1p
A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) Kiemelt Ügyek Igazgatósága (KÜI) két, egymástól független akcióban 5000 kilogramm távol-keleti élelmiszer, valamint 72 000 liter növényvédőszer forgalmazását tiltotta be.

A közlemény szerint az élelmiszereknél a termékek eredete nem volt nyomonkövethető, míg a növényvédő-szereknél a gyártási időt nem tüntették fel.

Rajkától Kőbányáig kísérték a kamiont

A távol-keleti élelmiszerek lefoglalását eredményező akció a rajkai határállomáson indult, ahol a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) járőrei ellenőrizték egy kamion rakterét. Az ott fellelt élelmiszer tétel miatt vonták be az eljárásba a Nébih kiemelt ellenőrzéseket végző szervezeti egységét is.

A járőrök kíséretében Budapestre érkező szállítmányt már várták a hivatal ellenőrei. A késő éjszakáig tartó vizsgálat és lerakodás során a hatóság szakemberei megállapították, hogy a szállító a termékek eredetét számlával igazolni nem tudta, az élelmiszerek egy része (szárított gomba, tészták konzervek, fűszerek) pedig minőség-megőrzési idővel sem rendelkezett. A X. kerületi épület raktárként illegálisan működött, nyilvántartásba nem vett egység.

Képgaléria az akcióról - kattintson!

A hivatal munkatársai elrendelték a teljes árukészlet hatósági zár alá helyezését, a jelöletlen, nem nyomonkövethető termékeket elkobozták.

72 ezer liter növényvédő szert is lefoglaltak

A kőbányai akcióval párhuzamosan a Nébih szakemberei ellenőrzést tartottak egy növényvédő szert forgalmazó cég telephelyén is, ahol 72 000 liter növényvédőszer forgalmazását tiltották be, mivel a termék gyártási ideje nem volt egyértelműen igazolható. Az eljárás lefolytatásáig a készlet hatósági zár alá került.

Az eljárások végeztével várhatóan jelentős nagyságú élelmiszerlánc felügyeleti bírság kiszabására kerül majd sor mindkét szabálytalanság esetében.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Vásárló Szereti a csokit? A radikális változás is benne van a pakliban
Csernátony Csaba, Buksza blog | 2024. június 19. 15:01
A kakaó ára annak rendje és módja szerint elszállt az utóbbi időszakban, amit előbb-utóbb a csokoládéké is követni fog, hacsak ki nem találnak valamilyen trükköt a csokigyártók ennek elkerülésére.
Vásárló Ritka kellemetlen hírt kaptak a magyar autósok - megint megjelent a 600 forintos benzin réme?
Privátbankár.hu | 2024. június 17. 11:55
Rendkívüli áremelkedés jön.
Vásárló Idegesítik a súlycsökkentő gyógyszerek a fogyókúra- és a hízókúraipart
Privátbankár.hu | 2024. június 17. 11:24
Nem tudják hogyan reagáljanak a súlycsökkentő gyógyszerek erőteljes előretörésére az élelmiszeripari vállalatok és a fitneszbiziniszben érdekelt szolgáltató cégek.
Vásárló Sosem látott újdonságok a parfümpiacon: ez már az új világ?
Elek Lenke | 2024. június 16. 16:07
A 21. század a szagokról szól. Mindennek finom, kellemes, egyedi illatúnak kell lennie. A  globális parfümpiac egyre nő, és ez a tendencia itthon is érezhető. Több mint 10 milliárd forintot költenek évente a magyarok parfümökre, és nemcsak a nők. Főleg külföldi termékekre adnak ki ennyi pénzt, hiszen Magyarországon nem létezik ez az iparág, eltekintve néhány niche, azaz egyedi, művészi, designer illatkompozíciótól.
Vásárló Célba vették a konyhák új lakóit
Buksza blog | 2024. június 15. 09:25
A forró levegős sütők már nem számítanak újdonságnak, ami felkeltette a nagy élelmiszergyártók érdeklődését is. Úgy gondolják, ideje kiszolgálniuk az emberek új konyhai „játékszerét”.
Vásárló Nagy fekete pontot adhatnak a Tescónak
Buksza blog | 2024. június 14. 10:58
Ha a részvényesek jóváhagyják a juttatásait, akkor a Tesco vezérigazgatója 430-szor többet fog keresni, mint egy átlagos dolgozó. Ezt a befektetők egy része a cég hírnevét romboló döntésnek tartja. 
Vásárló Kormányzati meghívót kaphat a Lidl és az Aldi Kanadából
Buksza blog | 2024. június 12. 09:04
Kanadában a kormány lépéseket tett arra, hogy külföldi versenytársakat, például az Aldival és/vagy a Lidlt hívja az országba, hogy versenytársat kapjon a legnagyobb helyi boltlánc. 
Vásárló Gazdasági csapás jön? Egy meglepő mutatóból is kiderülhet
Buksza blog | 2024. június 12. 08:29
Akár esik, akár fúj, a hölgyek használnak szépészeti termékeket, ám nem függetleníthetik magukat attól, hogy mennyi pénzt költhetnek ezekre. Ebből fakad egy lehetőség a recessziók előrejelzésére.
Vásárló Percenként frissülő árakkal bombázhatják a vevőket a boltok
Buksza blog | 2024. június 12. 07:55
Olyan tempóban frissülhetnek az áruházi akciók a jövőben, hogy az akcióvadászoknak lényegében folyamatosan a boltban kellene maradniuk, mert csak így lesznek képesek lecsapni a legfrissebb árengedményekre.
Vásárló Megjött a rossz hír a kormánynak a választások előtt - a boltokból érkezett a pofon
Gáspár András, Valkai Nikoletta | 2024. június 7. 05:49
A hivatalos inflációs adatok egy nappal a választások után érkeznek, a Privátbankár Árkosár friss eredményei viszont már most olvashatóak. Az előző havi komolyabb árcsökkenés után ráfagyhat a vásárlók arcára a mosoly: sokat drágult májushoz képest a nagybevásárlás júniusban, és tavaly nyárhoz képest is minimális az árcsökkenés. Ha már választások, megnéztük, hol a legolcsóbb a krumpli, a narancs és a pezsgő.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG