A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) tájékoztatása szerint az év elejétől már csaknem 13 ezer cég esett át az új adóhatósági szűrő-vizsgálaton. Az adóregisztrációs eljárás célja az úgynevezett céglovagok kiszűrése, akik csak azért alapítanának céget, hogy megcsapolják az államkasszát.
A vizsgálattal három esetben találkozhatnak az adózók: cég alapításakor, ha a vezető tisztségviselő, vagy a többségi befolyással rendelkező tag személye megváltozik, illetve ha az eljárást az alapítani tervezett cég leendő vezető tisztségviselője vagy tagja az e célra szolgáló adatlap állami adóhatósághoz történő benyújtásával kéri.
A NAV minden esetben a cég többségi vagy minősített befolyással rendelkező tagjainak és a vezető tisztségviselőinek az adózási előéletét veszi górcső alá. Ha a törvény által meghatározott feltételek fennállnak, az adóhatóság az adószám megállapítása iránti kérelmet el kell, hogy utasítsa, illetve már működő cég esetében az akadály elhárítására szólítja fel a céget.
Ennek eredményeként az év elejétől kezdve 12 311 cégbejegyzésre kötelezett szervezetből 419 nem kezdhette meg „céglovagi” tevékenységét, mert a NAV jogerősen elutasította az adószám megállapítása iránti kérelmüket. A működő cégek vezető tisztségviselői, illetve tagjai személyében bekövetkezett változások körét is tekintve, 3028 esetben merült fel olyan akadály, amelynek következtében az állami adóhatóságnak az eljárást le kellett folytatnia.
Azoknál a cégeknél, amelyek – az adóregisztrációs eljárás próbáját kiállva – adószámot kapnak, részletes kockázatelemzési eljárást végez a NAV. Ennek során eddig közel 4 ezer kérdőívet küldött ki az adózó által végezni kívánt tevékenység személyi, tárgyi és pénzügyi feltételeinek elemzése céljából.
A NAV adatai szerint március közepéig csaknem 700 kérdőívet küldtek vissza az adózók, az esetek többségében teljes körűen kitöltve, mely alapján közel 200 ellenőrzés elrendelésére született javaslat. Eddig 53 esetben került sor adószám felfüggesztés vagy törlés kezdeményezésére azért, mert az adózó a kérdőívet nem küldte vissza, illetve a revízió a megadott címen nem találta meg az adózót.
Mire készülhet a kormány?
Meg lehet még menteni az idei évet az ezer sebből vérző gazdaságban?
Online Klasszis Klub élőben Győrffy Dórával!
Vegyen részt és kérdezze Ön is a közgazdászt, egyetemi tanárt!
2025. július 16. 15:30
LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!
Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá
havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is,
a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk!
Legyen Ön is előfizetőnk!
-
Pluszban zártak a vezető nyugat-európai tőzsdék
31 perce
-
Ismét a lélektani határ alá kukucskált be a forint
körülbelül 1 órája
-
Elképesztő, mit művel a befektetők menedékeszköze
körülbelül 1 órája
-
Kína beszólt az Európai Uniónak
körülbelül 1 órája
-
Soha nem látott szintet ért el a Budapesti Értéktőzsde
2 órája
-
Lemondott Elon Musk X közösségi oldalának vezetője
2 órája
-
Több, mint két éve nem fordult elő ilyen az ukrán inflációval
3 órája
- Veszélyben a kormánymédia? – a falusi szavazók elérésére indít országos újságot a Tisza Párt
- Európai Bizottság: Magyarország ugyanolyan korrupt, mint egy éve volt
- Kijött a rendelet: kötelező lesz a településeknek állampapírban tartani a pénzüket
- Reagált Tiborcz István az amerikai költözés hírére
- Az új CAF villamosok nem férnek fel a hídra
- Komoly céghálóval fedték le a Rogán Antalt is reptető vállalkozást
- Nem hiába ment Magyar Péter Nagyváradra –megalakult az első Tisza sziget
- Ennyiből él havonta egy szegény és egy gazdag német család 2025. július 6. 12:59
- Bumerángot dobott el az Orbán-kormány 2025. július 8. 08:30
- Eggyel csökkenhet a NATO-tagok száma? 2025. július 5. 09:46
- Kapott egy újabb gyomrost a kormány – ezúttal az állami hivataltól 2025. július 4. 08:30
- Megrogyott a forint, méregdrága egy euró 2025. június 17. 07:21
- Megint megfinanszírozták valakik az Orbán-kormányt 2025. július 2. 12:21
- Izrael kiengedte a szellemet a palackból – Irán atomhatalommá válhat 2025. június 15. 10:03
- Vészjósló üzenetet küldött Irán a nagyhatalmaknak 2025. június 14. 11:47
Pluszban zártak a vezető nyugat-európai tőzsdék
Emelkedéssel zárták a kereskedést a vezető nyugat-európai tőzsdék szerdán.
-
Év végén jöhet csak kamatcsökkentés2025. május 27. 17:01
-
A fizetésünk több mint harmadát a kiskereskedelemben hagyjuk2025. május 13. 14:44
-
Lassan újra mernek vásárolni a magyarok?2025. január 9. 13:18
-
Visszaesett az építőipari termelés volumene 2024 augusztusában2024. október 16. 11:55
-
Az MBH Bank jövőre a növekedés jelentős gyorsulását várja2024. október 15. 16:58
-
MBH Bank: év végére 4,5 százalékra is nőhet a pénzromlás üteme2024. szeptember 10. 13:59
-
MBH Bank: Kellemetlen meglepetés a júliusi pénzromlási adat2024. augusztus 8. 10:42


-
Valami elindult a bankoknál – több területen azért akad még javítanivaló
16:04
-
Karácsony Gergely szerint a helyzet súlyos
15:03
-
A lehető legrosszabbra készül az EU
13:01
-
Több mint száz vidéki elektromos töltőállomás telepítéséhez igényeltek támogatást
13:01
-
Új korszak kezdődik a magyar konténerlogisztikában
12:12
-
1912 Hotels, szálláshely a hegy lábánál, szőlőtőkék 450 év távlatából
15:03
-
A Wizz Air visszatér: újraindul a Budapest-Tel‑Aviv járatpár
14:02
-
Íme, a Best of Budapest idei győzteseinek listája
13:01
-
Új kétszintes Railjet vonatok Ausztriában
09:09
-
Jazz trombitaművész, generációkutató, olimpiai bajnok a Balaton-átúszáson
09:09
-
Durva természetpusztítás a Zagyván, az aszály közepén - VIDEÓ
18:10
-
Csalók írták saját nevükre egy nyugdíjas több százmilliós telkét
13:57
-
A hivatásos és önkormányzati tűzoltók munkáját az önkéntes tűzoltók is nagyban segítették
13:43
-
Tiszta Hang néven indít országos újságot a Tisza Párt
08:27
-
Stabil a Tisza-tó vízszintje, miközben rekordokat dönt az alacsony vízállás a Tiszán - VIDEÓ
07:59
-
Megrogyott a forint, méregdrága egy euró
2025. június 17. 07:21
-
Megint megfinanszírozták valakik az Orbán-kormányt
2025. július 2. 12:21
-
Izrael kiengedte a szellemet a palackból – Irán atomhatalommá válhat
2025. június 15. 10:03
-
Vészjósló üzenetet küldött Irán a nagyhatalmaknak
2025. június 14. 11:47
-
Még jobban verejtékezni fog, ha meglátja, mennyibe kerül egy euró
2025. június 30. 07:23
-
Válságba került a Kína által vezetett csoport
2025. július 9. 10:11
-
Orosz hekkerek üzentek a Telegramon Budapestnek
2025. július 9. 14:21
-
Szárnyasrakétákat vetettek be az oroszok
2025. július 9. 10:52
-
Az ukrán kukorica korlátlanul áraszthatja el Magyarországot?
2025. július 9. 14:44
-
NATO 5 százalék: óriási blöff vagy sorsfordító elhatározás?
2025. július 9. 05:41
