3p
Amerika szankciókat vezethet be Törökország ellen, az EU pedig figyelmeztette Ankarát a kelet-mediterrán térségbeli incidensek miatt. A török politikai agresszió paravánja mögött ugyanakkor a fejlődő világ egyik legsérülékenyebb pénzügyi kártyavárát találjuk.
EPA/MARTIN DIVISEK

A török média értesülései szerint Washington sürgeti Ankarát, hogy függessze fel az orosz S-400-as légvédelmi rakéta-rendszer vásárlását, mivel ellenkező esetben amerikai szankciókkal nézhetnek szembe egy nemrég elfogadott Moszkva-ellenes szankciós mechanizmus keretében.

Cavusoglu török külügyminiszter február elején már ingerülten utasította vissza az amerikai fenyegetéseket és az orosz rakéták megvásárlását török nemzeti érdeknek nevezte.

A török dzsihád

Ankara kapcsolata jelenleg a NATO vezető hatalmával olyan mély válságban van, mint utoljára 44 éve Észak-Ciprus lerohanásakor. Erdogan elnök nem hajlandó lenyelni, hogy a szíriai válságban a Pentagon ragaszkodik a kurdokkal (YPG) történő együttműködéséhez, amelyet Ankara terrorszervezetnek tart. De a törököknek nemcsak az amerikaiakkal, hanem az európaiakkal is folyamatosan meggyűlik a baja. Ankara ugyanis nem fogadja el Ciprus és más országok által kötött megegyezéseket a gazdasági exkluzív zónáról (EEZ) és a gázkitermelési jogosítványokat sem a ciprusi területi vizeken, mert szerinte ahhoz török hozzájárulás is szükséges.

Február 11-én a ciprusi hatóságok jelezték, hogy a török haditengerészet megakadályozta az olasz ENI energiaóriás gázkitermelő hajójának mozgását a sziget partjainál. A rákövetkező nap Tusk, az Európai Tanács elnöke Ankarához fordult és a Ciprus elleni fenyegetések felfüggesztését kérte.

Erdogan elnököt ez hidegen hagyja és a ciprusi kitermelési jogokat, valamint az Égei-tengeri területi vitákat saját pártjának törvényhozói előtt az észak-szíriai Afrin helyzetéhez hasonlította – ahova januárban a török hadsereg bevonult. A jelenlegi török közállapotokat jól mutatja, hogy az államilag finanszírozott Vallásügyi Igazgatóság (Diyanet) vezetője a török hadsereg afrini bevonulását nyíltan „dzsihád”-nak nevezte.

Azt eddig is tudtuk, hogy a török revansisták újrarendeznék a teljes Kelet-Mediterrán térséget, újonnan kipaterolva a görögöket onnan, de Ciprus ügyében felmorrant egy nagy régiós játékos is. Az egyiptomi külügyminisztérium ugyanis hivatalos közleményben utasította vissza a török álláspontot a közös egyiptomi-ciprusi gázkitermelés kapcsán. Márpedig az egyiptomi-ciprusi politikai kapcsolatok kitünőek, el-Sziszi egyiptomi elnök 2014-es hatalomra kerülése óta kétszer is meglátogatta a szigetországot.

A török líra folyamatos esése

A török politikai agresszió paravánja mögött a fejlődő világ egyik legsérülékenyebb pénzügyi kártyavárát találjuk. Törökország külső, dollárban denominált adóssága olyan magas, hogy az emelkedő amerikai kamatlábak és a lassuló világgazdaság már rövid távon megrázhatja az országot. A 860 milliárd dolláros GDP-vel rendelkező Törökország 450 milliárd dollár értékben tartozik külföldi hitelezőknek, ebből 276 milliárd dollár értékben keményvalutában.

A török líra-adósság sem hoz enyhülést, ugyanis az elmúlt öt évben a líra kamatlába 6-ról 12 százalékra nőtt. 2013 óta a dollár-líra keresztárfolyam 1,75-ről 3,80-ra ugrott, komoly terhet róva a helyi cégekre, amelyeknek külső adósságot kell visszafizetniük.

Káncz Csaba jegyzete

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Továbbra is óriási Magyar Péterék fölénye
Privátbankár.hu | 2026. június 9. 15:33
Megérkeztek az Europion legfrissebb számai.
Makro / Külgazdaság Tempót válthat a magyar gazdaság, de ehhez fegyelmezett költségvetés is kell
Sipos Ildikó | 2026. június 9. 15:11
Fegyelmezett költségvetésre és termelékenységi fordulatra van szükség a magyar gazdaság növekedéséhez, hangzott el a K&H keddi sajtóeseményén.      
Makro / Külgazdaság Itt a magyarázat a kormány lépésére – ezért nyúlhattak bele a védett árak rendszerébe
Privátbankár.hu | 2026. június 9. 14:13
A hétfő esti Magyar Közlönyből derült ki, hogy a kormány megemelte a stratégiai üzemanyagkészletekből felszabadított benzin és gázolaj értékesítési árát.
Makro / Külgazdaság A Wallis Csoport árbevétele rekordszintre nőtt
Privátbankár.hu | 2026. június 9. 12:54
A 18 országban jelen lévő vállalatcsoport rekordárbevétele elsősorban a nemzetközi piacokon elért növekedésnek köszönhető.
Makro / Külgazdaság Ennél nagyobb jelzés nem is kell a Magyar Nemzeti Banknak?
Imre Lőrinc | 2026. június 9. 12:48
Májusban óriási meglepetésre a várt enyhe gyorsulás helyett 1,8 százalékra lassult az éves alapú áremelkedési ütem Magyarországon. Az elemzők szerint a Magyar Nemzeti Bank (MNB) a csökkenő inflációt, az erős forintot és a valószínűleg csak fokozatosan kivezetendő árstopokat látva február után júniusban is mérsékelheti az alapkamatot.
Makro / Külgazdaság Kiderült, mire lehet számítani a benzinkutakon
Privátbankár.hu | 2026. június 9. 10:53
A védett ár természetesen még marad.
Makro / Külgazdaság Jó hírrel indul a nap: csökkent az infláció
Privátbankár.hu | 2026. június 9. 08:30
Májusban a fogyasztói árak átlagosan 1,8 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbi értéket, havi szinten pedig stagnáltak – közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
Makro / Külgazdaság Csúcsot döntött a magyar villamosenergia-piac
Privátbankár.hu | 2026. június 8. 20:00
A hazai villamosenergia-termelés nagyjából 52 százalékát adták májusban a megújuló energiát használó erőművek – számol be róla G7.
Makro / Külgazdaság Elkerültük a bóvlit, de a neheze még csak most jön
Privátbankár.hu | 2026. június 8. 16:15
Az idei első, Magyarország szuverén államadósság-besorolását érintő hitelminősítői kör leminősítés nélkül lezárult. A GKI Gazdaságkutató Zrt. elemzése szerint a leminősítés elkerülése valójában időnyerést jelent. A GKI azt vizsgálta meg, hogy a következő 3-4 hónapban mit kell a kormánynak teljesítenie ahhoz, hogy a november végi, december eleji minősítői kör se hozzon rossz hírt.
Makro / Külgazdaság Itt van minden, ami a nyugdíjas SZÉP-kártyáról eddig tudható
Privátbankár.hu | 2026. június 8. 13:45
Egyre több információ ismert a kormány által bevezetendő, nyugdíjas SZÉP-kártyáról, de vannak még kérdőjelek.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG