Hirdetés
Hirdetés

Jó félévük volt a hazai alapoknak, volt sok két számjegyű hozam

2017. július 12., 06:06

Az első félévben emelkedtek a részvényárfolyamok a legtöbb tőzsdén, ez a hazai befektetési alapok teljesítményén is meglátszott: 40 olyan befektetésijegy-sorozat volt, amely fél év alatt két számjegyű hozamot ért el. Ám sok volt a középszerű, nulla körüli hozam is, és akadtak mínuszok.

(Pixabay)
(Pixabay)

A legtöbb nemzetközi tőzsde pozitív hozamot ért el az első félévben, amint arról nemrég beszámoltunk, a BUX index például 9,5 százalékot. Ez meglátszott a hazai befektetési alapok teljesítményén is, de azért nem mindegyikkel jártak jól a befektetők.

Összesen 526 olyan befektetési jegyet találtunk, amelyeknek volt legalább hat hónapos hozama június 30-án, és nem álltak megszűnés alatt. (Ez ennél kevesebb alapot jelent persze, mert egyre gyakoribb, hogy egy-egy alapnak többféle sorozata van, például kisbefektetői és intézményi, vagy forintos és eurós.) Jó hír, hogy ebből 402 sorozat hozama volt pozitív vagy legalább nulla, és csak 124 sorozaté mínuszos.

Hirdetés

A nyersanyagok miatt szenvedtek

Ráadásul 40 olyan befektetési jegy volt, amelyek hozama hat hónap alatt, még nem évesítve is a két számjegyű tartományba esett, tehát elérte az évi tíz százalékot. A másik végen, a negatív hozamú értékpapírok között csak 13-nál volt legalább mínusz tíz százalék a teljesítmény. Ezek is mind két, sőt gyakorlatilag egy okból következtek be: a nyersanyagok rossz féléves teljesítménye miatt.

A magas mínuszok ugyanis mind vagy nyersanyagalapoknál, vagy orosz részvényalapoknál fordultak elő, az orosz részvénypiac pedig szintén a nyersanyagárak, főleg persze az olaj miatt szenvedett. Az orosz rubel esése is súlyosbította a helyzetet.

BUX-követők kicsivel tíz százalék alatt

Ami az élen levőket illeti, azt mondhatjuk, hogy főleg feltörekvő piaci részvényeken lehetett sokat keresni. Az élen török, majd lengyel és más közép-kelet-európai részvényalapok szerepeltek. A magyar részvények is ide tartoznak – a magyar piac kicsi volta, a részvényeink alacsony száma miatt a legtöbb alap lengyel, cseh és más környékbeli részvényekkel együtt tartja a hazai papírokat. A tisztán magyar részvényeket vásároló, BUX-követő indexalapok inkább 8-9 százalék körüli hozamot értek el – fél évre, évesítés nélkül persze ez is nagyon szép.

A kötvények kissé lemaradtak

Pár kivételtől eltekintve az első 70 helyen szinte csak részvényalapok vannak, utána az abszolút hozamú és a vegyes alapok is bejönnek a képbe. A kötvényalapoknak annyira nem volt jó félévük, a legtöbbjük 1-3 százalékos hozamot ért el, de volt olyan is, amelyik negatívat.

A pénzpiaci alapok leginkább valahol a nulla körül járnak, hol alatta, hol felette – mondjuk a jelenlegi alacsony kamatkörnyezetben ezeket nem is ajánlja senki a befektetőknek. Sokan esetleg csak bennük felejtették a pénzüket.

Az átlag alacsony, de...

Így aztán az 526 befektetésijegy-sorozat hozamainak (egyszerű számtani) átlaga mindössze 1,96 százalék volt, ami nem tűnik soknak, de nem is kevés, a minikamatok világában elfogadható. Az adat ugyanis, ahogy az éven belüli hozamok általában, nem évesített, tehát éves szinten ez négy százalék, A jelenleg csekély létjogosultságú pénzpiaci alapokat kihagyva, vagy a hozamokat a befektetett tőkével súlyozva az átlag biztosan enél is magasabb lenne.

Az adatokból azért látszik, amit az alapkezelők régóta mondogatnak: az alacsony kamatok miatt kockázatot kell vállalni. A kockázatmentes formák most nem hoztak sokat, a kockázatosabb formák közül a részvényalapok jelentős része, a vegyes alapok, az ingatlanalapok általában jól teljesítettek. Az árupiaci alapok és néhány, árupiac-függő részvénypiac pedig rosszul. Persze ha lesz végre egy komolyabb részvénypiaci korrekció, lehet, hogy a következő félév teljesen másképp fog kinézni.

Az első 40 befektetésijegy-sorozat hozama (2017. június 30-ig)
Alap neve Bef.pol szerinti Földrajzi kitettség Deviza- 6 hónapos 1 éves 3 éves
kategória nem hozam hozam hozam
1 AEGON IstanBull T sorozat Részvény Feltörekvő Eur./ Töröko. TRY 25,88% 26,80% 8,71%
2 AEGON Lengyel Részvény Alap B Sorozat Részvény Közép-Kelet-Eur. HUF 20,89% 39,21% 3,73%
3 OTP Török Részvény C Részvény Feltörekvő Eur./ Töröko. EUR 18,05% 2,24% -2,81%
4 OTP Török Részvény B Részvény Feltörekvő Eur./ Töröko. HUF 17,64% 0,59% -2,27%
5 Aegon Közép-Európai Részvény B Részvény Közép-Kelet-Eur. EUR 17,42% 34,83% 6%
6 OTP Török Részvény A Részvény Feltörekvő Eur./ Töröko. HUF 17,23% -0,11% -2,95%
7 Biggeorge 4. Ingatlanfejlesztő Alap Közvetlen Hazai HUF 17,19% 32,79% 73,72%
8 AEGON IstanBull I Részvény Feltörekvő Eur./ Töröko. HUF 16,82% 0,02% -1,63%
9 EQUILOR Közép-európai Részvény Alap Részvény Közép-Kelet-Eur. HUF 16,67% 31,59%
10 AEGON Közép-Európai Részvény A Részvény Közép-Kelet-Eur. HUF 16,61% 31,73% 5,87%
11 AEGON Lengyel Részvény Alap I sorozat Részvény Közép-Kelet-Eur. PLN 16,42% 36,40% 4,62%
12 AEGON IstanBull A Részvény Feltörekvő Eur./ Töröko. HUF 16,24% -1,05% -2,61%
13 Concorde Közép Európai Részvény Részvény Közép-Kelet-Eur. HUF 15,21% 30,84% 5,29%
14 Generali Gold B Részvény Közép-Kelet-Eur. EUR 15,19% 31,89% 4,68%
15 Erste Közép-Európai Részvény Alapok Alapja Részvény Közép-Kelet-Eur. HUF 15,15% 27,69% 4,94%
16 Pioneer Közép-európai Részvény I Részvény Közép-Kelet-Eur. HUF 15,15% 32,71% 6,94%
17 Generali Fejlődő Piaci Részvény Alapok Alapja  B Részvény Egyéb feltörekvő / globális USD 14,59% 14,58% -1,79%
18 BF Money Közép-Európai Részvény I sorozat Részvény Közép-Kelet-Eur. HUF 14,51%
19 Generali Gold A Részvény Közép-Kelet-Eur. HUF 14,43% 28,83% 4,71%
20 Pioneer Közép-Európai Részvény A Részvény Közép-Kelet-Eur. HUF 14,41% 31% 5,55%
21 CIB Közép-európai Részvény Részvény Közép-Kelet-Eur. HUF 14,35% 28,04% 2,91%
22 BF Money Közép-Európai Részvény E Részvény Közép-Kelet-Eur. EUR 13,97% 27,29% 3,70%
23 AEGON Közép-Európai Részvény C Részvény Közép-Kelet-Eur. CZK 13,94%
24 BF Money Közép-Európai Részvény Részvény Közép-Kelet-Eur. HUF 13,78% 24,55% 3,67%
25 BF Money Közép-Európai Részvény Alap U sorozat Részvény Feltörekvő Eur. HUF 13,78% 24,56% 3,68%
26 OTP Quality B Részvény Közép-Kelet-Eur. HUF 13,39% 29,69% 9,17%
27 OTP Közép-Európai Részvény Részvény Közép-Kelet-Eur. EUR 13,37% 28,59% 7,38%
28 K&H Közép Európai Részvény Részvény Közép-Kelet-Eur. HUF 12,75% 26,34% 2,87%
29 OTP Quality Részvény Közép-Kelet-Eur. HUF 12,71% 28,15% 7,87%
30 Raiffeisen Részvény Részvény Közép-Kelet-Eur. HUF 12,33% 26,19% 7,66%
31 MKB Bonus Részvény Részvény Közép-Kelet-Eur. HUF 12,25% 25,70% 3,65%
32 AEGON IstanBull Részvény Alap PL sorozat Részvény Közép-Kelet-Eur. PLN 12,21% -2,43% -1,01%
33 OTP Planéta Feltörekvő B Részvény Egyéb feltörekvő / globális EUR 12,02% 23,64% 8,57%
34 AEGON IstanBull Részvény Alap P Részvény Közép-Kelet-Eur. PLN 11,81% -3,20% -1,95%
35 K&H Ázsia Alap Részvény Egyéb feltörekvő / Ázsiai HUF 11,47% 17,30% 11,03%
36 OTP Planéta Feltörekvő A Részvény Egyéb feltörekvő / globális HUF 11,25% 20,79% 8,42%
37 AEGON Ázsia B Részvény Globális EUR 10,55% 17,05% 9,09%
38 BF Money Közép-Európai Részvény CZK Részvény Közép-Kelet-Eur. CZK 10,36% 22,72% 2,02%
39 BF Money Feltörekvő Piaci Devizakötvény USD Szabad futamidejű Egyéb feltörekvő USD 10,19% 7,76% -2,32%
40 BF Money Fejlett Piaci Részvény Alap  USD Részvény Globális USD 10,15% 14,11%
Értékeld a cikket
Jelenlegi értékelés

Címlapon

Komoly hibák a BKK-nál, de meddig mehet el egy etikus hacker?

Komoly hibák a BKK-nál, de meddig mehet el egy etikus hacker?

Az egyik legkomolyabb társadalmi botrányt az elmúlt napokban a BKK jegyvásárlási rendszerében hibát találó, majd azt bejelentő és nyilvánosságra hozó 18 éves hobbiinformatikus ügye volt. A T-Systems, a rendszert üzemeltető cégként feljelentette a hackert, az eljárás ugyan jogilag rendben van, de külföldön ez a feljelentés nem történt volna meg.

Hirdetés

További cikkek

Hirdetés
Hirdetés

Hirdetés

Napi kommentár - videó

Powered by Saxo Bank

Utánajártunk

Tipp

Hírlevél

Feliratkozáshoz kérjük adja meg e-mail címét:

Heti várható események, adatok

  • július 17
    Ipari termelés, GDP és kiskereskedelmi forgalom
    Netflix (2017 Q2)
    július 18
    ÁKK: 3 hónapos diszkont kincstárjegy aukció, 15 mrdFt
    MNB: Monetáris Tanács kamatdöntő ülése
    Fogyasztói árindex
    ZEW index
    július 19
    Wizz Air (2018 Q1)
    Morgan Stanley (2017 Q2)
    július 20
    KSH: Keresetek (január–május)
    NGM: Részletes tájékoztató az államháztartás központi alrendszerének június végi helyzetéről
    Import és export
    EKB kamatdöntése
    Tartós és friss munkanélküli-segély kérelmek
    Fogyasztói bizalom
    július 21
    General Electric (2017 Q2)

Szavazás

Ön melyik országban tartana a leginkább terrortámadástól nyaralás közben?