4p

Csatlakozzon az év egyik legfontosabb egészségügyi szakmai eseményéhez,
ahol a finanszírozási kihívásoktól kezdve a menedzserbetegségek kezelésén át egészen a legújabb digitális egészségügyi megoldásokig minden fontos témát érintünk!

Egészséggazdaság - Menedzser egészség 2025. március 27-én
Merkely Bélával, Kóka Jánossal, Kulja Andrással, Zacher Gáborral
és más neves szakértőkkel - jelentkezzen március 11-ig kedvezményes áron!

Részletek és jelentkezés itt!

A WWF jelentése szerint a fogyasztók hamarosan érezni fogják az éghajlatváltozás kíméletlen hatásait: ezek ugyanis nem csak az időjárásban mutatkoznak meg, hanem a boltok polcain is az egyes termékek (mint például a kávé vagy a narancs) elérhetőségének és árának megváltozásában is.

Egyre rosszabb lesz

A WWF új, Vihar előtti csend címen kiadott jelentése négy, világszerte fogyasztott mezőgazdasági termék - kávé, narancs, mogyoró és banán - példáján keresztül mutatja be a klímaváltozás drasztikus hatásait.

A klimatikus körülmények változása, valamint az olyan extrém időjárási jelenségek, mint az aszályok vagy épp az árvizek már jelenleg is számos mezőgazdasági termény hozamának csökkenéséért felelősek. Arra számíthatunk, hogy a jövőben további terméskiesést tapasztalhatunk a változások következtében.  Az éghajlatváltozás negatív hatásai ugyanis a jövőben tovább fognak erősödni, a globális felmelegedés és az ehhez történő alkalmazkodás mértékétől függően.  A jelenlegi brazil és kaliforniai aszályok ízelítőt adnak abból, hogy mi vár ránk - mondja Thilo Pommerening, a WWF Németország éghajlatváltozási szakértője.

A jelentés kiemeli, hogy a globális felmelegedést elsődlegesen okozó üvegházhatású gázok kibocsátásának drasztikus korlátozása nélkül oda juthatunk, hogy a ma még leggyakrabban fogyasztott élelmiszerek egy részéhez sokkal nehezebb lesz hozzájutni a közeljövőben.

Luxus lesz a kávé

A világ kávétermésének felét jelenleg Brazília és Vietnám adja, ahol ez meghatározó gazdasági tevékenység. Az évszázad közepére azonban a jelenlegi termőterületeinek fele termelésre alkalmatlanná válhat az éghajlatváltozás következtében. Az elmúlt évtized során a növekvő vízhiány már eddig is drasztikus terméscsökkenést eredményezett mindkét országban, sőt, Vietnám egyike azon országoknak, amelyet a világon a leginkább sújt az éghajlatváltozás.

Ha nem változik az üvegházhatású gázok kibocsátása, az évszázad végére így nő az egybefüggő csapadékmentes időszakok hossza a Dél-Amerikai kávétermelő vidékeken (a piros területeken 10 vagy több nappal)

Eltűnhet a banán

A világon legnagyobb mértékben termesztett gyümölcs, a banán termelése is erőteljesen érintett. A melegebb idő, a viharok és áradások kedveznek a veszélyes baktériumok és gombák elterjedésének, e növénybetegségek kiirtása pedig rendkívül költséges. Külön kihívást jelent, hogy a banántermelés jó része egyetlen fajtán alapul, így egy-egy betegség szinte a teljes globális termést tönkreteheti. A világ harmadik legnagyobb exportőreként nyilvántartott Kolumbiában az éghajlatváltozás következtében a banántermelésre alkalmas területek mintegy 60 százaléka eltűnhet 2060-ra.

Ha nem változik az üvegházhatású gázok kibocsátása, az évszázad végére így változik a csapadék mennyisége a banántermelő vidékeken (a kék területeken 200 vagy több milliméterrel nő)

Szárazság fenyegeti a narancsot

A narancs számára a legnagyobb veszélyt az aszály jelenti. A világon elfogyasztott narancslé fele Brazíliából származik, és az ország narancstermelésének 80 százalékát egyetlen állam, São Paulo adja. A termeléshez jelenleg is egyre gyakrabban intenzív öntözés szükséges, ami az 1960-as és 1970-es években még egyáltalán nem volt elterjedt. Az ültetvények területe is délre tolódott az államon belül, szintén az éghajlatváltozás következtében. A kaliforniai és floridai termelőterületek is egyre inkább érintetté válnak vagy a vízhiány, vagy pedig a tengerszint-emelkedés miatt.

Ha nem változik az üvegházhatású gázok kibocsátása, az évszázad végére így nő a maximumhőmérséklet a Dél-Amerikai narancstermelő vidékeken (a narancssárga területeken 5-7 Celsius-fokkal)

Egy egész országot veszélyeztet a mogyoró

A mogyoró világpiacát Törökország uralja, a globális termelés 70 százalékát meghaladó részesedésével. 2014-ben egy hatalmas terméskiesés a világpiaci ár megduplázódásához és az európai csokoládé-gyártók beszerzési stratégiájának megváltozásához vezetett. A török környezetvédelmi minisztérium szerint Törökországban a termőterületek országos szintű eltolódására és terméscsökkenésre kell számítani, ami hatással lesz az ország gazdasági helyzetére is.

Mindeddig a tudomány az egyes kiemelt mezőgazdasági termékekre összpontosított. Az éghajlatváltozás globális élelmiszerellátásra gyakorolt általános hatásai azonban még nincsenek áttekintő módon felmérve, pedig ezzel sürgősen foglalkoznunk kell - mondja Pommerening.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Csak nem ezért előzhette be Lázár János Nagy Mártont Orbán Viktornál?
Privátbankár.hu | 2025. március 4. 15:42
Nem igazán volt érthető, a kormányfő miért az építési és közlekedési minisztert bízta meg azzal, dolgozzon ki javaslatot a készpénzhasználat alkotmányos joggá emeléséről. 
Makro / Külgazdaság Irtózatos fegyverkezést hirdethet az EU, beáldozhatja az életszínvonal növelését is
Privátbankár.hu | 2025. március 4. 11:22
Az Európai Bizottság több elemből álló fegyverkezési javaslatot terjeszt a tagállamok elé, aminek eredményeként Magyarország éves GDP-jének négyszeresét költhetik Európa biztonságának erősítésére.
Makro / Külgazdaság Sokkoló előrejelzés jött: teljes fordulat jöhet Trump miatt
Privátbankár.hu | 2025. március 4. 11:01
Az Egyesült Államokban a jegybank szerepét betöltő Fed atlantai részlege kidolgozott egy mutatót, ami arról híres, hogy jól jelzi előre az amerikai gazdaság növekedését. Ez a most vörösen világít, ami arra utal, hogy jön a Trumpcession.
Makro / Külgazdaság Donald Trump újabb meghökkentő ötlettel állt elő
Privátbankár.hu | 2025. március 4. 10:03
Donald Trump az Egyesült Államok elnöke utasította kormányának illetékes tárcáit, hogy vizsgálják meg, hogyan lehetne enyhíteni országa szankcióit Oroszországgal szemben.
Makro / Külgazdaság Súlyos döntés született Washingtonban: mi lesz most Ukrajnával?
Privátbankár.hu | 2025. március 4. 09:21
Az Egyesült Államok leállítja az Ukrajnának szánt segélyszállítmányokat. 
Makro / Külgazdaság A szegények helyett a gazdagokat támogatja az Orbán-kormány
Privátbankár.hu | 2025. március 4. 09:02
Annyira jól megy az országnak, hogy még a milliárdosokat is közpénzzel kell megsegíteni.
Makro / Külgazdaság Magyarország elkerülte a legrosszabbat, de ez így akkor is nagyon harmatos
Privátbankár.hu | 2025. március 4. 08:30
A múlt évet a kiigazított adatok szerint 0,6 százalékos emelkedéssel fejezte be a magyar gazdaság. Legalább nem került mínuszba. 
Makro / Külgazdaság Trump betartotta az ígéretét, megindult a lejtmenet
Privátbankár.hu | 2025. március 4. 07:51
Az Egyesült Államok keddtől kiveti a 25 százalékos büntetővámot a kínai és kanadai termékekre. Kína sem marad ki a szórásból. 
Makro / Külgazdaság Ezt hozta a háború: csevegés helyett hallgatnak az oroszok az orvosi várókban, sokan pedig a rossz és a rosszabb közül választhatnak
Privátbankár.hu | 2025. március 4. 07:17
A háború három évét közvetlenül azok szenvedték meg Oroszországban, akik elvesztették hozzátartozójukat. Az embereket csendben emészti fel a távoli és a közeli erőszak tombolása.
Makro / Külgazdaság Inflációs adat érkezett az euróövezetből, íme!
Privátbankár.hu | 2025. március 3. 19:56
Kérdés, itthon is így alakult-e az év második hónapja.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG