5p
Hogy pontosan miért, azt még nem tudni, de az biztos: alkotmányellenesnek találta a Kúria korábbi döntését az Alkotmánybíróság, így nem lesz népszavazás a férfiak 40 év munka után történő nyugdíjazásáról. A komoly társadalmi vitát kiváltó ügyben a kormány is az ellenzők táborába állt - nem csoda, az ötlet évi 200 milliárd forintba került volna a költségvetésnek.
MTI Fotó: Varga György

Az Alkotmánybíróság keddi döntése szerint alkotmányellenes a Kúria azon döntése, amely lehetővé tette a férfiak - nőkhöz hasonlóan - 40 év munkaviszony utáni nyugdíjazásáról szóló népszavazási kezdeményezést. Így nem lehet megtartani az erről szóló népszavazást.

Nem, igen, és végül nem

A Kúria most megsemmisített végzése a Nemzeti Választási Bizottságnak (NVB) azt a határozatát változtatta meg, amely megtagadta a férfiak és nők egyenlő nyugdíjkorhatárára vonatkozó országos népszavazási kezdeményezés aláírásgyűjtő ívén szereplő kérdés hitelesítését.

Dessewffy Alice ügyvéd augusztusban alkotmányjogi panaszt nyújtott be az Ab-hoz magánszemélyek és nőszervezetek megbízásából. Az ügyvéd szerint a sikeres népszavazás következménye sértheti az alaptörvény azon rendelkezéseit, melyek szerint a női esélyegyenlőség, az egyenlő bánásmód a pozitív diszkrimináción keresztül valósul meg. A szakszervezetek amiatt aggódtak, hogy esetleg a kormánypárt akarja megfúrni a kezdeményezésüket.

Majd a jövő héten megtudjuk, miért nem

Az Ab határozatát - a részletes indokolással, különvéleményekkel és párhuzamos indokolásokkal - hivatalosan a jövő héten teszik közzé. Tekintettel azonban az ügyben folyó aláírásgyűjtésre, az Ab indokoltnak tartotta a döntésről való tájékoztatást - közölte a testület.

Az ügyben a Kúria döntését követően megkezdődött az aláírások gyűjtése, eközben azonban több magánszemély és érdekvédelmi szervezet alkotmányjogi panasszal fordult az Ab-hez, kérve a Kúria végzésének megsemmisítését.

Az Alkotmánybíróság döntése nyomán a Kúriának új - az Ab döntésének megfelelő tartalmú - határozatot kell majd hoznia az ügyben, az alapján pedig az NVB ismét dönthet arról, hogy hitelesítí-e a népszavazási kérdéseket, végeredményben szintén az Ab keddi döntésével összhangban.

Ez lett volna a kérdés

Idén áprilisban Bodnár József, a Vasutasok Szakszervezete ügyvivő testületének tagja magánemberként kezdeményezett népszavazást arról, hogy a nőkhöz hasonlóan a férfiak is nyugdíjba vonulhassanak 40 év munka után. A nőknek erre mintegy fél évtizede van lehetőségük.

A népszavazásra feltett kérdés úgy szól: "Egyetért-e Ön azzal, hogy az Országgyűlés a nyugdíjjogszabályok megfelelő módosításával a jelen kérdésben megtartott népszavazást követő év január 1.-től a férfiak számára is tegye lehetővé Magyarországon a nők számára biztosított kedvezményekkel történő nyugdíjba vonulás lehetőségét?".

Hatással van a költségvetésre - de nem annyira?

Az NVB áprilisban megtagadta a népszavazási kérdés hitelesítését részben azért, mert annak költségvetési kihatása lehet, részben pedig azért, mert nem egyértelmű a kérdés. E döntés ellen a kezdeményező felülvizsgálati kérelemmel fordult a Kúriához, amely június végén meghozott döntésében az NVB határozatát megváltoztatva hitelesítette a kérdést, s ezzel utat nyitott a népszavazásnak.

A Kúria érvelése szerint, bár a kérdésnek valóban lehet költségvetési kihatása, ám a költségvetés alakítására eredményes népszavazás esetén is lesz lehetősége az Országgyűlésnek. Továbbá a legfelsőbb bírói fórum úgy ítélte meg, hogy a népszavazásra feltett kérdés - akarják-e a nyugdíjbavonulás feltételrendszerének változtatását - nem sérti az egyértelműség követelményét.

PRO: Aki negyven évet ledolgozott, tisztességgel vonulhasson nyugdíjba

A férfiak 40 éves munkaviszony utáni nyugdíjba vonulása csak az egyik dolog, az egész nyugdíjrendszerre ráfér a reform. A Magyar Szakszervezeti Szövetség szerint a korkedvezményes nyugdíj jár a férfiaknak, de a szereplőknek le kell ülniük egy asztalhoz tárgyalni. A Privátbankár.hu műsorának vendége Kordás László, a szövetség elnöke volt >>.

KONTRA: Fatális hiba lenne az általános módosítás

Míg a keményen dolgozókat valóban megilletné a kedvezményes korhatár, addig az elöregedő európai társadalmak, a szűkös költségvetés azt sejteti, hogy fatális hiba lenne az általános módosítás. Dr. Farkas András nyugdíjszakértő mondta el érveit a Privátbankár.hu-nak >>

Az Ab elnöke szeptember elején döntött arról, hogy az alkotmányjogi panaszok benyújtóinak kérésére soron kívül kell eljárni az ügyben.

A téma komoly vitát váltott ki - korábbi cikkeink:

Nyugdíj 40 év után: akármibe is kerül, ez jár nekünk?

Úgy, ahogy van hülyeség a férfiak 40 év utáni nyugdíjazása

Aki negyven évet ledolgozott, tisztességgel vonulhasson nyugdíjba

Súlyos veszély fenyegeti a nyugdíjrendszert

Még a nyugdíj is éket ver a férfiak és a nők közé?

Megvan, honnan lesz pénzünk nyugdíjra!

A nyugdíj-népszavazás igazi kérdése: segítsünk százezernek, hogy ártsunk kétmilliónak?

Újabb őrült ötlet: jöhet a nyugdíjcsökkentés?

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Személyes pénzügyek Ezért érdemes inkább a kamatot nézni az Otthon Startnál, mint az ajándékpénzt
Privátbankár.hu | 2026. április 26. 08:42
Több mint egymillió forint megtakarítással jár egy átlagos Otthon Start hitelnél a maximális, 3 százalékos kamathoz képest adott 0,2 százalékpontnyi kedvezmény: tehát az alacsonyabb árral hosszabb távon jóval nagyobb előnyhöz juthatnak az ügyfelek, mint a kölcsön mellé adott egyszeri jóváírásokkal és egyéb engedményekkel.
Személyes pénzügyek Pénzügyi jelek és szimbólumok, amelyeket minden magyar befektetőnek ismernie kellene
Márkázott tartalom | 2026. április 24. 18:01
A pénzügyi írástudás — amit hazánkban egyre fontosabbnak tartanak, hiszen a Privátbankár.hu szervezése alatt évek óta fut a Pénzügyi Junior Klasszis diákverseny — nem csupán a kamatos kamat vagy a hozam fogalmának ismeretét jelenti. Ide tartozik a pénzügyi szimbólumrendszer megértése is: azok a jelek, betűrövidítések és grafikus elemek, amelyek nap mint nap jelen vannak a tőzsdei grafikonokon, az ISIN-kódokon, a kötvénydokumentációban és a banki kimutatásokon. Aki ezeket nem ismeri, olyan, mintha egy szöveget próbálna megérteni anélkül, hogy az írásjeleket ismerné. 
Személyes pénzügyek A bizalmi vagyonkezelést vagy a vagyonkezelő alapítványt választják a hazai gazdagok?
Csabai Károly | 2026. április 24. 10:11
Ha biztonságban szeretnék tudni a vagyonukat, saját maguk, vagy a családtagjaik számára, akkor két konstrukció jöhet szóba: bizalmi vagyonkezelés vagy vagyonkezelő alapítványok. Szakértő segítségével adunk fogódzókat a választáshoz.
Személyes pénzügyek Megvan a húsz legjobb pénzügyes gimnáziumi csapat
Privátbankár.hu | 2026. április 24. 09:26
A több száz benevezett csapatból a verseny végére 20 maradt állva: kialakult a Legyél Te is Pénzügyi Junior Klasszis! pénzügyi tudatossági verseny országos döntőjének mezőnye. Május 13-án kiderül, ki viheti el a pálmát és az értékes nyereményeket.
Személyes pénzügyek Újabb 24 gimnazista került az elitbe a milliós összdíjazású versenyen
Privátbankár.hu | 2026. április 22. 12:49
Mire kell figyelni a 0 százalékos THM-mel meghirdetett áruhitelek esetében? Hogyan lehet kiválasztani a számunkra legkedvezőbb bankszámlát? Ilyen kérdések is szóba kerültek a Legyél Te is Pénzügyi Junior Klasszis! pénzügyi tudatossági verseny második fordulójának második versenynapján.
Személyes pénzügyek Szórják a bankok a kedvezményeket
Privátbankár.hu | 2026. április 22. 08:32
A vállalkozóknak szánt csomagoknál is. Érdemes figyelni a részletekre.
Személyes pénzügyek Legyél Te is Pénzügyi Junior Klasszis! 2026 tavasz – 2. forduló 3. nap
Privátbankár.hu | 2026. április 22. 07:00
Mit tudsz a pénzügyekről? Itt a Legyél Te is Pénzügyi Junior Klasszis! diákverseny 2. fordulója a Pest és Tolna, Fejér, Heves, Somogy és Vas vármegyei valamint budapesti csapatoknak!
Személyes pénzügyek Pénztárcája bánhatja: a nyugdíjaknál zsebre megy ez az eltérés
Privátbankár.hu | 2026. április 20. 07:33
Sokakat érint, sőt sokat számít a nyugdíjak rendszerének ez az eltérése.
Személyes pénzügyek Vigyázzon, a NAV nem felejt: fontos határidő közeleg!
Privátbankár.hu | 2026. április 13. 12:44
A héten ezt a tételt bizony minden érintettnek meg kell fizetnie.
Személyes pénzügyek Csökken az infláció, és ez jól jön a lakossági betétek piacának is
Privátbankár.hu | 2026. április 12. 16:55
Az elmúlt időszakban jórészt változatlanok maradtak – sőt, esetenként emelkedtek is – a legkedvezőbb feltételekkel kínált lekötött forintbetétek kamatai, így ezekkel a konstrukciókkal már bőven lekörözhető az infláció – hívja fel a figyelmet Gergely Péter, a BiztosDöntés.hu pénzügyi szakértője. Ennek – teszi hozzá – azért is nagy a jelentősége, mert a szabad pénzeszközeik igen jelentős részét még mindig nem fektetik be a háztartások.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG