2p
Még mindig csaknem 4 milliárd forint – vagyis nagyjából 200 ezer vendégéjszaka – van a SZÉP-kártyákon a 2012-ben elutalt összegekből, pedig az utalványok beváltási ideje hamarosan lejár.

A Nemzetgazdasági Minisztérium adatai szerint március végén még 3,9 milliárd forint volt a SZÉP-kártyákon a 2012-ben utalt összegekből, amit az érvényben lévő szabályozás szerint idén május 31-ig lehet felhasználni. Ez a belföldi SZÉP-kártyával lefoglalt üdülések átlagos értéke és hossza alapján csaknem kétszázezer vendégéjszakára lenne elegendő, vagyis több mint ötszáz évnyi pihenésre lehetne beváltani – magyarázta Szigetvári József, a Szallas.hu ügyvezető igazgatója.

Úgy tűnik azonban, hogy a szoros határidő ellenére még mindig nem használjuk ki maximálisan a lehetőséget: a SZÉP-kártya felhasználásának aránya 2014 első két hónapjában csökkent a tavalyi adatokhoz képest. Míg 2013-ban átlagosan a szállásfoglalások 23 százalékánál váltottak be SZÉP-kártyát, addig idén januárban csak 16, februárban pedig csak 15 százalékban használták ezt a juttatást a magyarok a Szallas.hu adatai szerint.

Lehet, hogy nagy lesz a tumultus

Tavaly a legtöbb utalványt júliusban váltották be az utazni vágyók, de a SZÉP-kártya felhasználásának aránya az összes szállásfoglaláson belül májusban volt a legnagyobb – valószínűleg akkor is sokan hagyták az utolsó pillanatra a juttatások felhasználását. Idén azonban ügyelni kell arra, hogy a húsvét és a tavaszi szünet, valamint május elseje közel esik egymáshoz. Erre a két-három hétre sokan terveznek pihenést, és már most keresgélni kell a szabad szálláshelyeket – figyelmeztet Szigetvári József.

Ha nem lenne, nem így pihennénk

A szallas,hu adataiból az látszik, hogy a felhasználók olyan szálláshelyeken, olyan szolgáltatásokra váltják be a SZÉP-kártyát, amelyeket máskülönben nem tudnának igénybe venni – ezzel magyarázható az is, hogy a SZÉP-kártyák legnagyobb részét – 47 százalékát – hotelekben használtuk fel 2013-ban.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Utazás Miért érdemes itthon nyaralni, hosszú hétvégézni? Szavazzon!
Eidenpenz József | 2019. június 7. 15:30
Azt mondja a miniszter, belföldön is lehet nyaralni. Van, aki így tesz, van, aki nem, de mik a fő okok? Szavazzon! Előző szavazásunkat pedig egy német áruházlánc nyerte.
Utazás Így kezdődött az évad a Balatonon
Privátbankár.hu | 2018. május 12. 16:14
Az évtizedes hagyományoknak megfelelően a balatonfüredi ünnepélyes évadnyitóval és a tó megkoszorúzásával szombaton elkezdődött a balatoni turisztikai és vitorlásszezon.
Utazás Ezeket az utakat zárják le holnap Budapesten
Privátbankár.hu | 2018. május 12. 14:23
Rendezvények és építési munkálatok miatt Budapest több pontján nehéz lesz közlekedni a hétvégén.
Utazás Vegyi incidens miatt volt lezárva a londoni City repülőtere
Privátbankár.hu | 2016. október 22. 09:29
Lezárták pénteken egy időre a londoni City repülőteret, miután az a gyanú merült fel, hogy valamilyen vegyszer kerülhetett a terminál levegőjébe. A speciális felszerelésekkel kivonult tűzoltóság nem talált veszélyes anyagot, így a légikikötőt péntek este ismét megnyitották.
Utazás Egyiptom helyett idén inkább Bulgáriába és Spanyolországba utaznak a magyarok
Privátbankár.hu | 2016. február 27. 09:42
Egyiptom helyett az idén inkább Bulgáriába és Spanyolországba utaznak a magyarok az előfoglalások adatai alapján - közölte az Invia online utazási ügynökség az MTI-vel.
Utazás Ebben a városban már nyomozók keresik az illegális szálláskiadókat
Privátbankár.hu | 2015. augusztus 1. 08:27
Álruhás nyomozókkal is kutatnak Barcelonában az adót nem fizető illegális szálláskiadók után, miközben új adót vetettek ki rájuk és korlátozzák az új engedélyek kiadását. Csakhogy ez egyelőre szélmalomharcnak tűnik, 14-szer annyi illegális szobakiadó lehet, mint amennyi hivatalos. A város közben nyugodtan kiteheti a megtelt táblát.
Utazás Jó a rajt: így indult az év a szállodásoknak
Privátbankár.hu | 2015. május 3. 10:21
A legfrissebb adatok szerint az év első két hónapjában 10 százalékkal nőtt a belföldi vendégéjszakák száma a szállodákban. Nincs ok a panaszra: a külföldiek is szép számmal jöttek, főleg a brit és amerikai vendégek száma ugrott meg drasztikusan, az oroszok továbbra is elmaradnak.
Utazás Már két ötcsillagos strand van az országban: ez az egyik
Privátbankár.hu | 2015. május 2. 15:38
Ötcsillagos minősítést kapott a hajdúszoboszlói strand, eddig csak egy ilyen strandunk volt.
Utazás BKK bérlete van? Így autózhat vele ingyen
Privátbankár.hu | 2015. április 29. 11:30
Újabb szintre tört be a közösségi autózás: BKK bérlettel havidíj nélkül, fél órás távra vehetjük kölcsön az Avalon autóit.
Utazás Ma estig biztos kitart a magyar-lengyel barátság - Hajrá magyarok!
Nagy László Nándor | 2015. április 25. 10:41
Nagy Lajos óta nem volt ennyire magyar Krakkó - a korábbi lengyel királyi székhelyen ma bizonyosan percenként hallhatunk magyar szót, hiszen nagyjából 3-4 ezer magyar szállta meg a várost a divizíó IA világbajnokság - számunkra - döntőjére készülve. Ma este az elitligába jutásért játszik magyar jégkorong-válogatott.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG