2p
Októberben kezdődhet a licitálás az állami földekre - azt ígérik, nem lesz semmiféle trükk.

Várhatóan októberben kezdődhet a licitálás az állam által értékesíteni kívánt termőföldekre; a liciteket az idén december 31-ig be is kell fejezni - mondta a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetségének (Magosz) elnöke hétfőn Budapesten egy szakmai háttérbeszélgetésen.

Nem lesz trükközés?

Jakab István aláhúzta: a Magosz azt tartja jónak, ha a termőföld "tisztán, átlátható módon" azok tulajdonába kerül - a jelenleg hatályos földforgalmi törvény alapján -,  akik gazdálkodnak, földművesek. Hangsúlyozta, hogy a mintegy 350-380 ezer hektár értékesíteni kívánt állami föld eladása során "nem lesz semmiféle trükk".

A korábbi közlés szerint az állami tulajdonú földterületek eladásából származó bevétel az állami vagyont gyarapítja majd és kizárólag az ország fejlesztésére lehet felhasználni.

Mennyiért árulják?

A kikiáltási ár a helyben szokásos földár plusz 10 százalék lehet. Emellett a föld adásvétele csak akkor történhet meg, ha azt 60 napig kifüggesztették - azaz mindenki, aki akarta láthatta, értesülhetett róla -,és a vevő bizonyította úgynevezett földszerző képességét. Ez utóbbi kívánalomnak való megfelelést a hatóságok megvizsgálják.

Akik szeretnének földet vásárolni, de nincs elegendő pénzük, hitelt kaphatnak. A konstrukció kidolgozásán a Magyar Fejlesztési Bank dolgozik. Az elképzelések alapján 20 év lenne a futamidő, 2,5 százalékon belüli a hiteldíj-mutató, ugyanakkor húszéves elidegenítési és terhelési tilalom alatt is állna a megvásárolt állami föld.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Agrár A franciák és a lengyelek még szigorúbbak lennének az ukránokkal
Privátbankár.hu | 2024. március 27. 06:31
Franciaország és Lengyelország kedden az Ukrajnából származó élelmiszerek behozatalának szigorúbb visszaszorítását szorgalmazta, hogy megakadályozzák az EU mezőgazdasági piacainak destabilizációját és a dühös gazdák további felháborodását.
Agrár Újabb fordulat a bolti kasszáknál, a pénztárosok legyőzik a riválisaikat
Buksza blog | 2024. március 19. 10:39
Várhatóan Európában is vissza fognak szorulni az önkiszolgáló pénztárak, ahogy az az Egyesült Államokban már elkezdődött. A magyarázat ugyanis univerzális: nagy a lopási és a félreszkennelési veszteség.
Agrár Valami mázsaszámra bűzlik Prágában
Privátbankár.hu | 2024. március 7. 13:02
Cseh gazdák trágyát szórtak kormányzati épületek elé Prágában csütörtökön, felújítva korábbi tiltakozásukat a cseh főváros utcáin.
Agrár Bortragédia Spanyolországban, 2,5 millió eurónyi italt tettek tönkre
Privátbankár.hu | 2024. február 20. 06:39
Öt tartály tartalma ment kárba, bosszú is állhat a háttérben.
Agrár Traktorok borították fel a menetrendet Prágában
Privátbankár.hu | 2024. február 19. 12:47
Fennakadásokat okozott a prágai közlekedésben hétfő reggel az a több száz traktor és más mezőgazdasági gép, amelyekkel a cseh gazdák vonultak be a mezőgazdasági minisztérium épületéhez, hogy felhívják a figyelmet az agrárium problémáira.
Agrár Csúcson az MBH AgrárTrend Index
Szirmai S. Péter | 2024. február 13. 18:42
Nyugodtabb évre számíthat 2024-ben a hazai agrobiznisz. Mintegy 2700 milliárd forintos pályázati forrás érkezik, kisebb az infláció, a jobb tervezhetőség javítja az agrárkilátásokat. Ez derül ki a kedden bemutatott MBH AgrárTrend Indexből.
Agrár Kevesebb pénzből is több profitot csinált a PepsiCo
Privátbankár.hu | 2024. február 9. 15:25
A PepsiCo Inc., a világ egyik legnagyobb üdítőital-gyártója csökkenő bevételről és növekvő profitról számolt be pénteken közzétett negyedik negyedéves pénzügyi jelentésben.
Agrár Blokádot építettek a lengyel gazdák
Privátbankár.hu | 2024. február 9. 13:30
Eltorlaszolták az összes lengyel-ukrán határátkelőt.
Agrár Kezdhetünk aggódni: az egekbe szállhat a csoki és a kakaó ára
Privátbankár.hu | 2024. február 9. 12:05
Egy év alatt megduplázódott a kakaóbab ára, és nem úgy tűnik, hogy itt a vége az áremelkedésnek.
Agrár Kemény félév előtt állnak az ukránok, egyre több orosznak nem tetszik a háború
Privátbankár.hu | 2024. február 6. 07:44
Az év első felében várhatóan folytatódni fog az ukrán hadsereg lőszerhiánya, mivel időre van szükség a nyugati és az ukrán fegyvergyártás felfuttatására. A második félévben enyhülhet a probléma.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG