Pallós József Péter, a Gyógynövény Kutató Intézet Kft. igazgatója kifejtette: a világpiacon óriási az igény - évi 10-15 százalékos a növekedés - a gyógyszer- és az élelmiszeriparban, valamint a kozmetikumok gyártói között a természetes eredetű alapanyagok iránt. Csakhogy a valaha szebb napokat látott hazai gyógynövény- termesztés és -feldolgozás az elmúlt 20 év átgondolatlan privatizációs gyakorlata következtében széthullott, a kedvező adottságokat az ország nem használja ki - fogalmazott az igazgató.
A vadon termő, és - az ipari mákot leszámítva - a termesztett gyógynövények mennyisége a korábbinak alig negyedére csökkent, és ennek a hozzávetőleg évi kétezer vagonnyi tételnek a döntő hányada is olcsó nyersanyagként kerül exportra. Aztán egy része feldolgozva, drága késztermékként kerül vissza a hazai piacra - tette hozzá.
Készül a koncepció
Az agrártárca nemrégiben összeállította a nemzeti vidékfejlesztési koncepció megvalósítását leginkább előmozdítható 17 országos szintű téma listáját, közöttük a gyógynövény is szerepel - hangsúlyozta Pallós József Péter. Ezért az intézet az öt érintett tárcával és különböző szervezetekkel együttműködve néhány hónapon belül elkészíti a gyógynövény ágazat megújításának koncepcióját. Kiemelte: az intézet álláspontja szerint a gyógynövény projekt felpörgetéséhez elengedhetetlen egy ágazatok feletti irányítói poszt életre hívása, hiszen több terület - a mezőgazdaság, egészségügy, belügy, nemzetgazdaság, humán erőforrás - között kell koordinálni.
A készülő koncepció a vidéki foglalkoztatás helyzetére is kitér - utalt rá a szakember. Szerencsés egybeesés, hogy éppen a legelmaradottabb térségekben kiemelkedően gazdag a természet a vadon termő gyógynövényekben. A gyűjtés, válogatás, a szállításra előkészítés és a feldolgozás csaknem 100 ezer embernek adhat - legalábbis időszakonként biztos munkát. Az intézet jelenleg is csaknem 40 kistérségi településsel áll kapcsolatban, ahol szakmai segítséggel a környéken megtermő gyógynövényeket az önkormányzatok például közmunka keretében gyűjtetik össze a helyben lakókkal.
A tanulmány várhatóan még a nyár végére elkészül, és a vidékfejlesztési tárcának alapul szolgálhat egy egységes gyógynövény-hasznosítási modell beindítására, amely 3-4 éven belül valósulhatna meg, többletjövedelmet adva az agrárágazatnak - húzta alá Pallós József Péter.
Mi lesz a privát vagyonokkal?
Vagyonadó, bizalmi vagyonkezelés, alapítványok, magántőkealapok – 2026 fordulópontot hozhat.
Ne hozzon fontos döntéseket a legfrissebb információk nélkül!
Vegyen részt a Klasszis Investment & Wealth Management Summit 2026 konferencián, és hallgassa meg a legjobb szakértőket!
LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!
Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá
havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is,
a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk!
Legyen Ön is előfizetőnk!
-
Irán és Izrael megint megállapodott
5 perce
-
Olyan erős a forint, hogy sokkal olcsóbb lesz a külföldi nyaralás
34 perce
-
Zelenszkij egy királyt hívna meg Ukrajnába
körülbelül 1 órája
-
Kiderült, mi történt a New York-i tőzsdén
2 órája
-
A magyar eszközök most immunisak a globális válságra – Klasszis Podcast
2 órája
-
Csúcsot döntött a magyar villamosenergia-piac
12 órája
-
Most az Egyesült Államoknak szúrt oda Oroszország
12 órája
- Putyinék nem fogják annyiban hagyni a kaukázusi kudarcot?
- Reagált a volt igazságügyi miniszter a súlyos vádakra
- Kiderült, ki lesz Gyurcsány Ferenc és Dobrev Klára utódja a Demokratikus Koalíció élén
- Itt vannak Magyar Péter legújabb bejelentései, a devizahiteleseknek is érdemes lesz figyelni
- Putyin ezt nem fogja jól viselni: egy újabb ország választhatja „az európai utat”
- Valami nagyon nincs rendben a kínai autópiacon
- Az Orbán-kormány két volt minisztere is komoly bajba kerülhet Bíró Ferenc szavai miatt
- Tízezrek várhatják izgatottan a pénteki nagy bejelentést 2026. június 4. 19:36
- Csúnyán néz ki a forint péntek estére 2026. június 5. 18:14
- Olcsóbb áram mindenkinek? Átírja az energiapiacot, amit Ausztráliában történik 2026. június 7. 16:15
- Eddig tartott a jó világ a benzinkutakon? 2026. június 2. 11:51
- Csütörtöktől vége a jó világnak a benzinkutakon? 2026. május 13. 11:19
- Megmarad a 13. havi nyugdíj, a családi adókedvezmények, de jön a vagyonadó 2026. május 12. 13:37
- Megszavazták: érvénytelen Orbán Viktorék nagy vihart kavart döntése 2026. május 27. 11:36
- Végre olcsóbb lesz piaci áron tankolni 2026. május 26. 10:47
Kiderült, mi történt a New York-i tőzsdén
Vegyesen zártak hétfőn a New York-i értéktőzsde irányadó mutatói.
Csúcsot döntött a magyar villamosenergia-piac
Napelemben egyre inkább nagyhatalom vagyunk.
-
Elbukta Elon Musk az OpenAI elleni gigapert2026. május 22. 13:30 -
Növekvő hatékonysággal zárta az első negyedévet Veres Tibor vállalata, az AutoWallis2026. május 22. 05:00 -
Örökölt milliárdok: Európa uralja a 30 alatti fiatal szupergazdagok listáját2026. május 21. 15:00 -
-
Nem hozta a rekordévet WhisperTon: közel 10 millióval csökkent a bevétele2026. május 20. 15:00
További hírek >
A magyar eszközök most immunisak a globális válságra – Klasszis Podcast
Uniós pénzek, hozamok és a hatékonyság csapdája – Klasszis Podcast
Így néz ki a kormány célkeresztjébe került bizalmi vagyonkezelői piac
Új korszak a magyar alternatív befektetéseknél, lebomlanak a falak a lakosság előtt – Klasszis Podcast
Vége a korlátoknak: Új korszak indul a magyar alternatív befektetéseknél
-
Itt vannak az alternatív befektetések, végre a lakosság is hozzáférhet a hedge fundokhoz Magyarországon
05:29
-
A nemfizetés lett a magyar kkv-k egyik legnagyobb üzleti kockázata
16:54
-
Devizába menekíti a pénzét a lakosság
15:48
-
Milliárdokat szerez vissza a magyaroknak a GVH
15:01
-
Azonnal lépett a Wizz Air az iráni rakétatámadások után
14:24
-
A Wizz Air és az Austrian Airlines felfüggeszti izraeli járatait
15:41
-
Alig jelent meg a rendelet – máris tiltakozik a szakma
15:23
-
Wizz Air: nem kell majd repülő módra kapcsolni a készülékeket a fedélzeten
11:56
-
Tűz egy zalakarosi szálloda alagsorában
11:30
-
Event Touch: a rendezvényszakma munkaerőmegtartási kihívásai
09:14
-
185 millió forint közpénz ment el játékmotorokra, Heves megyében sem fukarkodott a Fidesz
07:08
-
Aszfaltozás, terelések és reggeli lezárások: újabb szakaszához érkezett a 25-ös főút egri felújítása
15:41
-
Mecser Tamás lett az új országos rendőrfőkapitány
13:58
-
Miniszteri biztost nevez ki a kormány a gyermekbántalmazási ügyek kivizsgálására
13:33
-
Névtelen levélben fakadtak ki az egri strand bérlői: romló állapotokról, kivételezésről és félelemről írnak
09:21
-
Csütörtöktől vége a jó világnak a benzinkutakon?
2026. május 13. 11:19
-
Megmarad a 13. havi nyugdíj, a családi adókedvezmények, de jön a vagyonadó
2026. május 12. 13:37
-
Megszavazták: érvénytelen Orbán Viktorék nagy vihart kavart döntése
2026. május 27. 11:36
-
Végre olcsóbb lesz piaci áron tankolni
2026. május 26. 10:47
-
Hirtelen eltűnt több ezer magyar dolgozó Ausztriából
2026. május 26. 05:44
-
Itt van minden, ami a nyugdíjas SZÉP-kártyáról eddig tudható
2026. június 8. 13:45
-
Kiderült, ki vezetheti a Magyar Nemzeti Bank ügyeit vizsgáló bizottságot
2026. június 8. 15:10
-
Ez várja a benzinkúton kedden
2026. június 8. 10:58
-
Így lehet még olcsóbban eurót váltani
2026. június 8. 08:36
-
Külföldre készül Orbán Viktor, hivatalos látogatást tesz
2026. június 8. 19:25
Alig változott a forint árfolyama kedd reggel a főbb devizákkal szemben a hétfő esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben. 




