1p
Leggyakrabban ruháinkat hagyjuk el a magyar szálláshelyeken, de különlegesebb dolgokat is találtak már, például hajszárító burát, légzőkészüléket, fogsort, szexuális segédeszközt és egy ház árát nejlonzacskóban – derült ki a Szallas.hu felméréséből.

A Szallas.hu felmérése szerint a magyar szállásadók többségénél csak minden tizedik vendég hagy hátra valamit a szobájában, 10 százalékuk szerint ugyanakkor gyakoribbak az ilyen esetek, a nyaralók akár negyede is elfelejt ezt-azt összepakolni. A megkérdezett szálláshelyek közül hétnél még az is előfordult, hogy az üdülésre elvitt kisállatot vagy valamelyik családtagot – gyerekeket, illetve egyszer a feleséget – felejtették ott a vendégek elutazáskor.

Volt, aki egész gardróbnyi ruhát ott hagyott és volt, aki egy kavicsért visszament

Csaknem 400 magyar szálláshely válaszai alapján leggyakrabban ruhaneműket hagyunk a szobákban, ezt szorosan követik a szépségápolási és higiéniai termékek, de a gyerekjátékok is gyakori szereplői a talált tárgyak listájának. Az egyik szállásadó például megjegyezte, hogy egy vendége 30 kilométerről jött vissza egy folyami kavicsért, amit a fia gyűjtött korábban – ismertette az eredményeket Dorcsinecz József, a Szallas.hu ügyvezetője.

 



A ruhaneműk a legkülönlegesebb talált tárgyak listáját is vezetik, legalábbis számukat tekintve: a fehérneműket is ide számítva a szállásadók 27 százaléka talált már valamilyen emlékezetes darabot. A nem mindennapi viseletre szánt női fehérneműk mellett volt, aki egy komplett kórusruhát talált, más póthajat és műfogsort. Olyan is előfordult, hogy egy egész gardróbnyi ruha maradt a szálláson – mondta Dorcsinecz József.

Értékes „hagyatékok”

Sokszor az elhagyott ruhadarab is nagyobb értéket képviselt – például márkás bőrkabát, ing vagy túrabakancs maradt ki a csomagból –, de előfordult az is, hogy jelentősebb összeget hagytak valamelyik félrehajított darab zsebében. A szállásadók között akadt olyan, aki egy farmernadrágban talált 82 ezer forintot, máshol több millió forint lapult egy elfelejtett mellény zsebében. Jellemzőbb azonban, hogy a vendégek a széfbe zárva hagyják a nagyobb értékeiket – tette hozzá Dorcsinecz József. A válaszadók körében a „legnagyobb fogás” egy ház árának megfelelő összeg volt, amit valaki nejlonzacskóba csomagolva vitt magával a panzióba.



A legértékesebb talált tárgyak között az ékszert és a műszaki cikkeket említették leggyakrabban a szállásadók. Az ékszerek között gyakran szerepelt a gyűrű, míg a műszaki cikkek között az okostelefon, laptop és a fényképezőgép volt jellemző, de utóbbi kategóriában fordítógép, kézi masszázsgép és nyomtató is előfordult – mondta Dorcsinecz József. Azok közül, akik jelentősebb összegű készpénzt találtak, minden negyedik esetben százezer forintnál többről volt szó. Ugyanakkor a művészetpártolók között is vannak feledékenyek: volt, aki nagy értékű festményt, más egy Herendi porcelánkészletet felejtett a szobájában.

Mi számít különlegesnek?

A különlegesebb darabok közé tartozik például egy aláíratlan osztályfőnöki intő, vadászfegyver, egy álló hajszárító bura vagy a szálláshely környékén fogott, fiókba zárt pele. Előfordult, hogy életmentő gyógyszerek, mankó, inzulin injekció, protézis vagy egy légzőkészülék maradt a szálláson. A szokatlan talált tárgyak között a válaszadók 9 százaléka jelölt meg szexuális segédeszközöket.

A felmérésben több szállásadó kiemelte, hogy mindig figyelmezteti a vendégeket a távozáskor arra, hogy nézzenek körül, ennek ellenére csak néhányan mondták, hogy náluk még soha nem hagytak ott semmit. A szálláshelyeken egyébként az általános gyakorlat szerint megőrzik, vagy ha erre mód van, elpostázzák a talált tárgyakat – értékelte az eredményeket Dorcsinecz József.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Utazás Miért érdemes itthon nyaralni, hosszú hétvégézni? Szavazzon!
Eidenpenz József | 2019. június 7. 15:30
Azt mondja a miniszter, belföldön is lehet nyaralni. Van, aki így tesz, van, aki nem, de mik a fő okok? Szavazzon! Előző szavazásunkat pedig egy német áruházlánc nyerte.
Utazás Így kezdődött az évad a Balatonon
Privátbankár.hu | 2018. május 12. 16:14
Az évtizedes hagyományoknak megfelelően a balatonfüredi ünnepélyes évadnyitóval és a tó megkoszorúzásával szombaton elkezdődött a balatoni turisztikai és vitorlásszezon.
Utazás Ezeket az utakat zárják le holnap Budapesten
Privátbankár.hu | 2018. május 12. 14:23
Rendezvények és építési munkálatok miatt Budapest több pontján nehéz lesz közlekedni a hétvégén.
Utazás Vegyi incidens miatt volt lezárva a londoni City repülőtere
Privátbankár.hu | 2016. október 22. 09:29
Lezárták pénteken egy időre a londoni City repülőteret, miután az a gyanú merült fel, hogy valamilyen vegyszer kerülhetett a terminál levegőjébe. A speciális felszerelésekkel kivonult tűzoltóság nem talált veszélyes anyagot, így a légikikötőt péntek este ismét megnyitották.
Utazás Egyiptom helyett idén inkább Bulgáriába és Spanyolországba utaznak a magyarok
Privátbankár.hu | 2016. február 27. 09:42
Egyiptom helyett az idén inkább Bulgáriába és Spanyolországba utaznak a magyarok az előfoglalások adatai alapján - közölte az Invia online utazási ügynökség az MTI-vel.
Utazás Ebben a városban már nyomozók keresik az illegális szálláskiadókat
Privátbankár.hu | 2015. augusztus 1. 08:27
Álruhás nyomozókkal is kutatnak Barcelonában az adót nem fizető illegális szálláskiadók után, miközben új adót vetettek ki rájuk és korlátozzák az új engedélyek kiadását. Csakhogy ez egyelőre szélmalomharcnak tűnik, 14-szer annyi illegális szobakiadó lehet, mint amennyi hivatalos. A város közben nyugodtan kiteheti a megtelt táblát.
Utazás Jó a rajt: így indult az év a szállodásoknak
Privátbankár.hu | 2015. május 3. 10:21
A legfrissebb adatok szerint az év első két hónapjában 10 százalékkal nőtt a belföldi vendégéjszakák száma a szállodákban. Nincs ok a panaszra: a külföldiek is szép számmal jöttek, főleg a brit és amerikai vendégek száma ugrott meg drasztikusan, az oroszok továbbra is elmaradnak.
Utazás Már két ötcsillagos strand van az országban: ez az egyik
Privátbankár.hu | 2015. május 2. 15:38
Ötcsillagos minősítést kapott a hajdúszoboszlói strand, eddig csak egy ilyen strandunk volt.
Utazás BKK bérlete van? Így autózhat vele ingyen
Privátbankár.hu | 2015. április 29. 11:30
Újabb szintre tört be a közösségi autózás: BKK bérlettel havidíj nélkül, fél órás távra vehetjük kölcsön az Avalon autóit.
Utazás Ma estig biztos kitart a magyar-lengyel barátság - Hajrá magyarok!
Nagy László Nándor | 2015. április 25. 10:41
Nagy Lajos óta nem volt ennyire magyar Krakkó - a korábbi lengyel királyi székhelyen ma bizonyosan percenként hallhatunk magyar szót, hiszen nagyjából 3-4 ezer magyar szállta meg a várost a divizíó IA világbajnokság - számunkra - döntőjére készülve. Ma este az elitligába jutásért játszik magyar jégkorong-válogatott.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG