2p

Mi vár a magyar befektetőkre ősszel?

Mit jelentenek az adózási és szabályozási változások a befektetők számára?
Merre tart az állampapírpiac?
Hogyan érdemes gondolkodni a hosszú távú megtakarításokról és az ingatlanbefektetésekről?

Klasszis Befektetői Klub
2026. szeptember 24., Budapest

Foglalja le helyét most >>

A miniszter irodája legalább öt választott-bírósági eljárásban látta el a jogi képviseletet.
Trócsányi László. Kép forrása: MTI, Mohai Balázs

A Magyar Nemzet úgy tudja, több kártérítési perben is a Nagy és Trócsányi Ügyvédi Iroda képviselte a 4-es metró alagútépítő kivitelezőjét az állami tulajdonú BKV Zrt.-vel szemben.

A napilap szerint a francia–német–osztrák és magyar cégek alkotta Bamco konzorcium jogi képviseletét legalább öt választott bírósági eljárásban látta el az igazságügyi miniszter résztulajdonában álló ügyvédi iroda.

A nyilvánosság kizárásával zajló ügyek többségében 2014 második felében, illetve 2015-ben nyújtotta be kereseteit az alagútépítő konzorcium, vagyis Trócsányi 2014. június 10-i miniszteri beiktatását követően. Ez pedig azért érdekes, mert miközben az állam képviseletében miniszteri posztra lépett Trócsányi László, irodája az állammal szemben kezdett pereskedni, ami fölöttébb furcsa, tudathasadásos helyzetet teremtett.

A múlt hónapban Varga Mihály nemzetgazdasági és Trócsányi László igazságügyi miniszter a 4-es metró beruházásával kapcsolatban feltárt korrupcióról és szabálytalanságokról tárgyalt Giovanni Kesslerrel, a Csalás Elleni Európai Hivatal főigazgatójával. A két tárca közleményben hangsúlyozta, az OLAF munkájának hatékonyságát támasztja alá a 4-es metróról készült jelentés is, amely „minden idők legnagyobb korrupciós botrányára hívta fel a magyar hatóságok figyelmét”.

Az OLAF-jelentés kitér a Nagy és Trócsányi Ügyvédi Iroda által képviselt Bamco konzorciumra is. Az uniós szervezet megállapításai közt szerepel például, hogy a kivitelező által az alagútfúrásra megadott határidők és tervezett költségek kifejezetten eltúlzottak voltak. Az alagútfúrás 126 hétnyi késedelmet szenvedett, s ebből csupán 35 hét, vagyis nagyjából 9 hónap késés volt a beruházó BKV Zrt. hibája, a többi pedig a Bamco konzorciumé - írja a lap.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Vállalat Zöld jelzést kapott a 4iG, élesedik az új partnerség
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 11. 18:53
Rábólintott a német hatóság két tranzakcióra.
Vállalat Nem teljesen átlátható – kiejtették Mészáros Lőrinc cégét egy fontos körből
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 11. 11:39
Az MFB döntéséről Kapitány István is tájékoztatást adott.
Vállalat Elkezdték a Paksi Atomerőmű 2. blokkjának felterhelését
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 10. 19:41
Megkezdődött a paksi atomerőmű 2. blokkjának fokozatos felterhelése hétfőn 18 órakor – közölte a létesítmény a honlapján.
Vállalat Óriási tőkeemelés az állami tulajdonú banknál
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 10. 15:15
Ritka nagyságrendű üzleti döntés született az MFB-nél. 
Vállalat Patinás, több mint hetven éve alapított cég szűnhet meg Magyarországon
Imre Lőrinc | 2026. augusztus 10. 08:54
Már több mint 4 éve húzódik Magyarország egyik legnagyobb és legrégebbi, hazai tulajdonban lévő téglagyárának a vesszőfutása. A Mályi Tégla Kft. az orosz-ukrán háborúval járó energiaválság miatt vált teljesen fizetésképtelenné, majd került felszámolási eljárás alá. Évekig úgy tűnt, hogy az állam mentőövet dobhat a cégnek, de most egy új tulajdonos érkezhet, akinek a tervei között nem szerepel a téglagyártási tevékenység folytatása.
Vállalat Magyar kézifegyver-gyártásról tárgyalt Washingtonban a 4iG vezetője
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 8. 11:14
Jászai Gellért a kézifegyvergyártó Troy Industries vezetői mellett a J.P. Morgan képviselőjével is egyeztetett.
Vállalat Magas rangú amerikai kormányzati szereplőkkel tárgyalt Jászai Gellért
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 7. 15:36
Az űr- és védelmi ipar volt az egyik fő egyeztetési pont.
Vállalat A Mol bebiztosította erre az évre az olajszállítást
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 6. 17:13
Megállapodtak a horvát olajvezeték üzemeltetőjével.
Vállalat A klímaváltozás már benyújtotta a számlát a vállalatoknak
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 6. 15:27
A rekordaszály után új korszak jön az energiaellátásban.
Vállalat Újabb nagy lépésre készülhet a 4iG Amerikában
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 6. 14:23
 Jászai Gellért, a 4iG Nyrt. elnöke Washingtonban tárgyalt a cég amerikai partnerségeinek megerősítéséről kormányzati szervekkel és stratégiai ipari partnereivel.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG