1p

Sokan meghaltak Jemenben egy húszik ellenőrizte körzet elleni légicsapásban.

Legkevesebb 22-en meghaltak és 30-an megsebesültek a jemeni húszi lázadók ellenőrizte Szanaa tartományban elkövetett légicsapásokban szombaton – közölte a húszik kezén lévő al-Maszíra hírtelevízió. Anísz al-Aszbahi, a lázadók „egészségügyi minisztériumának” a szóvivője az AP amerikai hírügynökségnek adott nyilatkozatában a szaúdi erőket tette felelőssé a támadásért, amely a tartománnyal azonos nevű főváros, Szanaa egyik külső körzeténél történt.

Jemeni sajtóforrások szerint az áldozatok nagy része nő és gyermek. A bejelentést Rijád egyelőre nem kommentálta.

A légicsapásokra alig egy nappal azt követően került sor, hogy húszi közlés szerint 30-an meghaltak egy dél-jemeni piac elleni támadásban, amelyért a húszik és Szaúd-Arábia kölcsönösen egymást okolta.

Ugyancsak szombaton a nemzetközileg elismert jemeni kormányhoz közeli hírforrások szerint a kormányerők és a vele szövetséges milíciák visszavertek egy húszi támadást a harcok sújtotta Taizz tartományban. A tájékoztatás szerint az órákon át tartó összecsapásokban a húszik jelentős veszteséget szenvedtek.

(MTI/AP/dpa)

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Nemzetközi Rághatják a körmüket az új-zélandiak
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 15:19
Hajszálnyi különbséggel vezet a Munkáspárt a választáson.
Nemzetközi Oroszok miatt fájhat a feje az olasz külügyminiszternek
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 13:17
Antonio Tajani szerint azért érhette őt hackertámadás, mert Róma támogatja az ukránokat.
Nemzetközi Óriási kormánybukáshoz vezetett a széleskörű korrupció
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 12:48
Történelmi vereséget szenvedett a dél-afrikai kormánypárt a helyhatósági választásokon.
Nemzetközi Az egyik amerikai nagyváros beintett Trumpnak
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 11:58
Houston városa korlátozza az együttműködést az amerikai bevándorlási hivatallal.
Nemzetközi Trump bánkódhat – van már elnöke a dél-amerikai országnak
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 11:03
Letette hivatali esküjét az új paraguayi elnök.
Nemzetközi Tüdőrák-műtétje után egy kicsit nosztalgiázik is a pápa
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 10:48
Az uruguayi Montevideóban pénteken megkezdett dél-amerikai körútja során az észak-perui Chiclayóba is ellátogat, ahol közel két évtizeden át szolgált.
Nemzetközi Dráma Zágrábban
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 10:20
Megsérült a horvát Janaf kőolajvezeték, olaj került a környezetbe.
Nemzetközi Újabb Trump elleni merényletet hiúsítottak meg
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 09:25
Az amerikai elnök elleni merényletre készülő férfit vettek őrizetbe a Fehér Ház környékén.
Nemzetközi Kijevi óvodát is eltaláltak Putyin rakétái
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 09:17
A lehulló törmelékek által egy gyerek is megsérülhetett.
Nemzetközi Trump személyi döntésekkel nyalogatja a sebeit
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 08:59
Pártja kongresszusi és szenátusi választási veresége után nevezett ki az amerikai elnök új fehér házi kabinetfőnököt.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG