1p

Klasszis Egészséggazdaság és Longevity Konferencia 2026

A platform, ahol az egészségügyi ökoszisztéma kulcsszereplői – gyártók, szolgáltatók, biztosítók, döntéshozók – közösen gondolkodnak az iparág jövőjéről.

Vegyen részt Ön is!

Részletek >>

A vártnál jóval alacsonyabb márciusi inflációs adat alapján az MTI-nek nyilatkozó elemzők csökkentették az éves átlagos inflációra vonatkozó előrejelzéseiket: idén legfeljebb 2,5 százalékos áremelkedéssel és azzal számolnak, hogy az ütem 2014-ben is a 3 százalékos cél alatt marad, a jegybanki alapkamat pedig 4 százalék környékére, akár ez alá is csökkenhet idén.
Lájkold a Privátbankárt, mi adunk 10 forintot - fogjunk össze együtt a gyerekekért! >>

A Központi Statisztikai Hivatal csütörtökön közölt adatai szerint márciusban 2,2 százalékos volt az éves infláció, februárhoz képest pedig 0,3 százalékkal emelkedtek a fogyasztói árak. A fogyasztói áremelkedés további jelentős lassulását mutatja az adat a januári 3,7, és a februári 2,8 százalékos éves infláció után.

Az alacsony kereslet is foghatja az inflációt

Török Zoltán,
a Raiffeisen Bank elemzője

Török Zoltán, a Raiffeisen Bank elemzője részben bázishatással, részben pedig az élelmiszerárak vártnál kisebb márciusi emelkedésével magyarázta az infláció lassulását. Megjegyezte, hogy keresleti tényezők sem fűtik az áremelkedést, hiszen a kiskereskedelmi eladások lassan egy éve csökkennek, ami azt mutatja, hogy a lakossági fogyasztás továbbra sem élénkül.

Kiemelte, hogy az idén új inflációs korszakba léphet Magyarország azzal, hogy a 3 százalékos inflációs cél alatt marad az áremelkedés üteme, szemben a korábbi évek jóval a cél fölött teljesülő adataival. A Raiffeisen Bank szakértője az idén 2,5 százalékos éves átlagos inflációval számol, és várakozása szerint jövőre is a 3 százalékos cél közelében alakulhat az adat.

Török Zoltán hozzátette, hogy az inflációs nyomás enyhülése teret adhat a további kamatcsökkentésnek is, ami az év második felében is folytatódhat, így az alapkamat akár 4 százalék alá is csökkenhet 2013 végére.

1,7 százalékra is csökkenhet az infláció

Suppan Gergely,
a TakarékBank
elemzője

Suppan Gergely, a TakarékBank szenior elemzője szerint a belső kereslet hiányát tükrözi, hogy a gyengébb forintárfolyam hatása nem érezhető az infláción, valamint az is, hogy élelmiszerárak a korábbi előrejelzésekhez képest lassabban növekedtek. Az élelmiszerárakra nézve enyhülő nyomást jelenthet a mezőgazdasági termelői árak mérséklődése, valamint a nemzetközi gabonaárak meredek zuhanása is, ami később akár lefelé mutató meglepetést is okozhat - hívta fel a figyelmet.

Várakozása szerint az infláció bázishatások miatt a következő hónapokban 1,7 százalékig mérséklődhet, amit egyrészt az üzemanyagárak tavalyi magas árszintje, másrészt az üzemanyagárak jelenlegi csökkenése is támogat. Mivel a belső kereslet hiánya továbbra is az infláció csökkenése irányába hat, valamint az idei év második felében feltehetően a tavalyi élelmiszerár emelkedés hatása is kiesik a bázisból, az infláció mérsékelt marad. Ezért decemberig 2 százalék körül ingadozhat az infláció, ezt a további rezsicsökkentések - például szemétszállítási díj, csatornadíj, vízdíj - is támogatják - fejtette ki.

Az idén 2,2 százalék, jövőre 3 százalék lehet az átlagos infláció Suppan Gergely szerint. Az elemző kifejtette: mivel az infláció várhatóan az egész év során bőven a 3 százalékos inflációs cél alatt maradhat, a kamatcsökkentési ciklus folytatódhat, amit a piacok áraznak is: a határidős kamatlábpiac 125 bázispontos további kamatcsökkentésre számít fél éven belül.

Hozzáfűzte: "arra számítunk, hogy amennyiben a forint gyengélkedése csupán átmeneti, év közepéig 4,50 százalékra, az év végére 4,25 százalékra csökkenhet az alapkamat, további kamatcsökkentésekhez azonban az ország kockázati megítélésének szignifikáns javulása, illetve a kedvező nemzetközi hangulat fennmaradása szükséges".

Fellendül-e ettől a fogyasztás?

Az Országos Kereskedelmi Szövetség közleményében kifejti, hogy az elmúlt évek tapasztalatai alapján a magasabb infláció visszahúzza a háztartások költekezését. A vártnál alacsonyabb infláció a szövetség szerint mégis felveti azt a kérdést, hogy nőhet-e a fogyasztás. A minimálbérek és a nyugdíjak reálértékének jelentősebb növekedése és a rezsicsökkentésnek a családi kasszákban maradó többlete ebbe az irányba mutat.

Az az alapvető kérdés ugyanakkor, hogy a magasabb árszint a fogyasztás nagy árnyomás alatt álló területein - így az élelmiszereknél és az üzemanyagoknál - csökken-e. Az OKSZ kifejti: a családi kasszák számára természetesen kedvező az alacsony ütemű infláció, de azt kell megnézi, hogy lesznek-e olyan termékek, amelyekért kevesebbet kell fizetni, mint korábban.

Az élelmiszereknél az idei termés árai lesznek a meghatározóak, ezek hatása csak a későbbi hónapokban várható, az év első időszakában még nem. Az élvezeti cikkek 10 százalék feletti mértékben drágultak, az üzemanyagoknál pedig hullámzás várható.

Az OKSZ szerint a vártnál alacsonyabb infláció ugyanakkor azt is jelentheti, hogy a háztartások a nehézségeik (például rezsi-, devizahitel tartozások) ellenére növelhetik fogyasztásukat. Ennek alapvető feltétele, hogy a gazdaság teljesítménye elérje az előző évi szintet, továbbá ez az alacsony inflációs ütem tartós maradjon.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Vásárló dm Élménytér: izgalmas utazás a szépség világában
PR | 2026. március 16. 10:52
2026-ban ismét egy egyedülálló utazásra hívja a dm a vásárlókat, miközben aktivitásaik fókuszában továbbra is az #egészenén gondolatisága áll. Új programsorozat indul, amelynek keretében a dm különleges installációja márciustól májusig minden hétvégén, mindig másik budapesti vagy vidéki bevásárlóközpontban kap helyet a dm üzletek közvetlen közelében.
Vásárló Hogyan befolyásolja a bizalom az egészségügyi marketinget?
Márkázott tartalom | 2026. március 13. 14:27
Gondoltál már arra, hogyan különböznek az egészségügyi hirdetések a ruházati reklámoktól? Az egészségügyi marketing kiemelt jelentőséggel bír, hiszen az emberek egészségére gyakorolhat közvetlen hatást. Itt nemcsak a termékek népszerűsítése a cél, hanem a páciensek tudatos döntéshozatalának támogatása is.
Vásárló Mit tesz valójában a klímával a mesterséges intelligencia?
Wieder Gergő, Ignácz Péter | 2026. március 11. 17:03
A mesterséges intelligencia (AI) egyszerre növeli a villamosenergia-igényt és nyit új utakat az emissziócsökkentésben. Döntéshozói szinten ezért nem az a kérdés, hogy jó-e vagy rossz-e az AI, hanem az, hogy milyen energiaforrással működtetjük, mennyire hatékonyan futtatjuk a modelleket, és milyen, mérhető klímahatással rendelkező felhasználásokra irányítjuk a számítási kapacitást.
Vásárló Mikor segít, és mikor árt egy rosszul megválasztott gyógyászati segédeszköz?
PR | 2026. március 10. 13:58
Az Értéksziget szemlélete szerint az otthonápolásban a gyógyászati segédeszköz-választás nem egyszerű vásárlási döntés, hanem betegbiztonsági kérdés. A jól megválasztott eszköz támogatja az önállóságot és tehermentesíti a családot, a rosszul megválasztott viszont fokozhatja a kockázatokat és súlyosbíthatja a mindennapi nehézségeket.
Vásárló Hogyan segíthet az SMS küldés vállalkozásunk fejlesztésében?
Márkázott tartalom | 2026. március 5. 11:02
A mobiltechnológia térnyerése az elmúlt években drámai módon átalakította az üzleti kommunikációt. Az SMS küldés az egyik leghatékonyabb módszer, amely új utakat nyit meg az üzleti életben. Manapság a mobiltelefon az emberek állandó kísérője, így az azonnali üzenetek célzottan érik el a közönséget, internetkapcsolat nélkül is.
Vásárló Hogyan válasszunk CBD kapszulát?
Márkázott tartalom | 2026. március 5. 10:46
A CBD kapszulák az utóbbi években váltak valóban népszerűvé a kender alapú készítmények piacán. Ezek a kis kapszulák könnyen alkalmazható megoldást kínálnak azoknak, akik szeretnék élvezni a kannabidiol kedvező hatásait anélkül, hogy az adagolás miatt aggódnának. 
Vásárló A japán matcha tea titkai: történet, termesztés és élvezet
Márkázott tartalom | 2026. március 3. 11:03
A japán matcha tea egy olyan ital, amely méltán vált világszerte híressé. Nem csupán Japán kulturális öröksége, hanem az egész világot meghódította különleges, zöld színével és egyedi ízvilágával. Vajon mi állhat ennek a különlegességnek a hátterében? Az egészséges életmód előnyeit keresők számára az élénkítő hatása mellett számos jótékony hatással is bír.
Vásárló A korszerű kertgondozás titkos fegyverei: hogyan válassz robotfűnyírót?
Márkázott tartalom | 2026. március 2. 12:33
Az innovatív technológiai fejlődéssel a kertészkedés új szintre lépett. Gondoltál már arra, hogy a mindennapi kerti teendők nehézségeit könnyedén átvészelhetnéd egy intelligens robotfűnyíróval? De mégis, melyik modell passzolhat legjobban a te kerted igényeihez? 
Vásárló Hogyan készíts egyedi montázs vászonképet?
Márkázott tartalom | 2026. március 2. 11:43
Az otthon dekorálása szinte végtelen lehetőségeket kínál. Miért ne tehetnéd még személyesebbé saját fotóidból összeállított montázzsal? Ez az ötlet egyre népszerűbb az elmúlt években, hiszen ki mástól várhatnánk, hogy a személyes pillanatok értékét az otthonunk falán adja vissza, mint saját magunktól? Talán már eszedbe is jutott, hogyan kezdj bele egy ilyen projektbe.
Vásárló Hogyan befolyásolja mindennapjainkat a napsugárzás hiánya?
Márkázott tartalom | 2026. március 2. 10:30
A modern életvitel számtalan kihívást tartogat. Az egyik ilyen, hogy egyre kevesebb időt töltünk a friss levegőn, mivel sokan az iroda vagy az otthon falai közé zárkóznak. Ennek következményeként szervezetünk kevesebb természetes fényhez jut, ami komoly hatással lehet az egészségünkre. 
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG