Hirdetés

A BKV nem juthat a Malév sorsára

2012. február 06., 12:00

A Főpolgármesteri Hivatal szerint a Malév privatizált cég volt, a BKV azonban száz százalékban önkormányzati tulajdonban van, így a BKV állami támogatása nem összeegyeztethetetlen az uniós jogszabályokkal. Az IMF pedig csak akkor kifogásolja az állami támogatást, ha az többszöri, kismértékű és nem áttekinthető.

Hirdetés

A Főpolgármesteri Hivatal ezt arra reagálva közölte, hogy Rogán Antal, V. kerületi polgármester, a parlament és a főváros gazdasági bizottságának fideszes elnöke egy televíziós műsorban azt mondta, idén a BKV esetében is felmerülhet a tiltott állami támogatás problémája, csakúgy mint a közelmúltban a Malév esetében, hozzátette a BKV-nak nyújtott rendkívüli állami támogatásokat ugyanúgy nem fogják szeretni Brüsszelben, mint a Malév esetében.

A Főpolgármesteri Hivatal szerint a Malév állami támogatása az EU-s szabályokkal összeegyeztethetetlen volt. A BKV azonban - a Malévval szemben - száz százalékig önkormányzati tulajdon, a Nemzetközi Valutaalap (IMF) pedig csak akkor kifogásolja az állami támogatást, ha az többszöri, kismértékű és nem áttekinthető módon történik.

Rogán Antal a TV2 Mokka című műsorában elmondta, hogy májusig rendezni kell a BKV helyzetét. A kormány hajlandó odaadni azokat a támogatásokat, amelyek normatív alapon vagy éppen fogyasztói árkiegészítés címén járnak a közlekedési társaságnak, de az kevés, ha a főváros "a nullától egy-két milliárdig terjedő kategóriában szán csak pénzt a saját cégének működtetésére, miközben ez a legfontosabb közszolgálati feladata.

Rogán Antal hozzátette, hogy egyetért abban Tarlós István főpolgármesterrel, hogy Budapest mozgástere korlátozott, de "azért ennek a korlátozott mozgástérnek a végéig el kellene jutni, és szerintem lehet még mit spórolni".

Szóljon hozzá - számít a véleménye!
Hirdetés

Címlapon

Jobban fial a magyar csőd, az IMF-megállapodás hiányának árát fizetjük

2012. május 23., 15:43
Jobban fial a magyar csőd, az IMF-megállapodás hiányának árát fizetjük

A görögországi hírek a csődkockázatunkat nem mozdították meg, de így is "jobban fizet" a magyar államcsőd, mint a hónap elején. A forint hirtelen kilengése a nem létező IMF-megállapodás ára is lehet londoni elemzők szerint, akik egyáltalán nem lepődtek meg Papademosz szavain: már készülnek a görög búcsúra.

Hirdetés
Hirdetés

Hírlevél

Feliratkozáshoz kérjük adja meg e-mail címét:

Facebook