1p
Az MNB statisztikája szerint tavaly az utolsó három hónapban 6,4 százalékkal nőtt a háztartásoknál levő, pénzügyi intézmények által kibocsátott részvények mennyisége, ez nagyrészt OTP lehet. A lakosság 8,1 milliárd forintot nyert a részvények áremelkedésén, de ez csak a tizede annak, amit korábban elbukott. A külföldiek több mint 500 milliárd forintnyi állampapírt adtak el.

December végén az MNB adatai szerint 345 milliárd forintnyi részvény volt, közel hárommilliárdnyival több, mint három hónappal korábban. A statisztika szerint 6,1 milliárd forintnyi részvényt értékesítettek a magánszemélyek, mintegy a tizedét annak a 62 milliárdnak, amit az előző negyedévben, az augusztus-szeptemberi kiadós árfolyamzuhanások idején összevásároltak.

A lakosság nem érte utol a BUX-ot, a külföldiek igen

Ugyanakkor 8,1 milliárd forinttal nőtt a részvényeik értéke a szeptember vége és december vége közötti árfolyam-emelkedés miatt, ez a kiinduló tőkére vetítve csak 2,4 százalék. Pedig a BUX index számításaink szerint ezen idő alatt 9,4 százalékkal ment fel, az OTP öt, a Mol 17,5, a Richter 13 százalékkal drágult a negyedév során, igaz, az MNB statisztikája nem csak a tőzsdei papírokat tartalmazza. Egy másik táblázat szerint a pénzügyi vállalkozások ("egyéb monetáris intézmények") által kibocsátott részvényekből 6,4 milliárdnyit vásároltak a háztartások a negyedév során, ami valószínűleg nagyrészt OTP-részvény lehetett.

(Forrás: MNB)

 

A messze a legnagyobb tulajdonosi csoport, a külföldiek a 4430 milliárd forintnyi részvényből 2889 milliárdnyit tartottak, 249 milliárd forintot nyertek a papírjaikon, ez 9,5 százalékos hozam volt, majdnem pontosan ugyanannyi, mint a BUX indexé. Ők egyébként 18 milliárd forint értékben nettó vásárlók voltak, akárcsak az állam.

Rengeteg nyugdíjvagyont tettek készpénzzé

A háztartások az elmúlt év utolsó három hónapjában kétmilliárd forintot veszítettek több mit 2000 milliárd forintnyi befektetési jegyükön, nem túl meglepő tehát, hogy nettó visszaváltók voltak, 46 milliárd forint erejéig. Ám az államnak poros nyomába sem értek ezzel, amely 182 milliárd forintot kasszírozott befektetésijegy-visszaváltásokból, ez minden bizonnyal az államosított nyugdíjpénzekből származik. Az ÁKK statisztikája szerint a nyugdíjvagyonon belül a befektetési jegyek értéke a május végi 387 milliárd forintról 93 milliárd forintra csökkent november végéig. (A részvények értéke viszont 199 milliárdról csak 183 milliárd forintra csökkent, feltehetően elsősorban árfolyamváltozások miatt.)

Érdekes az államkötvények helyzete, amelyek változatlanul elsősorban a külföldiek kezében vannak. Ezek értéke – piaci árfolyamokon számolva – 896 milliárd forinttal csökkent a MNB szerint, amiből 459 milliárd forintnyi volt az értékcsökkenés – azaz a hozamemelkedés hatására bekövetkezett árfolyamcsökkenés -, 437 milliárd forint pedig a tranzakciók értéke. Vagyis 437 milliárddal kevesebb állampapír van forgalomban, mint korábban, ebből 523 milliárd forint a külföldiek eladása volt, a belföldiek nettó vásárlók voltak.

Kiment a rendszerből egymilliárd euró

Pontosabban valószínűleg nem adtak el ennyit a külföldiek, de újabb magyar kibocsátás híján a jelek szerint nem újították meg azt az egymilliárd forintos kötvénycsomagot és 3,625 százalékos kamatát, amely október 30-án járt le. Ez az alkalmazott forintárfolyamtól függően 300-320 milliárd forintnyi csökkenést magyaráz meg. A külföldiek kezében levő forint kibocsátású államkötvények statisztikája szerint pedig 3952-ről 3797 milliárd forintra, azaz 155 milliárddal csökkent a külföldieknél levő papírok értéke, de ennek nagy része vagy egésze könnyen lehet árfolyamváltozás is.

Tavaly év végén és az idén év elején évi 9-11 százalékra emelkedtek a devizában kibocsátott magyar államkötvények hozamai a külföldi tőzsdéken, majdnem egészen a forintos állampapírok hozamszintjére. Akkor már egyre több hazai befektetési szakember gondolta úgy, hogy jobban megéri euróban vásárolni hazai állampapírt, mint forintban, hiszen a hozamuk majdnem ugyanaz, a forint pedig gyengülő ágban volt. Így feltehetően jelentős mennyiségű devizás állampapír került külföldiektől belföldre.

Nem csoda tehát, hogy szükség volt az IMF-tárgyalások felújítására – 523 milliárd forintos csökkenés már eléggé világos jelzése annak, hogy a külföldiek a piacról nem igazán szándékoznak a magyar államadósságot finanszírozni, még viszonylag magas hozamszinten sem.

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 42400 41700 42850 +1,83% 0 0 30 345 217 200 HUF 2026-10-13 17:10:59
MOL 4896 4858 4950 -1,61% 0 0 5 560 610 584 HUF 2026-10-13 17:09:09
MTELEKOM 2600 2530 2600 +2,77% 0 0 671 799 524 HUF 2026-10-13 17:07:32
RICHTER 12250 12250 12400 -0,81% 0 0 1 657 078 130 HUF 2026-10-13 17:05:10
OPUS 216 206 240 -9,05% 0 0 85 043 979 HUF 2026-10-13 17:05:16
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Állampapír / Kötvény Tényleg jön a kamatadó? Szívükhöz kaptak a magyar állampapír-tulajdonosok
Eidenpenz József | 2026. október 7. 14:31
Kötelezettségszegési eljárást indított az Európai Unió Magyarország ellen, mivel a hazai állampapírok után nem kell adót fizetni, a külföldiek után viszont igen. Egyelőre azonban ebből nem következik, hogy a magyar kisbefektetőknek rosszabb lesz, több megoldás is van ennek kivédésére. Számoljunk el tízig!
Állampapír / Kötvény Reagáltak Kármán Andrásék a brüsszeli kötelezettségszegési eljárásra
Privátbankár.hu | 2026. október 7. 14:10
Kötelezettségszegési eljárást indított Magyarország ellen az Európai Bizottság a magyar lakossági állampapírok más országok kötvényeivel szembeni adóelőnye miatt. Az Európai Bizottság azt kifogásolja, hogy a lakossági célpiacra kibocsátott magyar állampapírok kamata adómentes, miközben egy másik EU- vagy EGT-állam államkötvényén elért hasonló jövedelemre az általános magyar adószabályok vonatkoznak.
Állampapír / Kötvény Elkezdhet aggódni, akinek van állampapírja?
Privátbankár.hu | 2026. október 6. 14:44
Nem tudni, mi lesz a vége a Magyarország ellen az állampapírok kamatadó-mentessége miatt indított uniós kötelezettségszegési eljárásnak. A Trend FM interjúja.
Állampapír / Kötvény NIncs itt semmi látnivaló, csak plusz 4 ezer milliárd forint kell
Privátbankár.hu | 2026. október 2. 10:23
A harmadik negyedévben az állampapír piacot összességében az emelkedő fejlett piaci hozamokkal párhuzamosan feljebb tolódó hazai hozamok mellett is erős aukciós kereslet jellemezte. Mindezek eredményeképp szeptember végére az időarányos mértékét meghaladó volumenben teljesült az Államadósság Kezelő Központ Zrt. 2026. szeptemberében aktualizált finanszírozási terve.
Állampapír / Kötvény Több mint egymillió embert érintő változást jelentett be a Magyar Államkincstár
Privátbankár.hu | 2026. október 1. 08:45
Októberben új biztonsági és jogszabályi megfelelési folyamatot vezet be a Magyar Államkincstár az online forgalmazási felületein (WebKincstár és MobilKincstár), a változás az újonnan rögzített kiutalási bankszámlákat érinti – írja tájékoztatójában az államkincstár. 
Állampapír / Kötvény Dollár, euró, forint: a szakértők megnevezték a legjobb kötvényeket
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 14:59
A globális kötvénypiacokon tapasztalható drasztikus hozamemelkedés teljesen átírja a befektetési szabályokat, komoly nyomás alá helyezve a hosszú lejáratú papírokat és a részvénypiacokat. Az SPB Befektetési Zrt. szakértője szerint ebben a bizonytalan környezetben most a rövidebb futamidejű instrumentumokkal lehet stabilizálni a portfóliókat. De melyek most a legvonzóbb dolláros, eurós és forintos lehetőségek, és miért válhat Kína a meglepetésszerű menekülőúttá?
Állampapír / Kötvény Öt kérdés a magyar állampapírokról – hogy ne legyenek álmatlan éjszakáink
Eidenpenz József | 2026. szeptember 20. 11:47
Az állampapírok továbbra is az egyik legjobb eszköznek számítanak az infláció elleni harcban, és a vásárlóik köre folyamatosan bővül. A kisbefektetők általában ugyanazokat a kérdéseket teszik fel újra és újra. Biztonságos? Kifizetődő? Rövid távra is jó?
Állampapír / Kötvény A Kincstár elárulta: ennyi pénzt tartunk állampapírban
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 11. 12:51
Tovább erősödik a Magyar Államkincstár szerepe a hazai megtakarítási piacon: az állampapír-befektetéssel rendelkező ügyfelek száma meghaladta az 1,2 milliót, a Kincstárnál tartott állampapír-állomány pedig túllépte a 11 ezer milliárd forintot. Az eredmények visszatükrözik az ügyfelek bizalmát az állampapír-befektetések és a Kincstár által nyújtott korszerű, online is elérhető szolgáltatások iránt.
Állampapír / Kötvény Fordulóponthoz érkeztünk, szétváltak az állampapírhozamok Magyarországon
Eidenpenz József | 2026. szeptember 9. 10:29
Válság, válság, válság – hangzik a sajtóban. A rövid futamidejű magyar papírok kamatait még lefelé húzzák a kamatcsökkentési várakozások, a hosszabb kötvények hozamaiban azonban egyre inkább a nemzetközi események és a hazai kockázatok tükröződnek. Ez fontos figyelmeztetés lehet, a lakossági állampapíroknál sem érdemes arra számítani, hogy a kamat örökké csökkenni fog.
Állampapír / Kötvény Egy új Lehman-válság jeges lehelete érződik
Eidenpenz József | 2026. szeptember 7. 14:31
Két-három évtizede nem látott szintre emelkedett a világ legnagyobb gazdaságainak állampapírpiaci hozamszintje, ami sokkal nagyobb probléma, mint korábban, mert most az adósságok mennyisége is nagyobb. Lassan az összes kiadás kamatokra megy el. Valakinek ezt meg kell fizetnie – lehet, hogy mi leszünk azok?
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG