A közúti balesetekkel összefüggésben eddig hozzávetőlegesen ötven esetben fordultak az ügyfelek a biztosítóhoz, a legtöbb bejelentés kötelező gépjármű-felelősségbiztosításra érkezett. A Privátbankár már megírta, hogy az autópályákon történt tömegbaleset elszenvedőinek az általános gyakorlattól eltérően, az extrém időjárási körülményekre való tekintettel lehetőségük van a saját kötelező gépjármű-felelősségbiztosítójuknál bejelenteni a kárukat.
Egy nap alatt 1300 kárbejelentés érkezett az AEGON Magyarországhoz a hétvégi viharok miatt. A társasághoz beérkezett jelzések alapján a vagyonbiztosítási bejelentések hozzávetőlegesen négyötöde viharkár, de komoly gondokat okoztak a szélsőséges időjárásból eredő áramkimaradások is, hiszen több háztartásban nagy mennyiségben romlottak meg fagyasztott élelmiszerek. A biztosítói gyakorlatnak megfelelően, amennyiben a lakásbiztosítás tartalmazza a fagyasztott élelmiszerek megromlásának megtérítésére szóló kiegészítőt, az AEGON is megtéríti a kárt, és eltekint az elektromos szolgáltatói igazolás bemutatásától.
„Társaságunkhoz csütörtök óta folyamatosan érkeznek a bejelentések a hétvégi viharok nyomán, a beérkező bejelentések feldolgozása tart, kárszakértőink pedig országszerte megkezdték a munkát” – közölte Vereczki András, az AEGON Magyarország vezérigazgató-helyettese. Hozzátette: bár a híradásokban – elsősorban az autópályákon kialakult helyzet miatt – a dunántúli megyéké volt a főszerep, a társasághoz az ország minden pontjáról érkeztek bejelentések. Az eddig eltelt időszakban Vas, Zala, Veszprém, Győr-Moson-Sopron, Pest, illetve Jász-Nagykun-Szolnok megyéből érkezett a legtöbb bejelentés.
Közel 1300 kárbejelentés érkezett hétfőn az AEGON Magyarországhoz a hétvégi rendkívüli időjárás okozta károk és balesetek miatt. A legtöbb jelzés viharkárokról érkezett, de okoztak gondokat az áramkimaradások is.
LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!
Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá
havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is,
a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk!
Legyen Ön is előfizetőnk!
Friss
-
Váratlan fordulat: mégis mi történt az Ausztriában dolgozó magyarokkal?
2 órája
-
Hivatalos: az ajatollah is meghalt az izraeli-amerikai támadásban (frissítve)
10 órája
-
Máris háromszor annyi magyar kér segítséget az Iráni válság miatt
11 órája
-
Trump Iránnak: ezt pár év múlva megismételjük
11 órája
-
Dermesztő: öngyilkos újítással is rombolt Amerika Iránban
11 órája
-
Megszólalt Netanjahu Izraelben: mindenkit az utcára irányított
12 órája
-
Kétszeresére repítheti az olajárakat a zárlat – előre szólt az elemző Irán ügyében
13 órája
Mfor.hu Top24
- Elesett Győr felé az M1-es, 3 kilométeres torlódás alakult ki
- Trump is megszólalt az iráni támadásról: megerősítette a hírt
- Iráni konfliktus: már 12 járatot töröltek Budapesten
- Szijjártó Péter folyamatos munkavégzést rendelt el a Közel-Keleten
- Komolyra fordult a helyzet: Izrael tartalékosokat mozgósít
- Irán: elképesztő számban vetett be vadászgépeket Izrael
- Irán miatt már ezernél is több magyarnak kellene segítség
Biztosítás
Nem fagyott szét a nyaralód? Ekkora károkat okoztak az ónos esők
Privátbankár.hu | 2017. február 4. 09:34
Az elmúlt napokban az ónos esők jelentős károkat okoztak az országban, a károk bejelentése, felmérése még mindig zajlik – közölték a biztosítók. A nyaralókban keletkezett fagyási károk nagy része valószínűleg még csak ezután fog kibukni.
Biztosítás
Kivéreztetett munkanélküliek országa vagyunk - pedig lenne megoldás
Nagy László Nándor | 2015. április 29. 10:35
A munkavállalók döntő része volt már munkanélküli, ötödük már háromszor volt álláskereső. Miután komoly tartalékokkal nem rendelkeznek, ezért a korábbi megtakarítások felélése után nőnek a fizetési késedelmek a hiteleknél, a rezsinél. Ilyen helyzetben meglehetősen nagy gond, hogy a megkérdezettek 82 százaléka nem is hallott a jövedelempótló biztosításokról.
Biztosítás
Meddig fúj a viharos szél? Mi lesz május elsején?
Privátbankár.hu | 2015. április 29. 08:48
A viharos szél miatt tizennégy megyére és a fővárosra továbbra is elsőfokú figyelmeztetést adott ki a meteorológiai szolgálat. A másodfokú riasztásokat viszont már mindenhol visszavonták. Az ország nagy részén szerdán is erős, viharos széllökésekre kell számítani.
Biztosítás
Ezekre figyeljen, és a nyaralóját legközelebb is épségben találja
Privátbankár.hu | 2015. április 28. 18:40
Számos veszély fenyegeti a nyaralónkat, amelyekre érdemes felkészülni, ha nem akarunk csúnyán meglepődni a szabadságunk kezdetén. Az ingatlanokkal kapcsolatos visszatérő hibák nagyon könnyen betörők kezére adhatják a menedéket, de nem csak tőlük kell félni. Az időjárás is okozhat kellemetlen perceket, ha nem látogatjuk és tartjuk karban a nyaralót. Éppen ezért még mindig jól jöhet a lakásbiztosítás.
Biztosítás
A fél országra figyelmeztetést adtak ki: jön a szélvihar
Privátbankár.hu | 2015. április 28. 07:27
A viharos szél miatt négy megyére másodfokú, hét megyére és a fővárosra elsőfokú figyelmeztetést adott ki a meteorológiai szolgálat. Emellett több megyében a várható sok eső miatt is figyelmeztetés van érvényben.
Biztosítás
Ezért nem mindegy, hol javítják meg az autót - változás jöhet a kötelezőnél
Privátbankár.hu | 2015. április 24. 07:39
Módosítaná a kötelező gépjármű-felelősségbiztosításról (kgfb) szóló törvényt a Magyar Autóklub.
Biztosítás
A Lombard Lízingnek május elejéig kell fizetnie az ügyfeleknek
Privátbankár.hu | 2015. április 23. 16:40
Május elejéig kell visszafizetnie a Lombard Lízing Zrt.-nek az érintett ügyfelek felé azt az összesen 380 millió forintot, amelyet a beépített casco-biztosításnál árfolyam-különbözetként jogtalanul szedett be tőlük.
Biztosítás
Aggódik a magyar az autójáért, de sokkal drágább lett biztosítani
Privátbankár.hu | 2015. április 22. 14:18
Megugrottak a kgfb-díjak az első negyedévben: átlagosan 25 100 forint volt a személygépkocsikra kötött kgfb-szerződések éves díja. Ez az érték az évközi díjhirdetés két évvel ezelőtti bevezetéséhez képest 26 százalékkal magasabb. Tavaly ilyenkor ez az eltérés még mindössze 5 százalék volt.
Biztosítás
Eddig két turista nem tudott elutazni a botrány miatt
Privátbankár.hu | 2015. április 21. 07:41
A Kun-Mediátornak az Union Biztosítóval van szerződése, de csak utazási tevékenységre. Eddig ezzel kapcsolatban csupán két kárbejelentés érkezett.
Biztosítás
Iszonyatos profitgyárra bukkant a régióban az egyik biztosító
Nagy László Nándor | 2015. április 14. 16:55
Nyereségének közel kétharmadát már a régiós leányvállalataitól szerzi a Vienna Insurance Gruop. Az osztrák biztosítócsoport nyeresége 46 százalékkal ugrott tavaly.
Heti top
- Nem akárki küldött levélben figyelmeztetést Orbán Viktornak 2026. február 23. 19:52
- Visszavinné a palackokat? Már nem sokáig kell boltba járni emiatt 2026. február 22. 11:41
- Megindul a támadás Irán ellen, elfogyhatott a cérna a Fehér Házban 2026. február 22. 15:22
- Végre elismerően csettinthetnek Brüsszelben e magyar fejlemény láttán 2026. február 25. 05:43
Havi top
- Nem akárki küldött levélben figyelmeztetést Orbán Viktornak 2026. február 23. 19:52
- A Covidnál is nagyobb sokk következik 2026. február 18. 10:21
- Sorra mondják le az izraeli turisták a budapesti szállodafoglalásaikat 2026. február 21. 12:54
- Visszavinné a palackokat? Már nem sokáig kell boltba járni emiatt 2026. február 22. 11:41
Friss
Személyes pénzügyek
Viszik a fiatalok az olcsó lakáshitelt
Panyi Miklós: több mint negyvenezer fiatalt hozott helyzetbe az Otthon Start program.
16 órája
Vállalat
Tavasszal indul a munka a békéscsabai üzemben, 2500 álláskeresőt várnak
Nagy volt az érdeklődés, tavasszal indul a munka.
16 órája
Piac&Profit cikkei
-
Szélsőséges időjárás pusztít: meredeken nőnek a lakáskárok
05:28
-
Kettészakadhat a budapesti panelpiac
17:11
-
Tízezrek váltak lakástulajdonossá fél év alatt
16:47
-
10 millió kiszállított rendelés után új korszak kezdődik a Kifli.hu-nál
13:33
-
Verseny a Balkánon: Montenegró erősödik, Szerbia lemarad
12:49
Turizmus Online cikkei
-
Tucatnyi járatot töröltek Ferihegyen a közel-keleti konfliktus miatt
14:32
-
A Wizz Air leállította összes közel-keleti járatát – Frissítve
09:55
-
Szurkolói járat Portóba a Fradi Európa-liga-meccsére
08:54
-
HoReCa és Office Design Kiállítás Budapesten
08:49
-
Inspiráció, élmény és üzletképes megoldások a HoReCa jövőjéért
07:04
A vidék hírei
-
A békeharcos Trump háborúja miatt megemeli Orbán a terrorfenyegetettség szintjét hazánkban
18:59
-
Samsung-szennyezésbotrány: a rendőrség szerint nem hunytak szemet a jogsértések felett
08:24
-
Eger Termál Kft.– lezárult a megismételt hiteleljárás, döntött a Közgyűlés
07:37
-
Elindultak a katonák a „kritikus végpontokat” védeni – 20 helyszínt erősítenek meg péneken, majd negyvenet hétfőn
14:48
-
Gyorshír: Egerbe érkezik Magyar Péter március 3-án
14:07
legolvasottabb
-
Nem akárki küldött levélben figyelmeztetést Orbán Viktornak
2026. február 23. 19:52
-
A Covidnál is nagyobb sokk következik
2026. február 18. 10:21
-
Sorra mondják le az izraeli turisták a budapesti szállodafoglalásaikat
2026. február 21. 12:54
-
Visszavinné a palackokat? Már nem sokáig kell boltba járni emiatt
2026. február 22. 11:41
-
Üzent a Molnak és a kormánynak az Adria vezetéket üzemeltető horvát cég
2026. február 20. 19:30
top 24
-
Olyan fegyvereket kaphat Irán, hogy az amerikai haditengerészet is megijedhet
2026. február 28. 10:47
-
Az Egyesült Államok és Izrael megtámadta Iránt, elindult az ellencsapás – de mi áll a háttérben?
2026. február 28. 12:36
-
Váratlan fordulat: mégis mi történt az Ausztriában dolgozó magyarokkal?
2026. március 1. 06:49
-
Irán: beborították az eget az izraeli vadászgépek
2026. február 28. 19:13
-
Ez már a harmadik világháború? Világszerte aggódnak a vezető politikusok az iráni helyzet miatt
2026. február 28. 16:22

