3p
Rövidebb ideig, de többször nyaralunk idén.

Tavalyhoz képest rövidült a nyaralások hossza: a foglalások fele szólt 1, illetve 2 éjszakára, miközben a 3 és annál hosszabb időszakra szóló kikapcsolódások aránya csökkent 2015 hasonló időszakához képest - derült ki a Szallas.hu friss elemzéséből.

„Inkább többször, de rövidebb időre mentünk pihenni, jellemzően valamilyen Balaton-parti településre. A tendenciában fontos szerepet játszik a szeptemberi nyár is, hiszen az olykor 30 fokos őszi hétvégéken sokan döntöttek úgy, hogy 1-2 napos pótnyaralást iktatnak be” – mondta Pálinkás János, a Szallas.hu kreatív vezetője.

Az elmúlt negyedévben minden negyedik belföldi foglalás (27%) a családi nyaralásnál költséghatékony megoldást kínáló apartmanra érkezett.

„A foglalások értéke nagyon széles skálán mozgott: volt, aki 1372 forintból vett ki szobát, miközben a legnagyobb értékű foglalás ennek több mint 1300-szorosa, 1,8 millió forint volt. Egy átlagos kikapcsolódásra 54 297 forintot költöttünk, ami 2 százalékos bővülés az elmúlt év hasonló időszakához képest. A növekedésben szerepet játszik az is, hogy a SZÉP-kártyák 20 százalékkal gyakrabban kerültek elő fizetéskor, s ezekben az esetekben az átlagérték is magasabb, 61 580 forint volt” – tette hozzá Pálinkás János.

Ha a nyár nyerteseit települések szerint vizsgáljuk, akkor Siófok örülhet leginkább, a legtöbb vendég a Balaton-parti várost választotta fő utazási célpontként. Nem meglepetés Budapest 2. és Hajdúszoboszló 3. helye sem, a három város évek óta vezeti a top 10-es listát a július 1-jétől szeptember 30-áig tartó időszakban. Az élbolyban egy jelentős változás figyelhető meg: a tavalyi 4. Balatonfüred egy helyet csúszott a népszerűségi listán, helyét Eger vette át.

A megyei adatok a települések rangsorát tükrözik. A belföldi turisztikai forgalom közel 50 százalékát népszerűségi sorrendben Somogy, Veszprém, Heves, illetve Pest megye adta, a legzsúfoltabb nyári nap egyébként augusztus 8-ára esett idén.

Hideg vízből meleg vízbe

Az év hátralévő részében a belföldi vendégforgalmat a wellness típusú kikapcsolódás alakítja, ami mind a helyszín, mind a szálláshelytípusok kiválasztásában markáns változást hoz.

„Októbertől dinamikusan megnő a wellness-csomagajánlatok iránti érdeklődés, a legvonzóbb célpontok sorrendben Hajdúszoboszló, Eger, Zalakaros és Gyula, ahol többnyire 3 és 4 csillagos szállodákban foglalnak a magyarok 2 főre, átlagosan 2,5 éjszakára, 78 ezer forint értékben” – mondta a Szallas.hu képviselője.

A 10 legnépszerűbb hazai település 2016. III. negyedévben (Zárójelben a tavalyi év azonos időszakának helyezései.)

1. Siófok (1.)
2. Budapest (2.)
3. Hajdúszoboszló (3.)
4. Eger (5.)
5. Balatonfüred (4.)
6. Gyula (7.)
7. Balatonlelle (6.)
8. Szeged (8.)
9. Hévíz (-)
10. Zalakaros (10.)

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Vásárló Hitel vagy Ciprus? Így spórolhat meg milliókat a fenntartható esküvővel
Elek Lenke | 2026. július 18. 16:14
Egy átlagos lalkodalom 6-10 millió forintba kerül Magyarországon. Sokan viszont nem akarnak már erre áldozni, a pazarlást sem tartják helyesnek, és a milliókat másra költik inkább. Ezért is terjed a slow wedding. 
Vásárló Mi vár az autósokra a benzinkutakon? Ez történik kedden
Privátbankár.hu | 2026. július 13. 13:23
Stagnálnak az árak.
Vásárló Az esküvő zenei aláfestése: hogyan válasszuk ki a megfelelő DJ-t?
Márkázott tartalom | 2026. július 11. 11:20
Életünk egyik legfontosabb napján, az esküvőnkön, a zene szerepe meghatározó. Gondoltunk már arra, milyen lenne egy film muzsika nélkül? 
Vásárló A szépségápolási trendek új hulláma
Márkázott tartalom | 2026. július 9. 12:59
A szempillák és szemöldökök ápolása talán sosem volt ennyire a figyelem középpontjában, mint mostanság. Különösképpen a szempilla lifting és a szemöldök laminálás azok a technikák, amik egyre nagyobb népszerűségnek örvendenek. 
Vásárló A tiszta medencevíz titka: tévhitek és a valóság
Márkázott tartalom | 2026. július 8. 09:59
Egy saját kerti oázis gondolata szinte minden ingatlantulajdonos számára vonzó, hiszen a nyári kánikulában nincs is jobb egy frissítő csobbanásnál. Sokan azonban mégis elhessegetik ezt az álmot, és sokszor nem a kezdeti beruházás összege, hanem a későbbi fenntartás miatt mondanak le róla.
Vásárló Koreai szempilla lifting: A tökéletes választás titkai
Márkázott tartalom | 2026. július 7. 09:51
Biztosan te is észrevetted, hogy a szempilla lifting technikák hogyan változtatják meg az emberek arcát. Ezen belül a koreai szempilla lifting valami egészen különleges, hiszen itt nem csak egyféle padot használnak, hanem számos variációt, hogy mindenki megtalálhassa a saját stílusát. A személyre szabásra összpontosítanak, ami igazán figyelemre méltó ebben a módszerben.
Vásárló Hogyan befolyásolja a nyomtatás a vállalkozások sikerét?
Márkázott tartalom | 2026. július 6. 12:38
A nyomtatási ipar folyamatosan fejlődik, és akik nem tartják a tempót, óriási lehetőségeket szalaszthatnak el. De miért játszik ilyen fontos szerepet a nyomtatás a mai üzleti életben? Képzeld el, hogy egy rangos konferencián vagy, ahol mindenki látványos, igényesen kidolgozott prospektust kaptál kézhez, mely már első ránézésre is beazonosítható. Milyen benyomást keltene? A saját anyagaid vajon felérnének hozzá?
Vásárló Szinusz inverter: a megbízható áramellátás szakértője
Márkázott tartalom | 2026. július 6. 12:35
A modern életvitel egyre több elektromos eszköz használatát teszi szükségessé, legyen szó otthoni készülékekről vagy munkaeszközökről. Olyan megoldásra van szükségünk, amely megbízható és stabil áramot biztosít, bármilyen helyzetben. Itt lép közbe a szinusz inverter, ami lényeges szerepet játszik sokféle elektromos berendezésünk zavartalan működésében.
Vásárló Az autóápolás modern világa
Márkázott tartalom | 2026. július 6. 12:34
Az autóápolás több mint csupán a külső megjelenés szépítése; egyaránt a jármű hosszú életének kulcsa és a költséges javítások elkerülésének módja is. Talán nem gondolná, de az autó rendszeres gondozása közvetlen hatással van mindennapi kényelmére és pénzügyeire is.
Vásárló Milyen szempontok alapján válasszunk megbízható villanyszerelőt?
Márkázott tartalom | 2026. július 5. 10:04
A megfelelő villanyszerelő kiválasztása az otthona kényelme és biztonsága érdekében elengedhetetlen. Sokan már tapasztalták, hogy egy rosszul kiválasztott szakember nemcsak időt és pénzt, hanem sok idegeskedést is okozhat. Gondolt már arra, hogy egy szakszerűtlenül végzett munka akár veszélyes is lehet? 
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG