1p
Igencsak frusztráló azt látni, hogy ennyire lassan haladnak az egyeztetések az IMF/EU párossal, mondja a Societe Generale részlegvezetője a kormány taktikájáról.

Elhamarkodott döntés volt a megegyezés előtt, augusztusban végrehajtott magyar jegybanki kamatcsökkentés, de a jó külpiaci hangulat miatt végül szerencséje volt a magyar döntéshozóknak.  Ugyanígy, az IMF-megállapodást megelőzően nagy hiba lenne a tisztán piaci alapon történő adósságfinanszírozás - vélik a Societe Generale (SocGen) francia bankház és a Budapesti Gazdasági Fórum konferencia szakértői. Az elemzők nem számítanak gyors megállapodásra, de ha az megszületne, akkor akár óriási összegek is megmozdulnának a magyar kötvénypiac irányába, ami jelentősen könnyítene az államadósság finanszírozási terhein.



Nagy szerencsénk volt

A bankház szerint az augusztusi kamatcsökkentés elhamarkodott és félrevezető volt, amit a piaci szereplők nem fogadtak jól. Abban az időszakban következett ugyanis be a lépés, amikor a nemzetközi befektetői környezet még meglehetősen bizonytalan volt. Jelentős tér van még a kamatcsökkentésre, de ezeket a lépéseket óvatosan kellene végrehajtani; ideális esetben csak azt követően, hogy megszületett a kormány és az EU/IMF közötti hitel-megállapodás. Ugyanakkor az is igaz, hogy a magyar hatóságoknak szerencséjük volt: a nemzetközi befektetői környezet ugyanis jelentősen javult időközben, ami azt jelenti, hogy sokkal nagyobb az étvágy a kockázatosabb eszközök iránt (mindezt jól jelzi, hogy a magyar CDS-felár is mélypontra süllyedt). Ez egyúttal azt is jelenti, hogy a magyar kötvényhozamok még tovább süllyedhetnek a fundamentális jellegű kockázatok ellenére is.

Devizakötvény: nagy hiba lenne elhamarkodni

A megegyezést megelőző, továbbra is tisztán piaci alapon történő adósságfinanszírozást; devizaalapú kötvénykibocsátás kockázatos és elhibázott lépésnek tartja a bankház - ezt egyelőre nem is tervezi a kormányzat.

„Magyarországnak minél hamarabb IMF-programra lenne szüksége, de igencsak frusztráló azt látni, hogy ennyire lassan haladnak az egyeztetések. Az egész folyamat addig tart, amíg a kormány el nem dönti, hogy mit akar. Amennyiben a kormány valódi elszántságot mutatna a megállapodás megkötéséhez, akkor az egész elég gyorsan megtörténhetne, de most azt sejtem, hogy ez nem valószínű.” – mondta Benoit Anne, a Societe Generale feltörekvő piaci stratégiákért felelős részleg vezetője.

„Amennyiben megszületne a hitelkeretről szóló megállapodás, az államadósság finanszírozási terhei jelentősen könnyebbé válnának, mivel úgy gondolom, hogy óriási befektetői étvágy jelentkezne a forintalapú államkötvények iránt, amely leszorítaná a hozamokat” – tette hozzá a szakértő.

Az IMF-tárgyalásokkal kapcsolatos bizonytalanság mérgezi a forintot

A forint kilátásait illetően a SocGen továbbra is negatív. A mostani nagy piaci hangulatjavulásban a forint alulteljesítő volt az IMF-tárgyalásokkal kapcsolatos bizonytalanságok miatt. Az eurózóna felőli pénzügyi fertőzési kockázatok csökkentek, de egy hír kapcsán bekövetkező hangulatromlás továbbra is kialakulhat, amit megszenvedhet a forint.

„A bankház láthatóan azt a jegybanki felfogást tartja hitelesnek, mely szerint, amíg bizonytalan a környezet, addig a kamatpolitikának a horgony szerepet kellene betölteni. Éppen ezért a bankház forintkilátásokról alkotott véleménye abban az esetben fog megváltozni, ha a kormány aláírja a megállapodást az EU/IMF párosával és ha ezzel együtt a globális kockázati étvágy sem kezd el újra csökkenni” – hangsúlyozta Madár István, a Budapesti Corvinus Egyetem tanára, a Budapesti Gazdasági Fórum 2012 konferencia moderátora.



Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 39310 39310 40220 -0,76% 0 0 20 156 248 750 HUF 2026-02-27 17:05:10
MOL 3528 3500 3538 +0,23% 0 0 5 041 720 188 HUF 2026-02-27 17:11:04
MTELEKOM 2165 2160 2245 -1,37% 0 0 2 565 668 405 HUF 2026-02-27 17:05:03
RICHTER 11940 11850 12250 +0,93% 0 0 5 969 937 770 HUF 2026-02-27 17:05:24
OPUS 543 540 548 -0,91% 0 0 153 843 788 HUF 2026-02-27 17:05:06
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Állampapír / Kötvény Csökkent az állampapír hozama
Privátbankár.hu | 2026. február 26. 12:22
Az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK) 30 milliárd forintért hirdetett meg jegyzésre 12 hónapos diszkont kincstárjegyet a csütörtöki aukción.  
Állampapír / Kötvény Jó hír érkezett a lakossági állampapírokról
Privátbankár.hu | 2026. február 26. 10:45
Az eddihóginél is biztonságosabb lesz az online állampapír-vásárlás a Magyar Államkincstárban: új védelmi elemekkel bővült a WebKincstár és a MobilKincstár alkalmazás február 26-tól.  
Állampapír / Kötvény Ismeretlenek milliárdokkal finanszírozták meg a magyar államadósságot
Privátbankár.hu | 2026. február 12. 12:45
Az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK) 30 milliárd forintért hirdetett meg jegyzésre 12 hónapos diszkont kincstárjegyet a csütörtöki aukción.
Állampapír / Kötvény Óvakodjunk a beetetős állampapírtól!
Eidenpenz József | 2026. február 2. 10:11
Bekövetkezett az, aminek kellett, az inflációkövető PMÁP-ok kamata nagyot esik a 2025-ös fogyasztóiár-index nyomán. Pedig még rengeteg van belőle a lakosságnál, kérdés, meddig. Helyettesítésének több módja is van, a legjobb ezeket keverni.
Állampapír / Kötvény Hétfőtől emelkedik a népszerű lakossági állampapír kamata
Privátbankár.hu | 2026. január 29. 12:25
Mintegy 15 milliárd forintot ír majd jóvá a gyermekek Start-értékpapírszámláin a Magyar Államkincstár a Babakötvény következő, február 2-án esedékes kamatfizetésekor, a kamatfordulót követően a Babakötvény hozama 7,4 százalékra emelkedik, amivel a jelenleg legmagasabb kamatot kínáló, kockázatmentes lakossági állampapírrá lép elő, tovább gyarapítva a gyermekek jövőjére félretett megtakarítások értékét – közölte a Magyar Államkincstár (MÁK) csütörtökön az MTI-vel.
Állampapír / Kötvény Örülhet Nagy Márton: olcsóbb lett az államadósság finanszírozása
Privátbankár.hu | 2026. január 22. 12:37
Csökkent a 3 és 10 éves államkötvények aukciós átlaghozama, az 5 éves kötvények átlaghozama nem változott.
Állampapír / Kötvény Kiderült, mibe fekteti Trump a magánvagyonát
Privátbankár.hu | 2026. január 17. 11:57
Donald Trump amerikai elnök november közepétől december végéig körülbelül 100 millió dollár értékben vásárolt a közszféra által kibocsátott és vállalati kötvényeket, derült ki a legfrissebb közzétételeiből, beleértve a Netflix és a Warner Bros Discovery kötvényeit is, mindössze néhány héttel azután, hogy a vállalatok bejelentették egyesülésüket.
Állampapír / Kötvény Milyen állampapírt vegyünk? – kisbefektetők védőernyő alatt
Eidenpenz József | 2026. január 13. 14:21
Milyen választási lehetőségei vannak jelenleg a kisbefektetőknek, ha nem akarják, hogy a pénzük értéke romoljon az infláció miatt? Miért külön biztonságosabbak a kifejezetten a lakosságnak szóló kötvénysorozatok? Elmagyarázzuk egyszerűen, hogy bárki megérthesse.
Állampapír / Kötvény Magyar állampapírpiac 2026: fekete ló, majd vágtató mén?
Eidenpenz József | 2026. január 12. 10:28
A magyar állampapírpiac az utóbbi hónapokban szokatlanul csendes volt, de valószínűleg már nem sokáig lesz ez így. A választások alaposan felkavarhatják az állóvizet, ha azonban meglesz az eredmény, akkor a bizonytalanság elmúltával csökkenhetnek a hozamok. A kisbefektetőket mindez nem feltétlenül kell, hogy érdekelje, ők más pályán játszanak.
Állampapír / Kötvény Valakik százmilliárddal finanszírozták tovább az Orbán-kormányt
Privátbankár.hu | 2025. december 23. 12:43
Csökkent a 3 hónapos diszkont kincstárjegy aukciós átlaghozama.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG