Sokan úgy gondolják, ezekre a 2-3 napos kirándulásokra nem érdemes biztosítást kötni. Ennek elmulasztása azonban sok kellemetlenséggel és esetenként igen komoly, akár több millió forintos anyagi következménnyel járhat. A tavaszi kirándulások leggyakoribb káresetei egyébként a poggyászsérülések és a lopások, míg a jellemző balesetek ilyenkor a végtagtörések, rándulásos sérülések. A szomszédos Ausztriában például végtagtörés esetén naponta akár 1500 euróra is rúghatnak a kórházi ápolás költségei - áll a Generali Biztosító közleményében.
A kirándulók egy hétvégi városlátogatáson vagy túrán kevésbé tartanak balesettől, vagy egyéb káresettől. Nagyon fontos éppen ezért a megelőzés: ha körültekintően járunk el, megkímélhetjük magunkat az utazás közbeni vesződségektől, és minimálisra csökkenthetjük a kockázatot.
Tippek utazóknak:
1. Mindenképpen ajánlatos előzőleg tájékozódni a választott program sajátosságairól, a szükséges felszerelésről, a várható időjárásról.
2. Amennyiben autóval utazunk, a poggyászokat csak addig szabad a járműben tárolni ameddig az feltétlenül szükséges.
3. Az értékeket, okmányokat szintén nem tanácsos a járműben vagy a repülőre feladott útipoggyászban hagyni, illetve benzinkutaknál, parkolókban ki- és bepakolni ezeket az értékeket, ahol könnyen felkelthetik a tolvajok figyelmét.
4. Érdemes továbbá mindig bezárt ajtókkal utazni, hogy ne tudjanak benyúlni értékeinkért.
5. Ha káreset történik, a lehető legrövidebb időn belül be kell jelenteni a balesetet vagy bűncselekményt az illetékes helyi rendőrségen, egyéb hatóságnál, a tetthelytől függően a közlekedési vállalatnál, vagy szálláshelyen.
6. Szükség esetén feljelentést kell tenni, valamint névre szóló részletes jegyzőkönyvet, helyszíni szemlét kérni.
7. Ha légipoggyászunk sérült meg vagy tűnt el, fontos, hogy a kárt közvetlenül a légitársaság felé is bejelentsük a repülőtéren kapott igazolással.
8. A káreseményről kérjünk részletes jegyzőkönyvet, őrizzük meg az utazással kapcsolatos dokumentumokat! Légipoggyászt érintő kárnál őrizzük meg a poggyász-címkéket is, mert arra szükség lehet a kárrendezésnél.
9. Repülőút esetén lehetőleg mindig a saját nevünkre adjuk fel a poggyászt, ne legyen egy névre feladva több személy csomagja, mert eltűnés vagy sérülés esetén ez megnehezíti az azonosítást!
10. Légipoggyász-károk esetén a légitársaság az utas bejelentése alapján keresteti a csomagot néhány hétig, és ha ez eredménytelen, akkor elismeri a károkozást és kártérítést fizet. A légitársaság által nyújtott – általában limitált összegű – kártérítést egészíti ki a biztosító az utasbiztosítás alapján.
Mi lesz a privát vagyonokkal?
Vagyonadó, bizalmi vagyonkezelés, alapítványok, magántőkealapok – 2026 fordulópontot hozhat.
Ne hozzon fontos döntéseket a legfrissebb információk nélkül!
Vegyen részt a Klasszis Investment & Wealth Management Summit 2026 konferencián, és hallgassa meg a legjobb szakértőket!
LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!
Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá
havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is,
a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk!
Legyen Ön is előfizetőnk!
-
Jó hírrel indul a nap: csökkent az infláció
15 perce
-
A Pentagon kőkemény döntést hozott
30 perce
-
Irán és Izrael megint megállapodott
körülbelül 1 órája
-
Olyan erős a forint, hogy sokkal olcsóbb lesz a külföldi nyaralás
körülbelül 1 órája
-
Zelenszkij egy királyt hívna meg Ukrajnába
2 órája
-
Kiderült, mi történt a New York-i tőzsdén
2 órája
-
A magyar eszközök most immunisak a globális válságra – Klasszis Podcast
3 órája
- Lázár János egyik legfájóbb intézkedését törölte el Vitézy Dávid
- Több vezetőt menesztettek, egymilliárd forintos alapot hoz létre a kormány a gyermekvédelemben
- Putyinék nem fogják annyiban hagyni a kaukázusi kudarcot?
- Bevallotta Orbán Viktor, hogy mennyivel lett vagyonosabb
- Kiderült, ki lesz Gyurcsány Ferenc és Dobrev Klára utódja a Demokratikus Koalíció élén
- Itt van Kármán Andrásék első számadása: nem túl rózsás a kép
- Az Orbán-kormány két volt minisztere is komoly bajba kerülhet Bíró Ferenc szavai miatt
- Tízezrek várhatják izgatottan a pénteki nagy bejelentést 2026. június 4. 19:36
- Csúnyán néz ki a forint péntek estére 2026. június 5. 18:14
- Olcsóbb áram mindenkinek? Átírja az energiapiacot, amit Ausztráliában történik 2026. június 7. 16:15
- Eddig tartott a jó világ a benzinkutakon? 2026. június 2. 11:51
- Csütörtöktől vége a jó világnak a benzinkutakon? 2026. május 13. 11:19
- Megmarad a 13. havi nyugdíj, a családi adókedvezmények, de jön a vagyonadó 2026. május 12. 13:37
- Megszavazták: érvénytelen Orbán Viktorék nagy vihart kavart döntése 2026. május 27. 11:36
- Végre olcsóbb lesz piaci áron tankolni 2026. május 26. 10:47
A Pentagon kőkemény döntést hozott
A Pentagon feketelistájára idén eddig 15 kínai válallat került föl.
Olyan erős a forint, hogy sokkal olcsóbb lesz a külföldi nyaralás
Kiderült, mi történt a New York-i tőzsdén
Vegyesen zártak hétfőn a New York-i értéktőzsde irányadó mutatói.
-
Elbukta Elon Musk az OpenAI elleni gigapert2026. május 22. 13:30 -
Növekvő hatékonysággal zárta az első negyedévet Veres Tibor vállalata, az AutoWallis2026. május 22. 05:00 -
Örökölt milliárdok: Európa uralja a 30 alatti fiatal szupergazdagok listáját2026. május 21. 15:00 -
-
Nem hozta a rekordévet WhisperTon: közel 10 millióval csökkent a bevétele2026. május 20. 15:00
További hírek >
A magyar eszközök most immunisak a globális válságra – Klasszis Podcast
Uniós pénzek, hozamok és a hatékonyság csapdája – Klasszis Podcast
Így néz ki a kormány célkeresztjébe került bizalmi vagyonkezelői piac
Új korszak a magyar alternatív befektetéseknél, lebomlanak a falak a lakosság előtt – Klasszis Podcast
Vége a korlátoknak: Új korszak indul a magyar alternatív befektetéseknél
-
Az átlagnyugdíj már csak fele az átlagfizetésnek
08:13
-
Itt vannak az alternatív befektetések, végre a lakosság is hozzáférhet a hedge fundokhoz Magyarországon
05:29
-
A nemfizetés lett a magyar kkv-k egyik legnagyobb üzleti kockázata
16:54
-
Devizába menekíti a pénzét a lakosság
15:48
-
Milliárdokat szerez vissza a magyaroknak a GVH
15:01
-
A Wizz Air és az Austrian Airlines felfüggeszti izraeli járatait
15:41
-
Alig jelent meg a rendelet – máris tiltakozik a szakma
15:23
-
Wizz Air: nem kell majd repülő módra kapcsolni a készülékeket a fedélzeten
11:56
-
Tűz egy zalakarosi szálloda alagsorában
11:30
-
Event Touch: a rendezvényszakma munkaerőmegtartási kihívásai
09:14
-
Reagált a strand vezetése a bérlők vádjaira: elismerik a problémákat, de szerintük nincs általános válsághelyzet
08:00
-
185 millió forint közpénz ment el játékmotorokra, Heves megyében sem fukarkodott a Fidesz
07:08
-
Aszfaltozás, terelések és reggeli lezárások: újabb szakaszához érkezett a 25-ös főút egri felújítása
15:41
-
Mecser Tamás lett az új országos rendőrfőkapitány
13:58
-
Miniszteri biztost nevez ki a kormány a gyermekbántalmazási ügyek kivizsgálására
13:33
-
Csütörtöktől vége a jó világnak a benzinkutakon?
2026. május 13. 11:19
-
Megmarad a 13. havi nyugdíj, a családi adókedvezmények, de jön a vagyonadó
2026. május 12. 13:37
-
Megszavazták: érvénytelen Orbán Viktorék nagy vihart kavart döntése
2026. május 27. 11:36
-
Végre olcsóbb lesz piaci áron tankolni
2026. május 26. 10:47
-
Hirtelen eltűnt több ezer magyar dolgozó Ausztriából
2026. május 26. 05:44
-
Itt van minden, ami a nyugdíjas SZÉP-kártyáról eddig tudható
2026. június 8. 13:45
-
Kiderült, ki vezetheti a Magyar Nemzeti Bank ügyeit vizsgáló bizottságot
2026. június 8. 15:10
-
Ez várja a benzinkúton kedden
2026. június 8. 10:58
-
Külföldre készül Orbán Viktor, hivatalos látogatást tesz
2026. június 8. 19:25
-
43,5 milliárdos többlettel zárták az első hónapjukat Kármán Andrásék, de így is bajban vannak
2026. június 8. 12:06





