Aegon
Makro / Külgazdaság
A Vodafone felvásárlás után jöhet a Tesco vagy az Auchan?
Tiszóczi Roland | 2023. február 9. 16:27
Magyarországon és Lengyelországon került sor a közép-kelet-európai régió legnagyobb felvásárlási tranzakcióira 2022-ben, miközben a nemzetközi M&A piacon jelentősen csökkent az aktivitás. A hazai teljesítményt az állami szerepvállalás segítette – derült ki egy csütörtöki sajtótájékoztatón.
Vállalat
Bejelentés: a magyar állam beszáll két biztosítóba
Privátbankár.hu | 2021. december 23. 11:50
Egyetértési megállapodást írt alá Magyarország és a Vienna Insurance Group, amelynek köszönhetően a magyar állam tulajdont szerezhet az Aegon Biztosítóban és az Union Biztosítóban – jelentette be Varga Mihály, miután aláírta az egyetértési megállapodást a VIG vezetőivel.
Pénzügyi szektor
Eggyel csökkent a hazai pénzintézetek száma
Csabai Károly | 2020. december 9. 17:27
Befejeződött ugyanis az Aegon Lakástakarék végelszámolása, melyet követően a cégbíróság törölte a céget. A lépés korántsem váratlan annak ismeretében, hogy a társaság már tavaly májusban megállapodott az Erstével, átruházza neki a lakástakarék-szerződéseit. Ami összefüggésben állt azzal, hogy a kormány 2018 októberében az effajta öngondoskodáshoz nyújtott, bőkezű állami támogatást megvonta.
Vállalat
Gazdát cserélt az Aegon közép- és kelet-európai részlege
MTI | 2020. november 30. 08:25
Az osztrák VIG vette meg.
Vállalat
9,8 millió forintra bírságolta az Aegon önkéntes nyugdíjpénztárt a jegybank
Privátbankár.hu | 2020. július 24. 09:41
Ellenőrzése során az MNB számos informatikai biztonsági, számviteli és adatszolgáltatási hiányosságot tárt fel.
Személyes pénzügyek
Egymást érik az extrém viharok, óriásiak a károk - mire figyeljünk, hogy mindent kifizessen a biztosító?
Privátbankár.hu | 2020. június 16. 20:04
Rekord károkra és kimagaslóan magas kártérítési összegre készül az egymásba érő extrém viharok miatt a hazai biztosítási szakma. Jó tudni: ha több napon keresztül sorozatban újabb és újabb pusztító zivatar csap le ugyanarra az ingatlanra, akkor azt minden egyes alkalommal külön be kell jelenteni a biztosítónál, mert csak így lehet teljes a kártérítés – figyelmeztet a CLB biztosítási alkusz. Az már most látszik: a károk összege lényegesen magasabb, mint a megszokott.
Vállalat
Átvette az Erste az Aegon Lakástakarék ügyfeleit
Privátbankár.hu | 2019. október 28. 12:00
A társaság piaci részesedése 14 százalékra nőtt.
Pénzügyi szektor
Átveheti az Erste az Aegon Lakástakarék ügyfeleit
Privátbankár.hu | 2019. augusztus 13. 11:40
Október 25-ével átveheti az Aegon Lakástakarék portfólióját az Erste Lakástakarék – hagyta jóvá a Magyar Nemzeti Bank. A társasághoz így közel 64 ezer szerződés kerül, amivel piaci részesedése 14 százalékra nő. Október 25-ig az Aegon kezeli eddigi szerződéseit. Ezután a szerződések változatlan díj- és kamatfeltételekkel kerülnek át. Az ügyfeleknek arra kell figyelniük, hogy a novemberi, 15-én esedékes befizetést már az Erste Lakástakarék számlaszámára teljesítsék - közölte az Erste.
Pénzügyi szektor
Megszűnik az Aegon Lakástakarék, az Erste veszi át
Csabai Károly | 2019. május 10. 10:30
Az érintett kliensek adataik átadása előtt 60 nappal kapnak tájékoztatást az őket, illetve a szerződéseiket érintő változásokról. A portfolióátruházásról csütörtökön aláírt megállapodás még hatósági jóváhagyásra vár, ám az Erste már mától újraindítja az előtakarékossági termékei értékesítését.
Személyes pénzügyek
Mi lesz a nyugdíjas években? Komoly bajban vannak a magyar dolgozók
Privátbankár.hu | 2019. május 1. 16:55
Egy friss felmérés szerint a fizikai munkakörben dolgozó magyarok alig egynegyede tesz félre rendszeresen a nyugdíjas éveire és több mint kilencven százalékuknak nincs nyugdíjterve. Tízből hat dolgozó számít arra, hogy valamilyen formában nyugdíjasként is dolgozik majd a megélhetése érdekében, többek között azért, mert az állami nyugdíj mértéke csökken. A fizikai dolgozók időskori megélhetésével kapcsolatban a kutatás számos kockázatot fogalmaz meg.
Személyes pénzügyek
Félünk a tűztől és a betörőktől
Privátbankár.hu | 2018. december 2. 10:03
Egy felmérés szerint a tűzesetektől féltik legtöbben az otthonukat, miközben a csőtörés okoz leggyakrabban kárt. A válaszadók közel fele nem tudja, mire is terjed ki konkrétan a lakásbiztosítása, ám egyre többen védik az otthonukat biztosítással.
Befektetési alapok
Mivel lehetne még összehozni 10 év alatt 3 milliót? Tipp a lakástakarékok helyett
Privátbankár.hu | 2018. október 22. 16:45
Havi 20 ezer forint 10 évre, állami támogatással - átlagosan 3,1 milliót hozhattak így össze a magyarok. Az ltp-k állami támogatásának megszüntetése után sem tűnik ez azért lehetetlen küldetésnek.
Személyes pénzügyek
Itt a vége: tőlük többet nem vehetsz lakástakarékot
Privátbankár.hu | 2018. szeptember 21. 17:30
Nem értékesít tovább októbertől az Aegon.
Személyes pénzügyek
Félelemkeltő jóslat: elszegényednek a jövő nyugdíjasai?
Privátbankár.hu | 2018. augusztus 9. 14:51
Ha nem történik változás a jelenlegi nyugdíjrendszereket illetően, a jövő nyugdíjasai elszegényedhetnek – figyelmeztet saját kutatásának eredményeire hivatkozva az Aegon Biztosító. Olyan strukturális változtatásokra van szükség, amely kezeli az elmúlt évtizedek demográfiai és munkaerőpiai változásait.
Személyes pénzügyek
Nyugdíjkatasztrófa készül - megbukott az állami rendszer?
Privátbankár.hu | 2018. július 7. 08:35
Az egyénnek sokkal nagyobb szerepet kell vállalnia a biztonságos öregkor feltételeinek megteremtésében, miközben a kereteket új társadalmi közmegegyezésben lenne érdemes rögzíteni – állapította meg az Aegon nyugdíjfelkészültségi kutatása.
Makro / Külgazdaság
Elmosta Magyarországot a vihar - komoly károkat jelentettek
Privátbankár.hu | 2018. június 13. 15:14
Az elmúlt napokban több ezer kárbejelentést tettek, sorban jelentenek a biztosítók.
Személyes pénzügyek
Itt van az első összesítés a hétvégi pusztító viharok után
Privátbankár.hu | 2018. június 12. 11:23
Múlt hét péntek óta szinte folyamatosak az országon átvonuló viharok, amelyek rengeteg esővel, jéggel és széllel járnak, így komoly károkat okoztak.
Személyes pénzügyek
Hitted volna, hogy ennyire jó dolga van a magyar nyugdíjasoknak?
KD | 2017. szeptember 1. 16:06
Bár a jövő a fiataloké, minden társadalom, így a magyar alapjának is az idősebbek számítanak. Az, hogy a magyar öregek sorsa milyen, igazán az Európai Unió más tagállamainak lakóival összehasonlítva látszik. Ugyan várható élettartam terén jócskán van hová fejlődnünk, több szempontból is elég jól élnek a magyar nyugdíjasok.
Személyes pénzügyek
Óriási tévhitben futnak neki a nyugdíjas éveknek a magyarok
Privátbankár.hu | 2017. augusztus 29. 12:38
A magyarok rendkívül optimisták időskori egészségügyi állapotukat illetően, jóllehet egészségük megőrzésért keveset tesznek – legalábbis ez derült ki az Aegon friss felméréséből. Ugyanakkor a munkaadók az előtakarékosság ösztönzésével, az egészség megőrzésének támogatásával sokat tehetnek munkavállalóik nyugodt öregkoráért.
Személyes pénzügyek
Sorra jönnek a kárbejelentések: itt pusztított igazán a hétfői vihar
Privátbankár.hu | 2017. július 12. 11:41
Szerda reggelig több mint 580 meteorológiai kárbejelentés érkezett a lakásbiztosítási piac vezető biztosítójához, az Aegonhoz a hétfői országos vihar után - közölte a biztosító a Privátbankár.hu-val.
Személyes pénzügyek
Százezren ébrednek arra, hogy új biztosítójuk lett
Privátbankár.hu | 2017. június 28. 11:33
A felügyelet rábólintott: viheti a Pannónia ügyfeleit az Aegon - a kötelező, a lakásbiztosítás és a társasházbiztosítási szerződések kerülnek át.
Személyes pénzügyek
Elkeseredett magyarok: ennyire pocsék nyugdíjasévek várnak ránk?
Gáspár András | 2017. június 22. 12:40
Valamelyest javult a világban a nyugdíjra való felkészültség, egy fokkal Magyarországon is jobb a helyzet idén, mint tavaly - a magyarok azonban nem sok jót remélnek az időskori évektől az Aegon friss kutatása szerint. A boldog öregséghez pénz és jó egészség kellene, a kilátások sem fényesek, mégsem igazán teszünk azért, hogy valamivel jobb legyen.
Személyes pénzügyek
Pusztító viharok: ekkora kárt okozott eddig a májusi időjárás
Privátbankár.hu | 2017. május 17. 10:33
Májusban már több mint 3 ezer ügyfél jelzett meteorológiai kárt az Aegonnál. A lakásbiztosító szerint a becsült kárösszeg 280 millió forint körül alakul.
Vásárló
Nagyon sokba kerül nekünk a szeszélyes időjárás
Privátbankár.hu | 2017. május 11. 11:08
Az időjárás okozta károk már meghaladják a 160 millió forintot az Aegonnál.
Személyes pénzügyek
Neked is eleged volt az időjárásból? A biztosítóknak is
Privátbankár.hu | 2017. április 24. 12:08
Majdnem százmilliós kárt okozott ez a kis áprilisi anomália.
Személyes pénzügyek
Vállalkozó vagyok, nekem honnan lesz nyugdíjam?
Privátbankár.hu | 2017. március 9. 19:33
A vállalkozók az alkalmazottaknál sokkal rugalmasabban viszonyulnak a nyugdíjkérdéshez, ám az önállóság nagyobb kiszolgáltatottságot is jelent – állapította meg egy 15 országra kiterjedő kutatás. A vállalkozóknál emiatt különösen fontos a megfelelő nyugdíjtervezés.
Személyes pénzügyek
Hatalmas károkat okozott a jég az egyik biztosító szerint
Privátbankár.hu | 2017. február 3. 13:45
Összesen 71 millió forintnyi kárbejelentés érkezett az Aegon ügyfeleitől.
Vásárló
Durva viharokkal indul a tél – óriási kárt okoztak
Privátbankár.hu | 2016. december 7. 10:08
Összesen 82 milliós kárt okoztak a december eleji szélviharok az Aegon ügyfeleinek.
Személyes pénzügyek
Félünk, hogy nem lesz nyugdíjunk – mennyit tudunk félretenni?
Privátbankár.hu | 2016. november 15. 20:33
Egyre kevesebben vannak azok, akik csak az államtól várják majd a nyugdíjat, ezért egyre többen gondoskodunk valamilyen formában magunk is a jövőbeni ellátásunkról. Ha a nyugdíjunkról van szó, kerüljük a kockázatot, és egyre többen választják az online megtakarítást.
Pénzügyi szektor
Ártatlan ügyfelek fizetik meg a brókerbotrány kárát?
Privátbankár.hu | 2016. november 3. 15:09
Arra voltunk kíváncsiak, áthárítják-e a befektetési szolgáltatók a megnövekedett Beva díjterheket az ügyfelekre.
Személyes pénzügyek
Te tényleg az állami nyugdíjból akarsz megélni?
Privátbankár.hu | 2016. augusztus 30. 15:10
A magyar fiatalok egyre tudatosabban készülnek a nyugdíjas éveikre, de még mindig jócskán van hová fejlődni. Véleményük szerint az időskori jövedelmük 40 százalékát már az öngondoskodásból származó források teszik majd ki. Ezzel együtt az Aegon kutatásának eredményei szerint a magyar lakosság nyugdíjfelkészültségén még mindig sokat kell javítani.
Személyes pénzügyek
Így szállt el 3 nap alatt fejenként 130 ezer forintunk
Privátbankár.hu | 2016. július 21. 10:08
A július közepi viharos időjárás egyetlen biztosító ügyfeleinek közel milliárdos kárt okozott.
Személyes pénzügyek
Ez lehet az orvosság az egész világot fenyegető nyugdíjkatasztrófára?
Privátbankár.hu | 2016. június 29. 14:24
Többet kell félretennünk és tovább is kell dolgoznunk, mint hittük?
Személyes pénzügyek
Kezdődik a betörési szezon: így védd meg az értékeidet
Privátbankár.hu | 2016. június 20. 09:42
A szabadságok és a hosszabb utazások miatt megnő a betörések kockázata.
Személyes pénzügyek
Mennyire félnek a nyugdíjas évektől a magyar nők?
Privátbankár.hu | 2016. március 8. 09:34
A magyar nők 78 százaléka azt gondolja, nyugdíjasként rosszabbul fog élni, mint dolgozó nőként. Ugyanakkor hazánkban csak 27 százalékuk rendszeres megtakarító, aki gondoskodik nyugdíjas éveiről, míg partnerükre ebben a kérdésben 57 százalékuk számít.
Személyes pénzügyek
Még az is aggódik a nyugdíjas évek miatt, aki most jól keres
Privátbankár.hu | 2015. augusztus 26. 16:10
A jobban kereső magyaroknak is a negyede számít arra, hogy nyugdíjas éveiben a családja támogatására szorul majd.
Ingatlan
Pusztított a vihar - óriási a kár
Privátbankár.hu | 2015. augusztus 18. 14:28
Folyamatosan csörögnek a biztosítók telefonjai, megint komoly károkat okozott a vihar.
Személyes pénzügyek
Világújdonság az autópiacon - de figyelni kell
Nagy László Nándor | 2015. július 23. 11:00
Percalapú casco-biztosítást vezet be az Aegon Biztosító. A megoldás a keveset autózóknak hozhat nagy megtakarítást, mert állásidőben nem számítja a töréskár-kockázatot, amely a legnagyobb díjtétel.
Személyes pénzügyek
Több milliárdos kárt okozott a szupervihar
Privátbankár.hu | 2015. július 15. 11:40
A július 8-ai időjárással összefüggésben a mai napig összesen 7564 kárbejelentés érkezett az Aegonhoz.
Ingatlan
Óriási pusztítást végzett a vihar - ebből nagy viták lesznek
Privátbankár.hu | 2015. július 9. 20:02
Óriási pusztítást okozott a tegnapi vihar, nagyon megrohanhatják a biztosítókat az ügyfelek, ráadásul rekordösszeget kell majd kifizetnie a pénzintézeteknek. A kár egyelőre felbecsülhetetlen, az igényeket azonban legkésőbb három napon belül be kell jelenteni. Az átlagosnál jóval több vitás eset is lehet, ezek intézése lassabban zajlik majd.
Személyes pénzügyek
A legkeményebb tolvajok voltak, de elbuktak: most elmondják, hogyan ne válj áldozattá
Privátbankár.hu | 2015. június 11. 18:17
Közel 150 tolvaj és betörő mesélte el a behatolási technikáit, amelyből a Nemzeti Bűnmegelőzési Tanács állította össze a leghatásosabb megelőzési módokat. Asztalon hagyja a laptopot és a mobilt? Kint van a kocsikulcs, nem zárja az ajtót? Öreg hiba. Ha követed ezeket a javaslatokat, nagyban csökken az esélye annak, hogy a te lakásod lesz a kiszemelt áldozat!
Személyes pénzügyek
Három pénzintézet már készülhet: pénz jár vissza az ügyfeleknek
Privátbankár.hu | 2015. június 5. 09:58
Egyelőre nem jogerős ítéletek születtek a közéerdekű keresetekben, minden esetben az MNB nyert.
Pénzügyi szektor
Te megkaptad időben a levelet? Újabb bankokat bírságolt az MNB
Privátbankár.hu | 2015. május 21. 10:19
Az MNB újabb bírságokat szabott ki az elszámolási határidőt megsértő pénzügyi intézményekkel szemben. Összesen 7,5 millió forint a bírság.
Személyes pénzügyek
Jégesők, záporok, zivatarok: hogyan védekezzünk a viharok ellen?
Privátbankár.hu | 2015. május 15. 09:25
Múlt héten kezdődött a májusi viharszezon, a biztosítókhoz eddig rengeteg bejelentés érkezett.
Vásárló
Hogyan védjük meg az értékeinket? Program indul a betörők ellen
Privátbankár.hu | 2015. május 12. 10:46
Évente 600 millió forintnyi értéket adunk a betörőknek, a betörések megelőzésére most három régióban indult el egy mintaprojektet.
Személyes pénzügyek
Ezek a bankok nem adnak lakossági hitelt
Nagy László Nándor | 2015. május 10. 15:30
Miközben a hírek hitelkiváltó versenyről szólnak, az eredeti fél éves pauza helyett további egy éven keresztül, 2016 tavaszáig nem hitelezi a lakosságot a MagNet Bank. Továbbra sem kínál jelzáloghitelt az AegonHitel és a KDB Bank sem.
Személyes pénzügyek
Indul a viharszezon: hogyan készülhetünk fel rá?
Privátbankár.hu | 2015. május 8. 20:04
Erős széllökésekkel és esőzésekkel megérkezett Magyarországra is a viharszezon, a következő hetekben pedig újabb viharok jöhetnek. Sajnos minden tavasszal számítani kell ilyen viharokra, és nem ritka az árvíz sem, de a károk mérsékelhetők, ha előre felkészülünk.
Biztosítás
Már 200 milliót fújt ki a biztosítók zsebéből az áprilisi szél (Frissített)
Privátbankár.hu | 2015. április 3. 17:10
Az áprilisi szelek a 4 legnagyobb vagyonbiztosítónál már most 200 milliót meghaladó kábejelentést generáltak.
Friss
MBH Bank elemzés
-
Lassan újra mernek vásárolni a magyarok?2025. január 9. 13:18
-
Visszaesett az építőipari termelés volumene 2024 augusztusában2024. október 16. 11:55
-
Az MBH Bank jövőre a növekedés jelentős gyorsulását várja2024. október 15. 16:58
-
MBH Bank: év végére 4,5 százalékra is nőhet a pénzromlás üteme2024. szeptember 10. 13:59
-
MBH Bank: Kellemetlen meglepetés a júliusi pénzromlási adat2024. augusztus 8. 10:42
-
A biztató munkaerőpiaci adatok mellett inflációs veszélyre figyelmeztet az MBH Bank2024. június 28. 10:16
-
Innentől kezdve kivárnak Matolcsy Györgyék2024. június 18. 19:27
Piac&Profit cikkei
Turizmus Online cikkei
-
Most Budapesten Kuba szívében érezheti magát
10:10
-
NGM: decemberben a magyar lakosság inkább külföldön vásárolt, mintsem itthon
10:10
-
Guinness-rekord: megsütötték Magyarország legtöbb szeletből álló Dobostortáját
09:09
-
Marokkó, ahol a mesés középkori városok között TGV gyorsvonattal utazhat
08:08
-
Rekordokat döntögető török tulajdonú lounge-nyitás Japánban
08:08
A vidék hírei
-
Medve miatt szedték a lábukat a vadászok a Bükkben
07:52
-
Kegyetlen baltatámadás áldozata lett egy kutya Ecsegen
20:16
-
Az online társkeresés veszélyei: Mit kell tudni a virtuális ismerkedésről?
20:01
-
A Kamara idén is díjazott egri vállalkozásokat, most ők kapták
19:00
-
Újabb csapás, újabb megszorítás Egerben: megszűnt az ingyenes séta lehetősége a várban!
17:58
legolvasottabb
-
Német lap: Magyarország bénult, most látszanak az Orbán-rendszer gyengeségei
2025. január 15. 17:13
-
Orbán Viktort bizony meghívták Donald Trump elnöki beiktatására
2025. január 16. 19:21
-
Bejött Bidenék számítása? Rég nem láttunk ilyet Németországban
2025. január 19. 11:04
-
Donald Trump berúgta az ajtót Washingtonban – Orbán Viktor rejtélyes hiányzása
2025. január 21. 20:01
-
Pusztítóak az észak-koreai katonák, megszólalt egy ukrán tiszt
2025. január 15. 07:10
top 24
-
Bajba kerül Vlagyimir Putyin a béketárgyaláson
2025. február 6. 09:31
-
Úgy belehúzott a forint, hogy alig hiszünk a szemünknek
2025. február 5. 19:01
-
Valami olyat mondott Szijjártó Péter, aminek az egész világ örülhet
2025. február 6. 07:14
-
Besült a kormánybuktatási kísérlet egy uniós országban
2025. február 5. 19:31
-
Eldobható ügynököket használnak, orosz manővert buktattak le Németországban
2025. február 6. 05:46
