos aktuális részvényárfolyammal.) Ezt jeleztük zöld vonallal, míg a napi záróárfolyamot a kék mutatja.

 

Decemberben jelentették be, hogy a cég 2013-as eredménye után várhatóan nem fizet osztalékot. A 2014-es eredményből azonban az elemzői várakozások legalábbis egy része szerint már ismét várható osztalék. Így érthető, ha felvásárlástól függetlenül is van, aki jó vételnek tartja hosszú távra.

 

Szeretnél kilenc százalék kamatot?

Ha a korábban több évig tartott 70, majd 50 forintos szint helyett csak évi 30 forintot sikerülne kifizetnie a jövőben, már az is tíz százalék közelében lenne a mostani árfolyamra vetítve. Márpedig egy 8-9 százalékos megtérülésű (osztalékhozamú) kamatozó befektetés a jelenlegi alacsony kamatkörnyezetben csöppet sem hangzik rosszul.

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 39800 39670 40570 -0,25% 0 0 10 689 361 400 HUF 2026-05-22 17:14:50
MOL 3828 3792 3952 -2,40% 0 0 4 496 686 602 HUF 2026-05-22 17:05:03
MTELEKOM 2622 2600 2640 -0,68% 0 0 1 124 932 750 HUF 2026-05-22 17:09:38
RICHTER 12000 11970 12250 -0,25% 0 0 2 901 135 470 HUF 2026-05-22 17:14:22
OPUS 312 307 318 +0,65% 0 0 21 890 390 HUF 2026-05-22 17:05:02
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru A tőzsdén hisznek a háború végében
Privátbankár.hu | 2026. május 23. 08:46
Így zárták a hetet a New York-i tőzsdén.
Részvény / Deviza / Áru Járt 360 felett is az euró, de estére olcsóbb lett, mint reggel
Privátbankár.hu | 2026. május 22. 18:48
Erősödéssel zárt pénteken a forint az euróval szemben: a közel 359 forintos nyitás után este 358,54 forinton áll. A dollárral szemben is kisebb mértékben erősödött a magyar fizetőeszköz, a svájci frankhoz viszonyítva pedig gyengült.
Részvény / Deviza / Áru 130 ezer alatt zárt a BUX-index, estek a vezető részvények
Privátbankár.hu | 2026. május 22. 17:59
Mind a négy vezető részvény mínusszal zárta a hét utolsó kereskedési napját, legnagyobb mértékben a Mol árfolyama csökkent.
Részvény / Deviza / Áru Lendületesen nyitott a New York-i tőzsde, az európai gázár pedig nagyot csökkent
Privátbankár.hu | 2026. május 22. 17:01
Közel 4 százalékkal csökkent pénteken az európai gázár az irányadó holland gáztőzsdén. A New York-i tőzsdeindexek mindegyike 0,3 százalék körüli plusszal indította a hét utolsó kereskedési napját.
Részvény / Deviza / Áru A Mol húzza lefelé a budapesti tőzsdét
Privátbankár.hu | 2026. május 22. 15:53
Közel 2 százalékkal csökkent a Mol árfolyama pénteken délutánig, a BUX-index is lefelé tart.
Részvény / Deviza / Áru A Mol húzza lefelé a mai kereskedési hangulatot
Privátbankár.hu | 2026. május 22. 11:43
Félidőben a Mol tiszaújvárosi telephelyén történt robbanás húzza lefelé nemcsak az olajpapír, hanem a teljes hazai tőzsde teljesítményét.  
Részvény / Deviza / Áru Vigyázat! Hősök haltak érte, de a pénzének nem kell követnie őket
Czwick Dávid | 2026. május 22. 11:36
Szeszélyes, sőt akár veszélyesnek is nevezhető napok állnak a tőzsdézők előtt: az úgynevezett Memorial Day miatti hosszú hétvégén három napra teljesen leáll a kereskedés a tengerentúli piacokon. Ráadásul Pünkösd miatt Európa és a magyar befektetők is hatványozottan érintettek ebben a három napos időszakban. Az ünnepi időszak jelentősen megcsapolhatja azoknak a tárcáját és tőkéjét, akik a nyitott pozícióikat felelőtlenül magukra hagyják a zárva tartó piacokon. A hősök meghaltak a nemes célért, nem kell, hogy ez legyen a befektetett pénze sorsa is.
Részvény / Deviza / Áru Beszakadt a robbanás utáni pillanatokban a Mol árfolyama
Privátbankár.hu | 2026. május 22. 11:23
Nagy volt a riadalom a Tiszaújvárosban történt robbanás hírére.
Részvény / Deviza / Áru Rekordnyereséget produkált a Duna House
Privátbankár.hu | 2026. május 22. 09:12
A Duna House csoport az idei első negyedévet rekord eredményekkel zárta. A tisztított adó- és kamatfizetés, illetve amortizáció előtti nyeresége 22 százalékkal emelkedett, 1,6 milliárd forintra. Az adózott profitja pedig 50 százalékkal száguldott felfelé, 900 millió forintra.
Részvény / Deviza / Áru Kegyelmi időszakban egyelőre a forint
Privátbankár.hu | 2026. május 22. 07:56
Erősödött a forint reggelre az euróval és a dollárral szemben az előző esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben. A svájci frank ellenében viszont alig változott.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG