Az eredmények alapján a demokraták a képviselőházban és a szenátusban is nyertek, Texasban pedig 1988 óta először lesz demokrata szenátor. „Nagy demokrata győzelem vagy republikánus vereség? Én abszolút az utóbbira tenném le a voksomat” – fogalmazott Dinnyés István, az OTP Global Markets Advisory területének vezetője.
A háttérben több, az amerikai választók mindennapjait is érintő tényező áll: a makacs infláció, a nullához közeli reálbér-növekedés, a vámok árfelhajtó hatása, valamint egy olyan közel-keleti háború, amelynek alacsony a társadalmi támogatottsága.
A választások egyik fontos következménye a megosztott kongresszus lehet. Sándor Dávid, a Multi-asset Elemzési Osztály vezetője szerint ez a „fékek és ellensúlyok” klasszikus helyzete, amit a piacok történelmileg kedvezően szoktak fogadni. A JP Morgan gyakran idézett statisztikája szerint 1950 óta minden félidős választást követő 12 hónapban átlagosan 15 százalékot emelkedett az S&P 500.
Az AI még bírja, de meddig?
A kérdés elsősorban az AI körül válik igazán érdekessé. A demokraták várhatóan szigorúbban állnak majd az adatközpont-beruházásokhoz: lassabb engedélyezésre és az energiaárak nagyobb figyelembevételére lehet számítani. Ez azért lényeges, mert éppen az AI-hoz kapcsolódó beruházási hullám az amerikai gazdaság egyik fontos hajtóereje.
A piac részben már reagált is a változásokra: a megújulóenergia-szektor erősödött, a dollár gyengült, az arany pedig szintén emelkedett. A szakértők szerint ugyanakkor érdemes különválasztani a keresletet és a finanszírozást. „A kereslet továbbra is nagyon erős, ahol repedések jelentek meg, az a finanszírozás” – mutatott rá Dinnyés István.
Fotó: DepositPhotos.com
A vállalatok jövőre a GDP 3-4 százalékának megfelelő összeget fordítanának beruházásokra, miközben még nem termelnek ennyi cash flow-t. A több száz milliárd dolláros különbséget külső forrásból kell fedezniük, ami érthetően feszültséget kelt a piacokon, akárcsak a demokraták részéról érkező várhatóan szigorúbb szabályozás az adatközpontok építést illetően. A beszélgetés résztvevői ugyanakkor egyetértettek abban, hogy a finanszírozási és szabályozói nehézségek rövid távon lassíthatják, de hosszabb távon aligha állítják meg az AI fejlődését.
Az Anthropic IPO mint lakmuszpapír
November egyik legfontosabb piaci eseménye az első tőzsdére lépő AI-modellfejlesztő, az Anthropic – a Claude modellek fejlesztőjének – kibocsátása lehet. A vállalat növekedése rendkívüli: idén 1200-1400 százalékos éves bevételnövekedést ért el, miközben operatív szinten már a nyereségesség felé halad. A szóba kerülő értékeltség 1500-2000 milliárd dollár, a tervezett tőkebevonás pedig 90-100 milliárd dollár körül alakulhat.
A kockázatok azonban szintén jelentősek. A vállalat egyelőre nem rendelkezik igazán széles gazdasági várárokkal, ami biztosítaná hosszabb távra a modelljeinek technológiai fölényét, az ügyfelek jelentős része pedig még nem köteleződött el hosszú távra. „Legalább ekkora kockázatok állnak szemben a növekedési potenciállal” – figyelmeztetett Békési Ádám, az OTP Global Markets elemzője. Éppen ezért az IPO fogadtatása különösen sokatmondó lehet: megmutathatja, mennyire erős valójában a befektetői bizalom az AI-trade mögött.
A következő hetek dönthetnek
A beszélgetés végére egyértelművé vált: a következő hetek fontos fordulópontot hozhatnak. Ha az Anthropic tőzsdei bevezetése sikeres lesz, és enyhülnek a finanszírozási feszültségek, az újabb lendületet adhat az AI-piacnak. Ha viszont a bizonytalanságok fennmaradnak, egy elhúzódó korrekció lehetősége is benne van a pakliban.
A piacok alakulását továbbra is három tényező befolyásolhatja leginkább: a hozamkörnyezet, az USA és Irán viszonya, valamint az AI-beruházások ciklusa.
A teljes beszélgetés az OTP Global Markets podcast legfrissebb epizódjában hallható.
Nagy demokrata győzelmet hoztak az amerikai félidős választások, a piacok reakciója mégis visszafogottabb volt a vártnál. Mi áll a háttérben, és merre tovább?



