2p

125 éve mérjük az időjárást. Az év első kilenc hónapjában még soha nem hullott olyan kevés csapadék Magyarországon, mint 2026-ban.
Van vízstratégiánk a következő évtizedekre?

Ne csak olvasson a problémáról – legyen ott, ahol a megoldásokról beszélünk!

Klasszis Fenntarthatóság 2026 Konferencia
2026. november 5.

Jelentkezzen most >>

Sikerült megállapodnia szerdán Magyarországnak Oroszországgal a paksi atomerőmű-beruházás pénzügyi szerződésének részletkérdéseiről - jelentette be a nemzetgazdasági miniszter.

Még nem mondják, mekkora a kamat

A Hír TV Magyarország élőben című műsorában Varga Mihály közölte: a szerződést néhány napon belül alá tudják írni.

Frissítés: Varga mégis elárulta

A Népszabadság beszámolója szerint a köztévé reggeli adásában a miniszter mégis elárulta: 21 év alatt sávos kamatozással 4, 4,5 és 4,9 százalékos kamattal kell majd visszafizetnünk azt az euróhitelt.

A miniszter elmondta: az orosz fél arra vállalt kötelezettséget, hogy 10 milliárd eurós hitelkeretet biztosít a beruházáshoz. Elmondása szerint 80-20 százalékos felosztásban állapodtak meg, vagyis 20 százalékot kell hozzátennie a költségekhez a magyar félnek.

Közölte, hogy megállapodás jött létre a kamatszintben és abban is, hogy mikor kell megkezdeni a törlesztést. A kamat mértékére vonatkozó kérdést a miniszter elhárította azzal, hogy ezt a következő napokban fogják bejelenteni. Elmondta viszont, hogy az elkészült erőmű beüzemelése után fél évvel kezdődően, körülbelül 21 éven keresztül kell majd törleszteni a hitelt.

Olyan megállapodást tudtunk kötni, ami az orosz fél számára is megfelelő, és a magyar félnek kedvezőbb, mint amit a piacon el tudott volna elérni - hangsúlyozta Varga Mihály. A megállapodást be fogják nyújtani elfogadásra a parlamentnek.

Így lesz nekünk új atomerőmű-blokkunk

Ahogy arról a Privátbankár.hu beszámolt, Orbán Viktor és Vlagyimir Putyin állapodott meg arról, hogy Oroszország két új blokkot épít a paksi atomerőműhöz, ehhez legfeljebb 10 milliárd eurós hitelt adnak az oroszok. 30 évig fizetjük vissza az energetikai függetlenedés árát.

A nemzetgazdasági miniszter szerint logikus döntés volt verseny helyett a Roszatomot megbízni. Azt ugyan egyelőre nem lehet tudni, hogy pontosan mennyibe is kerül a bővítés, de Varga Mihály szerint olyan hitelt kapunk az oroszoktól, amilyen nincs a piacon.

Lázár János szerint az elmúlt 40 év legjobb üzlete lesz, ami valójában nem is bővítésről, csak kapacitás-fenntartásról szól.

Mindeközben az Országos Atomenergia Hivatal bejelentette, hogy idei legfontosabb feladatai között van a paksi erőmű kettes blokkjának üzemidő-hosszabbítására vonatkozó engedélykérelem elbírálása.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Dőlnek a dominók a török legfelsőbb pénzügyi körökben, elképesztő bűnszervezetet lepleztek le
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 17:19
A török pénzpiaci folyamatokat manipuláló bűnszervezetet leplezett le a török rendőrség – jelentette be kedden a török igazságügyminiszter.
Makro / Külgazdaság Hamarosan kieshetnek a csontvázak a Kisfaludy Program ügyeiből
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 16:39
Kapitány István bejelentette, elrendelték a nyomozást a 475,3 milliárd forintos Kisfaludy Program ügyében.
Makro / Külgazdaság Az Egyesült Királyság újabb fontos lépést tesz az EU felé
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 15:27
Az Egyesült Királyság és az Európai Unió megállapodott a Brexit élelmiszer-exportját érintő bürokrácia megszüntetéséről szóló megállapodástervezetben.
Makro / Külgazdaság Orbán Viktor: Nem sikerült beszervezniük
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 14:06
A Fidesz elnöke olyan dokumentumokat tett közzé kedden Facebook-oldalán, amelyek azt bizonyítják, hogy az állampárt megfigyelte őt és feleségét.
Makro / Külgazdaság Trump mozgásteréről is döntenek az amerikai félidős választáson
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 11:49
Az Egyesült Államokban kedden tartják a félidős választásokat, amelyeken a képviselőház mind a 435 helyéről, 35 szenátusi mandátumról és 36 kormányzói posztról is döntenek. A Trend FM által megkérdezett külgazdasági szakújságíró szerint a választás egyik legfontosabb kérdése, hogy a republikánusok meg tudják-e őrizni kongresszusi többségüket, vagy a demokraták olyan pozícióba kerülnek, amely jelentősen korlátozhatja Donald Trump elnökségének hátralévő két évét.
Makro / Külgazdaság Balaton, Velencei-tó: a tartósan alacsony vízállás a következő években is komoly kihívást jelenthet
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 11:22
A 2003-ban mért történelmi minimum közelébe süllyedt a Balaton vízszintje október elején. A tartós vízhiány hátterében egyre nagyobb szerepet játszik a klímaváltozás, amely a nyári párolgás fokozódásával nehezíti a tó természetes vízutánpótlását. az ELTE Meteorológiai Tanszék doktorandusza szerint a korábban megszokottnál jóval nehezebbé vált a tavak vízháztartásának egyensúlyban tartása.
Makro / Külgazdaság Kezd eldurvulni a tankolás: egyre nagyobb az árkülönbség a benzinkutakon
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 09:43
Egyre nagyobb a szakadék a két meghatározó üzemanyagfajta árazása között, derül ki a legfrissebb piaci információkból. 
Makro / Külgazdaság Ráharapott a magyar cégvilág a mesterséges intelligenciára a GKI szerint
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 09:11
Több mint ötödével nőtt a mesterséges intelligenciát (AI) használó vállalatok aránya 12 hónap alatt.
Makro / Külgazdaság Döbbenetes ajánlat Putyinnak: Trump egy lapértesülés szerint felajánlotta az európai piacot
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 06:16
Mindenki jól járna, de főleg Donald Trump Amerikája? Újabb vad ötlet pattanhatott ki az elnök fejéből. 
Makro / Külgazdaság Részletesen elmondta a Költségvetési Tanács elnöke, mit gondol a jövő évi büdzséről
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 16:47
Ambiciózus hiánycsökkentést irányoz elő a jövő évi költségvetés – mondta a Költségvetési Tanács elnöke egy hétfői budapesti konferencián.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG