3p
A World Economic Forum idén is közzétette a versenyképességi jelentését, amely szerint nem teljesítünk túl jól. Sőt, az állami intézmények katasztrofális teljesítménye nagyon lehúzta az eredményeket, és igen kevés azon pontok száma, amelyek pozitívan teljesítettek nemzetközi mérésen.

Tavaly a 60. volt, idén viszont lecsúszott a 63. helyre Magyarország a World Economics Forum (WEF) versenyképességi világranglistáján, amelyhez itthon a Kopint-Tárki készítette a felmérést. A szervezet minden évben megbecsüli a tizenkét komponensből számolt Global Competitiveness Indexet (GCI), amely befektetők által is nagyban elismert mutató. De már mutatunk is inkább egy térképet, ami mindent elárul:

Hasaltak az állami intézmények

A vizsgált 12 kritériumból a legrosszabb értékelést az intézményrendszerünk kapta: az állami szervezetek működését 3,5 ponttal értékelték a felmérés során megkérdezett befektetők a lehető legjobb 7-ből. A kritériumok különböző súllyal esnek latba a végső pontszám értékelésekor, az intézmények pedig az első számú mutatók között szerepelnek. A legnagyobb gond az alábbi részterületekkel vannak: állami pénzek pazarlása (2,6), durva állami szabályozás (2,6), állami pályázatok tisztázatlan kiosztása (2,6) és bizalmatlanság a politikusokkal szemben (2,0). Sajnálatos, hogy az intézményrendszer nem, hogy nem tudott élvonalba kerülni egy részkomponensben sem, de egyenesen katasztrofális a teljesítmény.

Évek óta probléma a gazdaságpolitikai instabilitás, a korrupció és a túlzott bürokrácia. Gondok vannak a kormányzati transzparenciával, a Kohéziós Alapokból származó támogatások elosztásával, ami jelentősen csökkenti a politikába és a gazdaságba vetett bizalmat - írja a Kopint-Tárki elemzésében, illetve kitér arra is, hogy az alap- és felsőoktatás minősége messze elmarad a világ élvonalától. Kiemelik továbbá, hogy az ország nem tudja megtartani a képzett állampolgárait, a fejlettséghez képest pedig óriásiak a jövedelmi egyenlőtlenségek.

 

 

A szomszédok elvertek

Akkor sem látunk szép eredményt, ha a GCI-t a összehasonlítjuk más országokéval: a Visegrádi országok közül Csehország (31) és Lengyelország (41) sokkal előrébb vannak fejlettségben, míg Szlovákia ugyan mögöttünk van (67) de óriásit lépett tavalyhoz képest előre. Románia jelenleg az ötvenharmadik a listán és szintén jön fel, míg mi csúszunk le. Az Európai Unió 28 tagországa közül mi a 24. helyre voltunk elegek, csak úgy, mint tavaly.

 

 

Ki végzett az élen?

Még mindig Svájc áll a versenyképesség első helyén, Szingapúr pedig öt éve követi a második helyen. A két ország után az Egyesült Államok, majd Németország következik.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Donald Trump exporttilalma miatt az egekben a dízelárak
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 14:13
Az amerikai félidős választások nagyban befolyásolják az üzemanyagok árát.
Makro / Külgazdaság Ruszin-Szendi Romulusz hozzányúlt a minisztérium büdzséjéhez
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 13:39
Ötmilliárd forintról van szó.
Makro / Külgazdaság Meglepő vendég jelenhet meg a G20-as csúcson
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 09:55
A német külügyminiszter örül az érintett politikus meghívásának.
Makro / Külgazdaság Kiderült, mit kér Irán a Hormuzi-szoros újranyitásáért
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 09:04
Abbász Aragcsi iráni külügyminiszter ismertette a feltételeket.
Makro / Külgazdaság Ítéletet mondott a Moody’s
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 08:30
A hitelminősítő az EU-t „Aaa” kategóriában tartotta stabil kilátással.
Makro / Külgazdaság Új vezető számolja át az ország pénzét
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 17:22
Demkó-Szekeres Zsolt helyett Slánicz Béla lesz a Magyar Államkincstár elnöke, akinek a feladatait is megnevezte a pénzügyminiszter.
Makro / Külgazdaság Magyarország közölte, mennyi hitelt kér a SAFE-programból
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 15:40
Olaszország 8 milliárd, Magyarország pedig az eredetileg tervezett 16 milliárd helyett csak 5,4 milliárd eurós hitelt venne igénybe a SAFE-program keretében. A fennmaradó összeget az Európai Bizottság Ukrajnával közös vagy őket támogató védelmi projektekre fogja fordítani.
Makro / Külgazdaság Nem ettől az adattól fog megemelkedni az Ön pulzusa!
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 13:25
Nyugalom uralkodik az üzemanyagpiacon.
Makro / Külgazdaság Irán hétnapos tervvel nyitná újra a Hormuzi-szorost
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 09:52
Irán olyan hétnapos tervet terjesztett az Egyesült Államok elé, amelynek végén Teherán újranyitná a Hormuzi-szorost, és ismét tárgyalóasztalhoz ülne Washingtonnal – közölte Abbász Aragcsi iráni külügyminiszter New Yorkban, amiről az MTI adott hírt. A javaslat életbe lépését Teherán bizonyos amerikai lépésekhez köti.
Makro / Külgazdaság Hszi Csin-ping arra kérte Trumpot, hogy ellenezze Tajvan függetlenségét
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 08:52
Hszi Csin-ping arra kérte Donald Trump amerikai elnököt, hogy Washington „ellenezze Tajvan függetlenségét”, és óvatosan kezelje a sziget ügyét. A kínai államfő a csütörtöki washingtoni csúcstalálkozón az amerikai–iráni konfliktus rendezésére is a tárgyalásokhoz való visszatérést sürgette – írta meg az Index.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG