2p
Az elmúlt napokban több ezer kárbejelentést tettek, sorban jelentenek a biztosítók.

Folytatódik a viharos időjárás júniusban, kedd éjszaka felhőszakadás és hatalmas erejű szél okozott károkat elsősorban Nyugat-Magyarországon. Az Aegon ügyfelei a péntek óta szerda reggelig több mint 1500 kárbejelentést tettek, a becsült kárösszeg 227 millió forint, az átlagkár így több mint 143 ezer forint.

Súlyosbították a riasztást – komoly vihar tart Magyarország felé? - Tovább >>>

Tegnap ismét nagy viharok voltak országszerte, főként Nyugat-Magyarország térségében. Sopron és környékén hatalmas felhőszakadás öntötte el a várost, Nagycenken 140 km/órás erejű szelet mértek, ami sok épület tetőfedését is megkezdte. A szerda hajnali vihar négy megyében 70 ezer embernél okozott áramkimaradást, Pest, Bács-Kiskun, Békés és Csongrád megyékben is jelentős károk keletkeztek.

A legtöbb bejelentés Pest és Vas megyéből érkezett, Kedd reggel hatalmas felhőszakadás zúdult Szilvásváradra, ahol a helyi patak és a sáros víz több házat elöntött. Az előrejelzések szerint ma este még további károkra számíthatunk.

Egyre durvább viharok jönnek?

Mindeközben a Groupama Biztosítóhoz június 1. óta mintegy 3000 lakásbiztosítási kárbejelentés érkezett, itt is az elmúlt napokban tomboló különösen heves viharok okoztak kiemelkedő károkat. A bejelentések elsősorban viharok, felhőszakadások, jégverések, illetve villámcsapások következtében keletkezett károkról szólnak, ez azonban a nyár eleji időszakban nem annyira kiemelkedő, mivel ilyenkor rendszerint több vihar tombol a térségünkben, tudta meg a Privátbankár.hu.

A biztosító szerint ugyanakkor merőben megváltozott a viharok jellege, amelynek hátterében vélhetően a klímaváltozás áll. Ennek következtében a viharok ugyanis egy-egy koncentrált területre csapnak le, de jóval nagyobb intenzitással, mint ahogy azt korábban megszoktuk. A szélerősség ezeken a területeken meghaladhatja egy átlagos vihar szélerősségének mértékét, így gyakorlatilag bármilyen héjazati anyagú tetőfedést megrongálhat. A jégverés szintén egyre nagyobb károkat okoz, a szemcsék nagysága akár 6-8 cm átmérőjű lehet is, de a felhőszakadások is akár árvízszerű elöntéseket okozhatnak. Sajnos egyre gyakoribb az un. szupercellák kialakulása is.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Ez gyors volt: Trump máris nemet mondott az iráni ajánlatra
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 15:31
Az elnök elutasította a persza állam ajánlatát, így blokád alatt marad a Hormuzi-szoros. Sőt, novembertől újabb amerikai harci cselekményekre lehet számítani.
Makro / Külgazdaság Donald Trump exporttilalma miatt az egekben a dízelárak
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 14:13
Az amerikai félidős választások nagyban befolyásolják az üzemanyagok árát.
Makro / Külgazdaság Ruszin-Szendi Romulusz hozzányúlt a minisztérium büdzséjéhez
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 13:39
Ötmilliárd forintról van szó.
Makro / Külgazdaság Meglepő vendég jelenhet meg a G20-as csúcson
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 09:55
A német külügyminiszter örül az érintett politikus meghívásának.
Makro / Külgazdaság Kiderült, mit kér Irán a Hormuzi-szoros újranyitásáért
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 09:04
Abbász Aragcsi iráni külügyminiszter ismertette a feltételeket.
Makro / Külgazdaság Ítéletet mondott a Moody’s
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 08:30
A hitelminősítő az EU-t „Aaa” kategóriában tartotta stabil kilátással.
Makro / Külgazdaság Új vezető számolja át az ország pénzét
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 17:22
Demkó-Szekeres Zsolt helyett Slánicz Béla lesz a Magyar Államkincstár elnöke, akinek a feladatait is megnevezte a pénzügyminiszter.
Makro / Külgazdaság Magyarország közölte, mennyi hitelt kér a SAFE-programból
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 15:40
Olaszország 8 milliárd, Magyarország pedig az eredetileg tervezett 16 milliárd helyett csak 5,4 milliárd eurós hitelt venne igénybe a SAFE-program keretében. A fennmaradó összeget az Európai Bizottság Ukrajnával közös vagy őket támogató védelmi projektekre fogja fordítani.
Makro / Külgazdaság Nem ettől az adattól fog megemelkedni az Ön pulzusa!
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 13:25
Nyugalom uralkodik az üzemanyagpiacon.
Makro / Külgazdaság Irán hétnapos tervvel nyitná újra a Hormuzi-szorost
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 09:52
Irán olyan hétnapos tervet terjesztett az Egyesült Államok elé, amelynek végén Teherán újranyitná a Hormuzi-szorost, és ismét tárgyalóasztalhoz ülne Washingtonnal – közölte Abbász Aragcsi iráni külügyminiszter New Yorkban, amiről az MTI adott hírt. A javaslat életbe lépését Teherán bizonyos amerikai lépésekhez köti.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG