2p
Hatszáz járatát törölte csütörtöki menetrendjéből a német Lufthansa a földi kiszolgáló személyzet több repülőtérre kiterjedő sztrájkja miatt - közölte a légitársaság szerdán. Több repülőgép Budapestről sem indul el.

A ver.di szakszervezet munkabeszüntetésében csak a frankfurti repülőtéren mintegy hatezren vesznek részt, de fennakadásokra kell számítani a müncheni, a düsseldorfi, a kölni, a stuttgarti, a hamburgi és a hannoveri légikikötőkben is - olvasható a légitársaság honlapján lévő közleményben.

A pilótái is sztrájkkal fenyegetnek fenyegetőznek. Ugyanis egy Európai Uniós bírósági döntés értelmében akár 4 évvel is tovább kell majd dolgozniuk, így az eddigi kedvezményes nyugdíjazási rendszert már nem tudja garantálni a német légitársaság. Részletek >>>

Emiatt a Lufthansa délután 2 óráig szinte az összes európai és belföldi és több hosszú távú járatát törölte Frankfurtban és Münchenben, kivéve a Germanwings egyes járatait. Hangsúlyozták ugyanakkor, hogy késésekre ezeken a járatokon is számítani lehet. A légicég azt kérte az utasoktól, hogy indulás előtt ellenőrizzék járatukat. Azoknak az utasoknak, akik érintettek a járattörlésekben, ingyenes átfoglalást biztosítanak.

A Lufthansa törölte a Budapestről induló reggeli és délelőtti frankfurti, valamint szintén reggeli müncheni járatát.

A szakszervezet keddi közleménye szerint a földi kiszolgáló személyzet tagjai és a karbantartók sztrájkolnak majd a reggeli műszakban, legfeljebb 14 óráig. A szakszervezet egységesen 100 eurós fizetésemelést, és további 3,5 százalékos bérfejlesztést követel a közszolgálati szférában. További igényeket is előterjesztettek a bértárgyalásokon, kérték például az egészségügyben dolgozók éjszakai pótlékának 15 százalékos emelését, a közlekedési vállalatok munkatársai részére pedig egy havi 70 eurós pótlék bevezetését. A munkaadók eddig az összes követelést elutasították. A bértárgyalások következő fordulóját március 31-én tartják.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Utazás Miért érdemes itthon nyaralni, hosszú hétvégézni? Szavazzon!
Eidenpenz József | 2019. június 7. 15:30
Azt mondja a miniszter, belföldön is lehet nyaralni. Van, aki így tesz, van, aki nem, de mik a fő okok? Szavazzon! Előző szavazásunkat pedig egy német áruházlánc nyerte.
Utazás Így kezdődött az évad a Balatonon
Privátbankár.hu | 2018. május 12. 16:14
Az évtizedes hagyományoknak megfelelően a balatonfüredi ünnepélyes évadnyitóval és a tó megkoszorúzásával szombaton elkezdődött a balatoni turisztikai és vitorlásszezon.
Utazás Ezeket az utakat zárják le holnap Budapesten
Privátbankár.hu | 2018. május 12. 14:23
Rendezvények és építési munkálatok miatt Budapest több pontján nehéz lesz közlekedni a hétvégén.
Utazás Vegyi incidens miatt volt lezárva a londoni City repülőtere
Privátbankár.hu | 2016. október 22. 09:29
Lezárták pénteken egy időre a londoni City repülőteret, miután az a gyanú merült fel, hogy valamilyen vegyszer kerülhetett a terminál levegőjébe. A speciális felszerelésekkel kivonult tűzoltóság nem talált veszélyes anyagot, így a légikikötőt péntek este ismét megnyitották.
Utazás Egyiptom helyett idén inkább Bulgáriába és Spanyolországba utaznak a magyarok
Privátbankár.hu | 2016. február 27. 09:42
Egyiptom helyett az idén inkább Bulgáriába és Spanyolországba utaznak a magyarok az előfoglalások adatai alapján - közölte az Invia online utazási ügynökség az MTI-vel.
Utazás Ebben a városban már nyomozók keresik az illegális szálláskiadókat
Privátbankár.hu | 2015. augusztus 1. 08:27
Álruhás nyomozókkal is kutatnak Barcelonában az adót nem fizető illegális szálláskiadók után, miközben új adót vetettek ki rájuk és korlátozzák az új engedélyek kiadását. Csakhogy ez egyelőre szélmalomharcnak tűnik, 14-szer annyi illegális szobakiadó lehet, mint amennyi hivatalos. A város közben nyugodtan kiteheti a megtelt táblát.
Utazás Jó a rajt: így indult az év a szállodásoknak
Privátbankár.hu | 2015. május 3. 10:21
A legfrissebb adatok szerint az év első két hónapjában 10 százalékkal nőtt a belföldi vendégéjszakák száma a szállodákban. Nincs ok a panaszra: a külföldiek is szép számmal jöttek, főleg a brit és amerikai vendégek száma ugrott meg drasztikusan, az oroszok továbbra is elmaradnak.
Utazás Már két ötcsillagos strand van az országban: ez az egyik
Privátbankár.hu | 2015. május 2. 15:38
Ötcsillagos minősítést kapott a hajdúszoboszlói strand, eddig csak egy ilyen strandunk volt.
Utazás BKK bérlete van? Így autózhat vele ingyen
Privátbankár.hu | 2015. április 29. 11:30
Újabb szintre tört be a közösségi autózás: BKK bérlettel havidíj nélkül, fél órás távra vehetjük kölcsön az Avalon autóit.
Utazás Ma estig biztos kitart a magyar-lengyel barátság - Hajrá magyarok!
Nagy László Nándor | 2015. április 25. 10:41
Nagy Lajos óta nem volt ennyire magyar Krakkó - a korábbi lengyel királyi székhelyen ma bizonyosan percenként hallhatunk magyar szót, hiszen nagyjából 3-4 ezer magyar szállta meg a várost a divizíó IA világbajnokság - számunkra - döntőjére készülve. Ma este az elitligába jutásért játszik magyar jégkorong-válogatott.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG