4p
A brit kormányt kevésbé érdekli a Brexit egyre súlyosabb gazdasági kihatása és inkább a migrációra, valamint a brit szuverenitásra koncentrál. A migránsokra már decemberben ellenőrzések várnak. London része kíván maradni az európai biztonsági rendszernek, és fenntartja a kemény vonalat Moszkvával szemben. A jövőbeli katonai konfliktusok során a brit hadsereg kivonja magát az Emberi Jogok Európai Konvenciója alól.
Kép forrása: EPA

Száz nappal a Brexit népszavazás után Theresa May brit miniszterelnök múlt vasárnap a Konzervatív Párt konferenciáján bejelentette, hogy London a migráció ügyében teljes szuverenitásra törekszik és azt is világossá tette, hogy az Egyesült Királyság nem fogja elismerni az Európai Bíróság (ECJ) törvénykezését. May arra utalt, hogy a brit kormány számára nem biztos, hogy elfogadható alku a munkaerőpiac nyitottsága az európai közös piacért cserébe.

Szerdán, a konferencia záróbeszédében a miniszterelnök erős brit államot ígért, amely megvédi a keményen dolgozó brit kisembert. May 13 alkalommal utalt a beszédében a „munkásosztály”, illetve a „dolgozó ember” szorult helyzetére.

Több százezren kerülnek utcára

Abba nem ment bele, hogy a Brexit mennyiben járul hozzá a polgárok fokozódó gazdasági problémáihoz. Pedig már idézhette volna a Strathclyde Egyetem friss tanulmányát, miszerint csupán Skóciában a Brexit 8 milliárd fontos kárt fog okozni és 80 000 ember veszíti el az állását az elkövetkező évtizedben. Vagy utalhatott volna a TheCityUK elemzésére, amely szerint a brit pénzügyi szektornak 38 milliárd fontos kiesést okoz a brit kiválás és 75 ezren kerülnek az utcára a szektorból.

A Brexitről írt összes Privátbankár.hu-s cikket itt lehet megtalálni. >>>

May és kormányának keményvonalas hangütése az európai kontinens és közös piacának irányába a héten 31 éves mélypontra küldte az angol fontot a dollárral szemben. A font mélyrepülésének következményeképpen az Egyesült Királyság becsúszott Franciaország mögé a világ nemzetgazdaságainak listáján.

Amikor az újságírók a konferencián a Brexit mellett korábban harsányan kampányoló képviselőket szembesítették korábbi rózsás ígéreteikkel, azok gyorsan elmenekültek a kérdések elől, ahogy az ezen a videón is látszik:

A konferencián a kormány tagjai számos bevándorlásellenes lépést jelentettek be. Amber Rudd belügyminiszter kijelentette, hogy a külföldi dolgozóknak nem lesz szabad „betölteni olyan munkát, amelyet a briteknek kellene csinálniuk”. A kormányzat azt tervezi, hogy minden brit céget jelentéstételre kötelezi arról, hogy milyen arányban alkalmaznak nemzetközi munkaerőt. Már idén decemberben életbe léptet a kormány szigorúbb, kötelező ellenőrzéseket a migránsokkal szemben.

Keményvonalas kül- és biztonságpolitikai vonalvezetés

Boris Johnson, a bumfordi külügyminiszter, beszédében Afrikára nem úgy utalt, mint egy kontinensre, hanem mint egy országra (sic). Éles hangú szónoklatában Moszkvát tette felelőssé a szír helyzet elmérgesedéséért, mivel az orosz cselekmények lehetetlenné teszik a béketárgyalások megkezdését. Kijelentette, hogy London a Brexit után is része marad az európai biztonsági együttműködésnek, amelynek része az Oroszországgal szembeni szankciók fenntartása az ukrán történések miatt.

Káncz Csaba

A maga fanyar humorával és keresetlen stílusával arra is emlékeztette a tory hallgatóságot, hogy a Brit Birodalom egykor hétszer akkora kiterjedésű volt, mint a Római Birodalom és London az elmúlt kétszáz évben 178 országot támadott, illetve szállt meg. Arra is utalt beszédében, hogy a 2003-as iraki beavatkozás katasztrófája nem jelentheti azt, hogy a jövőben nem történnek külföldi intervenciók London részéről. Ahogy megfogalmazta: Nem mindegyik katonai beavatkozás volt katasztrófa, ezt igazán nem lehet állítani.

Illeszkedve a külügyminiszter mondandójához, Michael Fallon védelmi miniszter 1.3 milliárd fontos fejlesztést jelentett be a BAE Systems céggel, amely új generációs ’Successor’ tengeralattjárók építésére vonatkoznak, Trident nukleáris rakétákkal fölszerelve. Fallon azt is kiemelte, hogy a jövőbeli katonai konfliktusok esetén a brit hadsereg kivonja magát az Emberi Jogok Európai Konvenciója (ECHR) alól. Fallon szerint a brit haderő elleni jogi keresetek „kárt okoznak a csapatainknak” és aláássák a katonai műveleteket.

Káncz Csaba jegyzete

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Kecskeméten lesz a legnagyobb magyarországi autógyár
Privátbankár.hu | 2025. augusztus 3. 17:24
Szijjártó Péter nagy bejelentést tett a Hungaroringen.
Makro / Külgazdaság Itt a döntés, szeptembertől sokkal több olaj lesz a piacon
Privátbankár.hu | 2025. augusztus 3. 16:43
Nem félnek az áreséstől.
Makro / Külgazdaság Váratlan fordulat: megzuhanhat az olajár?
Privátbankár.hu | 2025. augusztus 3. 15:19
Jelentősen növelhetik a kitermelést.
Makro / Külgazdaság India fityiszt mutat Trumpnak, kitartanak az orosz olaj mellett
Privátbankár.hu | 2025. augusztus 3. 10:22
Nem változtatnak a beszerzési politikán a büntetővám árnyékában sem.
Makro / Külgazdaság A nagy amerikai-uniós-orosz LNG-játszma: ki lőheti lábon saját magát?
Litván Dániel | 2025. augusztus 3. 05:58
A semmiből futott fel gigászi léptékűre az amerikai LNG-export Európába. De az unió csak blöffölt a további vállalásokkal, Trump pedig az egész üzletágat veszélybe sodorhatja – Oroszország pedig vár.
Makro / Külgazdaság Ausztriában sincs kolbászból a kerítés: több mint egyéves csúcsra pörgött az infláció
Privátbankár.hu | 2025. augusztus 1. 15:46
Ausztriában a fogyasztói árak éves növekedési üteme 3,5 százalék, tavaly április óta a leggyorsabb volt júliusban, miután júniusban 3,3 százalékos emelkedést jegyeztek fel – derült ki az osztrák statisztikai hivatal (Bundesanstalt Statistik Österreich – STAT) pénteken közzétett adataiból.
Makro / Külgazdaság Szijjártó Péter bejelentette, hogy mit lépnek a nagy vámmegállapodásra
Privátbankár.hu | 2025. augusztus 1. 15:16
A kormány munkacsoportot hozott létre tíz stratégiai partnervállalattal az amerikai-európai vámmegállapodás negatív következményeinek kiküszöbölése érdekében – jelentette be a tárca közlése szerint Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter pénteken Budapesten.
Makro / Külgazdaság Kiosztott 45 milliárd forintot a kormány
Privátbankár.hu | 2025. augusztus 1. 12:51
45 milliárd forintot már kifizettek.
Makro / Külgazdaság Sokan örülhetnek, újabb európai nagyvárosba indít járatot a Wizz Air
Privátbankár.hu | 2025. augusztus 1. 12:17
Az első menetrend szerinti járat 2025. október 28-án indul.
Makro / Külgazdaság Infláció a kutakon, még drágább lesz a tankolás
Privátbankár.hu | 2025. augusztus 1. 10:32
A héten szombaton tovább emelkednek a hazai üzemanyagárak.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG