4p

Az illúziók vége – a racionalitás kezdete –
úgy tűnik el az ESG, hogy velünk marad?

Klasszis Fenntarthatóság 2025 konferencia

2025. november 4., Budapest

Jelentkezzen most!

Sebastian Kurz szerint nem lehet kötelező kvótával kezelni a menekültválságot, az EU korábbi bevándorlás-politikáját pedig elhibázottnak tartja. A kancellár legfrissebb interjúja alapján közös nevezőn van a magyar miniszterelnökkel: helyben kell megoldani a problémákat.

A kötelező kvóta nem tartós megoldás a menekültproblémára - mondta az osztrák kancellár egy vasárnapi német lapinterjúban, amelyben arról is beszélt, hogy Ausztria "bevándorlóország", amelyhez az iszlám is hozzátartozik.

Nem lehet kötelező kvóta

Sebastian Kurz a Bild am Sonntag című lapban közölt interjúban kiemelte, hogy csak az Európai Unió (EU) megosztottságának mélyüléséhez vezet, ha rákényszerítik a tagállamokra a menekültek befogadását.

Minden tagállamnak önállóan kell eldöntenie, hogy befogad-e embereket, és ha igen, akkor mennyit. A kvótákról folytatott vita pedig "egyébként is szinte teljesen értelmetlen", mert "az Európába induló migránsok nem Bulgáriában vagy Magyarországon akarnak élni", hanem "Németországban, Ausztriában vagy Svédországban" - mondta a 31 éves kancellár, akinek a pártja, az Osztrák Néppárt (ÖVP) az Osztrák Szabadságpárttal (FPÖ) alakított kormányt a múlt héten.

Egy véleményen Orbánnal?

Arra a kérdésre válaszolva, hogy milyen uniós menekültügyi rendszerre van szükség, úgy vélekedett, hogy "teljesen elmosódott a határ a menedékjog és a gazdasági migráció között". Kifejtette, hogy a rászorulóknak a hazájukban kell segíteni, és ha ez nem lehetséges, akkor a szomszédos államokban. Ha ez sem lehetséges, akkor az adott kontinens biztonságos területein kell segítséget nyújtani. Ezeket a területeket az Európai Uniónak (EU) támogatnia kell, és "talán meg is kell szerveznie és katonailag biztosítania".

Hozzátette: "utolsó lépésként helyben kiválaszthatjuk, hogy kinek szabad Európába jönnie", azt pedig nem lehet tovább folytatni, hogy "mindenkit befogadunk, akinek embercsempész segítséggel sikerül bejutnia az EU-ba illegálisan". Ha hiányzik a "politikai akarat" egy ilyen menekültügyi rendszer kiépítéséhez, "továbbra is milliók fognak útnak indulni", és "sokan meghalnak majd menekülés közben, az embercsempészek pedig sok pénzt keresnek".

Az osztrák kancellár igennel felelt arra a kérdésre, hogy megvan-e a politikai akarat mindehhez, és kiemelte, hogy "európai szinten nagyon sok minden megváltozott a menekültkérdésben". Így már mindenütt felismerték, hogy "helytelen" volt a 2015-ben választott út. Most ennek a felismerésnek "konkrét politikává kell válnia" - mondta Sebastian Kurz.

Változnia kell az EU-nak

Az EU előtt álló feladatokról szólva hangsúlyozta: először is tudomásul kell venni, hogy a belső határok csak akkor lehetnek nyitva, ha a külső határokat "rendesen védik". "Másodszor: a jogállamiság és a demokrácia Európa megkérdőjelezhetetlen alapja", és "itt nem lehetnek kompromisszumok, Lengyelországgal szemben sem".

"Harmadszor: éppen Ausztriában és Németországban erősebben tudatosítani kell, hogy az EU valamennyi tagja azonos értékű és egyenrangú" - mondta Sebastian Kurz, hozzátéve, hogy "Közép-, és Nyugat-Európában még túl gyakran lenézik a fiatalabb keleti tagországokat", ami "negatív érzelmeket szül".

Az osztrák kancellárt kérdezték a többi között az úgynevezett importált antiszemitizmusról, amelyről elmondta, hogy az nagy probléma Ausztriában, mert "a migráció révén sok olyan ember érkezett, akik az antiszemitizmust szinte az anyatejjel szívták magukba". A zsidóellenességnek és az Izrael-ellenességnek Ausztriában "nem lehet helye, számomra ebben a zéró tolerancia érvényesül" - mondta Sebastian Kurz.

Az iszlám ausztriai helyzetéről szólva rámutatott, hogy a muzulmán vallás 1912 óta elismert vallás Ausztriában, és jelenleg 700 ezer híve van. A vallásszabadság fontos vívmány, "de a politikai iszlamizmusnak nincs helye Ausztriában".

Arra a kérdésre, kijelentené-e, hogy az iszlám hozzátartozik Ausztriához, azt mondta, hogy ezt már korábban is kijelentette. "Ki kell mondanunk a valóságot: az iszlám hozzátartozik Ausztriához" - fogalmazott Sebastian Kurz. Hozzátette, hogy az utóbbi években rendre több mint 100 ezer bevándorló érkezett hazájába. "Ausztria bevándorlóország" - mondta

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Putyin izgulhat: India után Kína is jelentősen visszafogja az orosz olajvásárlásokat
Privátbankár.hu | 2025. október 23. 17:30
Kína is azonnal lépett az új amerikai szankciókra.
Makro / Külgazdaság India fejet hajthat Trumpnak: ez lehet a megállapodás ára
Imre Lőrinc | 2025. október 23. 12:00
India jelentősen visszafoghatja az oroszországi olajimportot.
Makro / Külgazdaság Megszólalt az államtitkár a fix 3-as kkv-hitelről
Privátbankár.hu | 2025. október 22. 13:00
Szabados Richárd elmondta, hogy a kis- és középvállalkozásokat célzó, fix 3 százalékos kölcsönt már 2600 vállalkozás igényelte, 140 milliárd forint értékben.
Makro / Külgazdaság Az Airbus bemutatott az Egyesült Államoknak: Kínában nyit céget a francia óriás
Privátbankár.hu | 2025. október 22. 12:43
A gyártó célja, hogy 2027-re rekordmennyiségű A320-ast szállítson. Az Airbus új összeszerelő sorokat nyitott Tiencsinben és Mobile-ban, így a világ két legnagyobb légi közlekedési piacán erősíti pozícióját.
Makro / Külgazdaság AI-központot hoz létre a kormány a vállalkozásoknak
Privátbankár.hu | 2025. október 22. 12:00
Ezt a mesterséges intelligenciáért felelős kormánybiztos árulta el.
Makro / Külgazdaság Már a kormány is elismeri: irreálisak a minimálbér-emelési tervek
Privátbankár.hu | 2025. október 22. 11:40
Irreálisnak nevezte a 13 százalékos jövő évi minimálbér-emelésre vonatkozó terveket a Nemzetgazdasági Minisztérium foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára az M1 műsorában.
Makro / Külgazdaság Minél tovább húzza Putyin a háborút, annál nagyobb kárt okoz az oroszoknak
Király Béla | 2025. október 22. 11:11
Az egyelőre bizonytalan budapesti béketárgyalások hírére a hurráoptimizmus uralta el a propagandamédiát, miközben a háborút valóban lezáró megállapodásra kevés az esély. Ugyanakkor az idő immár az oroszokat is szorítja: a gazdasági problémáikat egyre kevésbé tudják elkendőzni.
Makro / Külgazdaság Így változnak az üzemanyagárak a százhalombattai tűzeset után
Privátbankár.hu | 2025. október 22. 10:57
Emelkedés a kutakon, mindkét típusnál.
Makro / Külgazdaság Kína után Japán is megkerülte Trump vámjait
Privátbankár.hu | 2025. október 22. 10:45
Úgy tűnik, hogy Japán is eredményes volt az új exportpiacok megtalálásában.
Makro / Külgazdaság Több lett a munkanélküli Magyarországon
Privátbankár.hu | 2025. október 22. 08:30
Augusztushoz képest 4,4 százalékról 4,5 százalékra nőtt a munkanélküliségi ráta Magyarországon – közölte a KSH.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG