3p
Bekövetkezett, ami már egyre inkább várható volt: Szíria három, kurdok lakta tartománya úgy döntött, hogy egy szövetségi rendszerben, kvázi egy államban tömörülnek. Persze Törökország és Aszad ellenzi ezt, de a kurdok már 100 éve megérdemelték volna a hazát, most pedig ki is harcolták maguknak.

Ezért harcoltak

A szíriai kurdok területe hosszan a török határ mellett helyezkedik el, az Eufrátesz folyótól az iraki határig. Ez annak a következménye, hogy a kurdok által lakott egybefüggő területet 100 évvel ezelőtt négy ország, nevezetesen Törökország, Szíria, Irak és Irán között osztották fel, és a terület délnyugati sarka került Szíriához.

Szíriai és iraki Kurdisztán. Forrás: commons.wikimedia.org

Az 5 évig tartó polgárháború során, mint mindenki más, a kurdok is sokat szenvedtek, területük egy részét az Iszlám Állam megszállta. Azonban ők nem voltak restek fegyvert ragadni a szabadság kivívásának érdekében, még egy erős női osztagot is létrehoztak a dzsihádisták legnagyobb rémületére. Területük egy részét teljesen önerőből szabadították fel, aztán amikor megindultak az orosz és amerikai bombázások és gyengülni kezdett az ellenség, a teljes, általuk lakott szíriai területet visszaszerezték.

Jár nekik

Ezek után érthető módon hallani sem akarnak semmiféle központi szír államról, amely 100 éven át elnyomta őket. Szíria, mint egységes ország 5 éve nem is létezik, az ottani kurdok már nem fogják senkinek alávetni magukat, megérdemlik a hazát. A nemzetközi közösség jó része ezt nem is ellenzi, talán még a lelkiismeret is megszólalt az első világháború utáni torz békeszerződést létrehozó egykori hatalmak utódainál.

Amerika burkoltan rábólintott a dologra, mondván, ellenzi ugyan a kurd autonómiát, de ha a szírek egészében egyetértenek vele, hadd legyen. Hogy kik tekinthetők most szírnek, az filozófiai kérdés, így a diplomatikus nyilatkozatban benne van a kvázi jóváhagyás. A szíriai kurd haderő fontos szövetségese volt az amerikaiaknak az Iszlám Állam elleni harcban, így nyilván megértő velük, és ezért vállalja is a konfliktust NATO szövetségesével, Törökországgal.

A kecske és a káposzta

Ankara tiltakozik is erélyesen, a saját szempontjából érthető módon. Nála van a legnagyobb kurd közösség, és fél attól, hogy ha van szabad iraki és szíriai Kurdisztán, akkor köztük is megnő az elszakadás-pártiak hangja. Viszont csak ezért nem várhatja el, hogy a két szétesett ország kurdjai újra Jugoszlávia-szerű államalakulat részeiként sínylődjenek, hol elnyomva, hol polgárháborúban. A NATO maga viszont elég garancia Törökország területi egységének fenntartására.

A kurd államalakulat létrejötte nem feltétlenül jelent teljes szakítást Szíriával: egy elméletben létező, a gyakorlatban jelentéktelen Szíria fennmaradhat, úgy mint Irak, melynek de jure részét képezi az ottani Kurdisztán, de facto egy önálló ország. Így a kecske is jóllakik, a káposzta is megmarad, a nemzetközi jog sem sérül, mégis megvan a szabadság. A Reuters szerint ezt a kurdok közt élő arab és asszír közösségek is igénylik, ezért csúszott is egy napot a döntés.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Jön az uniós pénz, több mint 155 milliárdra pályázhatnak a hazai kis cégek
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 16:46
Megjelent és április végétől rendelkezésre áll a hazai mikro- és kkv-k részére az európai uniós forrású KKV Technológia Plusz Hitelprogram, amely nulla százalékos kamat mellett kínál kedvező finanszírozást új fejlesztésekre és értéknövelő beruházásokra – közölte a Magyar Fejlesztési Bank (MFB).
Makro / Külgazdaság Lenyűgöző videó került elő Varga Judit, Rogán Antal és Gulyás Gergely közös múltjából
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 12:48
Magyar Péter vádjainak fényében a szereplők minden egyes arcrándulása egészen új értelmezést nyer.
Makro / Külgazdaság Valamit már mondott az ügyészségnek Varga Judit - kihallgatták a hangfelvétel ügyében
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 10:56
Elárulta az ügyészség, hogy berendelték a volt igazságügyminisztert a Magyar Péter vádjai kapcsán indult eljárás során.
Makro / Külgazdaság Hszi Csin-ping nem hagyja magát
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 09:06
És a kínai fejlődést sem engedi megállítani. Erről is beszélt a kínai vezető a holland miniszterelnökkel történt találkozója után.
Makro / Külgazdaság Végre egy jó hírt is kapott Orbán Viktor, itt vannak a friss adatok
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 08:30
A bruttó átlagbér már 600 ezer forint felett jár, 14,6 százalékos növekedéssel.
Makro / Külgazdaság Kitalálja, milyen nevek nem hangzottak el Varga Judit közel kétórás interjújában?
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 07:16
Sokat beszélt, de a lényegről kevesett mondott a volt miniszter.
Makro / Külgazdaság Orbán Viktor váratlanul felhívta Szijjártó Pétert, miközben interjút készítettünk a külügyminiszterrel
Csabai Károly - Wéber Balázs | 2024. március 27. 16:22
Nagyinterjút adott a Privátbankárnak a külgazdasági és külügyminiszter.
Makro / Külgazdaság Ilyet is ritkán látni a benzinkutakon!
Privátbankár.hu | 2024. március 27. 15:50
Az egyik drágul, a másik olcsóbb lesz.
Makro / Külgazdaság Hasít a svéd H&M ruházati cégóriás
Privátbankár.hu | 2024. március 27. 15:20
Megugrott a svéd Hennes & Mauritz AB (H&M), a világ második legnagyobb divatáru-kiskereskedelmi láncának profitja a február végével záródott negyedévben.
Makro / Külgazdaság Ez történne, ha nálunk is euró lenne
Privátbankár.hu | 2024. március 27. 13:27
Márciusban javult, három havi csúcsot ért el a gazdasági hangulatindex mind az EU-ban, mind az euróövezetben, a foglalkoztatási kilátások mutatószáma pedig magas szinten stabilan tartotta magát az Európai Bizottság Gazdasági és Pénzügyi Főigazgatósága (DG ECFIN) szerdai jelentése szerint.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG