2p

Kína a holland kormányt tette felelőssé a globális félvezetőipari ellátási láncban kialakult zavarokért, miután a holland hatóságok beavatkoztak a nijmegeni székhelyű Nexperia félvezetőgyártó vállalat belügyeibe – közölte kedden a kínai kereskedelmi minisztérium.

A szóvivő emlékeztetett, hogy a holland bíróság döntése nyomán leváltották a Nexperia kínai vezérigazgatóját, ami Kína szerint súlyosan sértette a kínai vállalatok jogos érdekeit.

A minisztérium szerint Peking a kétoldalú egyeztetések során többször is észszerű és konstruktív javaslatokat tett, a holland fél azonban nem mutatott együttműködő hozzáállást, és tétlenségével tovább súlyosbította a globális ellátási lánc válságát.

A Nexperia holland leányvállalata október 26-án bejelentette, hogy leállítja a szilíciumostyák szállítását a kínai részleg felé, ami gyártási fennakadásokat okozott és világszinten zavart keltett a félvezetőipari ellátási láncban – közölte a kínai kereskedelmi minisztérium, hozzátéve, hogy a holland félnek teljes felelősséget kell vállalnia a következményekért.

Peking november 1-jén exportkorlátozás alóli mentességet hirdetett a félvezetőipar kulcstermékeire, hogy mérsékelje az ellátási lánc válságát és segítse a Nexperia kínai gyártóegységének újraindítását.

A minisztérium szerint a holland kormány továbbra sem tett érdemi lépéseket a probléma rendezésére, és egyoldalú magatartásával csak tovább mélyíti az iparági feszültségeket, ami Kína és a globális félvezetőipar számára egyaránt kedvezőtlen.

Kína felszólította Hollandiát, hogy a kínai-holland és a kínai-európai gazdasági kapcsolatok, valamint a globális ellátási lánc stabilitásának megőrzése érdekében felelősen működjön együtt Pekinggel, tartózkodjon a kínai vállalatok belügyeibe való beavatkozástól, és aktívan járuljon hozzá a Nexperia-ügy konstruktív rendezéséhez.

Peking kijelentette, hogy határozottan fellép a kínai vállalatok jogainak védelmében, és mindent megtesz a nemzetközi félvezetőipari ellátási lánc stabilitásának helyreállításáért.

A Nexperia félvezetői számos mindennapi eszközben megtalálhatók, így mobiltelefonokban, autókban és napelemekben is. A vállalatot 2019-ben vásárolta fel a kínai Wingtech.

(MTI)

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Nemzetközi Márciustól három óra alatt eljuthatunk Belgrádba vonattal
Privátbankár.hu | 2026. február 27. 14:31
Akár már 26 euórért, azaz jelenlegi árfolyamon mintegy 9800 forintért.
Nemzetközi Nukleáris katasztrófa réme kényszerítette tűzszünetre az oroszokat és az ukránokat
Privátbankár.hu | 2026. február 27. 10:47
Inkább nem lőnek, nehogy leolvadjon az atomerőmű.
Nemzetközi Mivel kényszerítheti az EU Orbán Viktort vétójának feladására?
Bózsó Péter | 2026. február 27. 10:32
Az orosz agresszió négyéves évfordulóján az EU vezetői Kijevben jártak, hogy kifejezzék szolidaritásukat a megtámadott országgal. Eközben az Európai Tanács elnöke felszólított minden lehetséges eszköz használatára az Európai Uniót zsarolók letörésére – nem is nagyon burkoltan Orbán Viktor kormányára utalva.
Nemzetközi Amíg aludt, kitört egy újabb háború
Privátbankár.hu | 2026. február 27. 07:03
Pakisztán afganisztáni célpontokat bombázott.
Nemzetközi Óriási uniós forrásokhoz juthat Debrecen, Nyíregyháza és az észak-alföldi régió
Privátbankár.hu | 2026. február 26. 20:05
Eastinvest néven új eszközt jelentett be az Európai Bizottság: 10 530 milliárd forintnyi uniós forrást adnak az Oroszországgal, Belarusszal és Ukrajnával határos uniós térségeknek. Magyarországon az észak-alföldi régió kaphat az új keretből. 
Nemzetközi Több mint 90 ezer embert nyilvánítottak eltűntnek Ukrajnában
Privátbankár.hu | 2026. február 26. 18:11
Az ukrán légierő szóvivője arról beszélt, hogy februárban már hetedik alkalommal érte orosz rakéta- és dróntámadás az ukrán városokat és az energetikai infrastruktúrát. A területfejlesztési miniszter célzott terrorról beszélt.
Nemzetközi Bekérette a magyar nagykövetség ügyvivőjét az ukrán külügyminisztérium
Privátbankár.hu | 2026. február 26. 17:21
Szijjártó Péter követelte az ukrán kormánytól, hogy azonnal indítsák újra a kőolajszállítást a Barátság vezetéken, és azt is elmondta: az ukrán külügyminisztérium bekérette a kijevi magyar nagykövetség ügyvivőjét.
Nemzetközi Többszintes lakóházakat és családi házakat is ért orosz légicsapás Ukrajna-szerte
Privátbankár.hu | 2026. február 26. 16:24
Több száz drón és több tucat rakéta érkezett Oroszország felől Ukrajna légterébe csütörtökre virradóra. Kijev, Harkiv és Zaporizzsja is a célpontok között volt, a támadásban lakóházak, gázvezeték és egy bevásárlóközpont is megsérült. 
Nemzetközi Olyat tett az F-35-öseivel Izrael, hogy az amerikaiaknak is leeshet az álluk
Litván Dániel | 2026. február 26. 15:14
Mostantól két olyan dolgot tudnak az izraeli vadászgépek, amit még az amerikai eredetiek sem. De mit jelent ez az izraeli légierő képességei szempontjából?
Nemzetközi Előrehozott választást jelentett be a dán miniszterelnök
Privátbankár.hu | 2026. február 26. 14:33
A tervezettnél korábban, március 24-én választhat új kormányt Dánia – jelentette be a miniszterelnök, Mette Frederiksen. 
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG