3p
Barack Obama szerint a következő elnöknek ideje ébresztőt fújni, hogy vége a kampánynak, és stílusát a Fehér Házban szokásoshoz kell igazítania, amikor oda január 20-án bevonul és új hivatalának realitásaival szembesül. Obama mindazonáltal úgy véli, utóda pragmatikus lesz és nem ideológiai alapon fog kormányozni.

Stílusváltás

Az elnök és az elnökjelölt múlt héten találkozott először, hogy megkezdjék az átadás-átvétel előkészületeit. Ezt követően sajtótájékoztatón összegezte tapasztalatait a jelenlegi elnök. Szavait gondosan válogatta, igyekezett elkerülni, hogy sértő legyen Trump számára, ugyanakkor egyértelműen kifejtette, hogy az a stílus, amit a leendő elnök eddig képviselt, elfogadhatatlan az elnöki hivatalban.

Ahogy mondta, vannak Trump temperamentumának olyan elemei, amelyek nem lesznek előnyére, hacsak fel nem ismeri és korrigálja őket. Ha valaki csak egy elnökjelölt, és pontatlan vagy ellentmondásos kijelentéseket tesz, annak jóval kisebb a hatása, mintha ezt az Amerikai Egyesült Államok elnökeként teszi. Akkor már az egész világ figyel rá.

Árok vagy egység?

Obama hozzátette, hogy célszerűnek tartaná, ha Trump a nemzeti egység irányába mozdulna el a rendkívül megosztó kampány után. Biztatónak találta, hogy a megválasztott elnök még a választás éjszakáján az egység szükségességéről beszélt, és arról, hogy mindenki elnöke szeretne lenni, nemcsak a jó mélyen kiásott árok egyik oldaláé.

Közben az új kormány is alakul: New York korábbi polgármestere, Rudy Giuliani jó eséllyel pályázik a külügyminiszteri címre. John Bolton korábbi amerikai ENSZ nagykövet ugyancsak esélyes a posztra. Giuliani volt a kampány során Trump egyik legközelebbi tanácsadója, és az ő stílusa, gyakorlata sokat segíthetett a győzelemhez vezető úton, miután majdnem minden kampánygyűlésen és TV műsorban ő vezette fel az elnökjelöltet.

Családi kormányzás?

A Reuters szerint Trump munkatársai cáfolták azokat a híreszteléseket, hogy az elnökjelölt nemzetbiztonsági átvilágítást szeretne három gyerekének és a vejének. Ez lehetővé tenné, hogy megosszon velük nemzetbiztonsági kérdéseket, ugyanakkor a szövetségi törvények tiltják, hogy családtagokat alkalmazzon az adminisztrációban. A híreszteléseknek az adhatott alapot, hogy mind a négyen közeli tanácsadói voltak a kampány során.

Trump elnöki beiktatásáig kevesebb, mint 70 nap van hátra, és ez alatt kell kijelölnie kormánya tagjait, és mintegy 4000 posztra embert találni. Ezt megnehezíti, hogy azok között, akik alkalmasak lennének a feladatokra, sokan Trump ellen voltak a kampány során. A republikánus párton belül is példa nélküli megosztottságot okozott Trump jelölése, és ez most megnehezíti az új adminisztráció felállítását.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság A nap képe: nem egyedül vonatozott Magyar Péter
Privátbankár.hu | 2026. július 22. 15:49
A miniszterelnök Vitézy Dávid közlekedési és beruházási miniszterrel közösen szállt fel egy menetrendszerinti vonatra.
Makro / Külgazdaság Sokkoló adatot közölt a Pénzügyminisztérium a hiányról
Privátbankár.hu | 2026. július 22. 12:52
Június végén a hiánycél 80,2 százalékát érte el a központi alrendszer deficitje.
Makro / Külgazdaság Megszólalt Orbán Viktor: a jogállam helyreállítását ígérte
Privátbankár.hu | 2026. július 22. 11:37
A volt kormányfő szerint Sulyok Tamás volt Magyarország utolsó legitim köztársasági elnöke.
Makro / Külgazdaság Megint drasztikusan drágább lesz a tankolás
Privátbankár.hu | 2026. július 22. 11:11
A kiskereskedelemi átlagárakban nem biztos, hogy megjelenik.
Makro / Külgazdaság K&H: több mint kétszeresére nőtt az új terméket tervező vállalatok aránya
Privátbankár.hu | 2026. július 22. 09:13
A vállalatok 57 százaléka számolt be jelentősebb digitális fejlesztésről, ami a kutatás történetének legmagasabb értéke.
Makro / Külgazdaság Nem tágít a jegybank: újabb kamatcsökkentésre utalt Varga Mihály
Imre Lőrinc | 2026. július 21. 16:45
Varga Mihály két fő okkal indokolta a Magyar Nemzeti Bank (MNB) monetáris tanácsának júliusi, 25 bázispontos kamatcsökkentését, amivel az irányadó ráta több mint 4 éves mélypontra, 5,75 százalékra süllyedt. A döntés egyhangú volt, a közel-keleti háború kiéleződése ellenére sem volt olyan tanácstag, aki kamattartásra szavazott volna.
Makro / Külgazdaság Döntöttek Varga Mihályék, ismét változik az alapkamat
Privátbankár.hu | 2026. július 21. 14:01
Ahogy azt Varga Mihály jegybankelnök az előző, június 23-i kamatdöntő ülésen is jelezte, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) monetáris tanácsa júliusban is 25 bázisponttal csökkentette az alapkamatot.
Makro / Külgazdaság Kicsattannak a német gazdasági szereplők
Privátbankár.hu | 2026. július 21. 12:59
Rég nem voltak ennyire optimisták a meghatározó német gazdasági szereplők.
Makro / Külgazdaság Elsőre lehetetlen küldetésnek tűnik, de van, ami reményt adhat Kármán Andráséknak
Imre Lőrinc | 2026. július 21. 10:57
A költségvetési szabályok megsértése miatt már két éve van folyamatban túlzottdeficit-eljárás a magyar kormánnyal szemben, habár ennek a megszüntetése alapkövetelmény lenne az euró bevezetéséhez. A számok alapján egyelőre ez inkább csak vágyálomnak tűnik, de jó hír, hogy az Európai Bizottság inkább a tendenciára kíváncsi.
Makro / Külgazdaság Újabb gigászi hitelösszeg folyhat be Zelenszkijéknek
Privátbankár.hu | 2026. július 21. 10:42
Már meg is született erről a döntés az érintett nemzetközi szervezetnél.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG