1p

Kövesse velünk élőben, percről percre a választási eredményeket vasárnap 19 órától!

Már éjfél óta benyújthatók a pályázatok az ócsai szociális lakópark házainak bérleti jogára. A pályázati feltételek pedig a Belügyminisztérium honlapján olvashatók.

A pályázat kezelője a Magyar Máltai Szeretetszolgálat és az első ütemben elkészülő 80 ház leendő bérlőit egy öttagú bizottság jelöli ki előzetes tájékozódás, illetve környezettanulmányt követően. A lakótelep első 80 házának leendő bérlői február közepéig jelentkezhetnek. A pályázatokat elektronikus úton és papíron is be lehet nyújtani a Magyar Máltai Szeretetszolgálatnak címezve. Az 50 négyzetméteres otthonok bérleti díja havi 16 800, a 60 négyzetmétereseké 19 500, míg a legnagyobb, 70 négyzetmétereseké 21 100 forint lesz.

Az ócsai lakótelep házainak négyzetmétere 300 ezer forintba kerül, és az átadás többszöri csúszásának fő oka, hogy eredetileg készház-technológiában gondolkodtak, de e háztípus működtetése túl sokba került volna, ezért új közbeszerzési pályázatot kellett kiírni.

Kozma Imre, a Máltai Szeretetszolgálat elnöke szerint noha csak éjféltől lehetett regisztrálni, tegnap délig már 25-en jelentkeztek, és akadt olyan nyírségi pályázó is, aki előrelátó módon elkezdett a környéken munkát keresni. A rengeteg adminisztratív teendő elintézését és a projektben közreműködő szervezetek egyeztetését követően elkészült a lakótelep ivóvíz-gerincvezetéke, és már rácsatlakozott az ócsai szennyvíztelepre is. A közvilágítás 61 százalékos készültségi fokú, az útépítés is megkezdődött, de a nagy hideg miatt némi csúszásra lehet számítani az első 80 épület műszaki átadása február végén várható.

Készül a szomszédos Ócsa is. 300 millió forintból felépült az egészségház, tavaszra kész az új bölcsőde, valamint a hamarosan bővülő óvoda ugyanúgy tudja fogadni a beköltözőket, mint a szabad férőhelyekkel rendelkező általános iskola és gimnázium. A közlekedési gondok megoldását célozza a jelenleg napi háromszori helyi járat, illetve a Volán-buszok megállóinak bővítése, de a tervek szerint egy kisbuszt is szolgálatba állítanak majd. Az ócsai városvezetés reményei szerint a lakópark 100 hektáros szabad területén ipari létesítmények, és ezzel új munkahelyek jönnek majd létre.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Személyes pénzügyek Tamara, zöld Bugattival – ma dollármilliókért kelnek el a festményei
Elek Lenke | 2026. április 11. 16:38
Nemcsak korának volt körül rajongott, a legújabb divatot és technikát követő Cosmo girl-je – renoméja ma sem kopott meg, sőt, műgyűjtői körökben felkapottabb, mint valaha. Madonna ma az egyik leghíresebb rajongója. Festményei forintmilliárdokat érnek. Mi volt a titka ennek a korában meglehetősen furcsának tartott, kalandos életű, a társasági szabályokra fittyet hányó, szabad lelkű alkotóművésznek – aki történetesen nő volt?
Személyes pénzügyek A forint is a kormányváltásra apellál?
Privátbankár.hu | 2026. április 11. 13:05
Az ellenzéki párt várható győzelmére, kisebb részben pedig az iráni tűzszünet hírére a hazai fizetőeszköz nagyot erősödött a héten.
Személyes pénzügyek Megindultak a magyarok külföldre, viszik az utasbiztosítást
Privátbankár.hu | 2026. április 3. 12:12
Nőtt az idén a magyarok utazási kedve az utasbiztosítási adatok szerint – közölte a Netrisk. Az év első három hónapjában több mint 80 ezer utasbiztosítást kötöttek a társaságnál, ami közel 13 százalékos emelkedést jelent éves szinten. Az utasbiztosítások díja az idén fejenként naponta 920 forintra jön ki, ez pedig elenyésző összeg egy esetleges káreseményhez köthető költségekhez képest.  
Személyes pénzügyek Alig van már igény jelzáloghitelre Magyarországon
Privátbankár.hu | 2026. április 3. 09:12
Hároméves mélypontra süllyedt februárban a frissen megkötött jelzáloghitel-szerződések száma, és alig haladta meg a háromszázat – hívja fel a figyelmet Gergely Péter, a BiztosDöntés.hu pénzügyi szakértője. A gyenge keresletben jelentős szerepe lehet annak is, hogy a személyi kölcsönöknél egyre kedvezőbbé – illetve rugalmasabbá – válnak az igénylési feltételek.
Személyes pénzügyek Lakáshitel-boom: egy szerződésre több pénz jut, mint valaha
Privátbankár.hu | 2026. április 2. 19:28
Mindent leuralt az Otthon Start.
Személyes pénzügyek Kik a legjobb pénzügyes gimnazisták? Ez a hat csapat biztosan köztük van
Privátbankár.hu | 2026. április 2. 11:19
A Privátbankár.hu pénzügyi tudatossági versenye újabb szakaszába lépett: a második forduló első versenynapja után kihirdették az országos döntő első résztvevőit.
Személyes pénzügyek Kiderült, mekkora bajban vannak a háztartások a hiteltörlesztéseknél
Herman Bernadett | 2026. április 2. 05:55
Sokat javultak a hitelstatisztikák tavaly év végére. A lakáshitelesek és a személyi hitelesek szépen törlesztenek, a támogatott hiteleknél és a folyószámla-hiteleknél viszont kezdenek előjönni a problémák. 
Személyes pénzügyek Hiába jött meg a pénzeső, hatalmas adósságba verték magukat a családok februárban is
Herman Bernadett | 2026. április 1. 11:31
A lakáshitelt és a személyi hitelt is vitték, mint a cukrot februárban is. Az azért látszik a statisztikákon, hogy a hó végén mínuszban lévő családok egy része talán kicsit fellélegezhetett. 
Személyes pénzügyek Rossz hír a nyugdíjasoknak: kiesik egy csomó pluszpénz
Privátbankár.hu | 2026. március 30. 11:39
Nem lesz lehetőség a novemberi nyugdíjprémium kifizetésére. Az év második felében ismét meglóduló inflációs mutató miatt viszont nyugdíjkorrekciót fognak kapni idős honfitársaink.
Személyes pénzügyek Még a héten a számlákra érkezhet a családosok pénze
Privátbankár.hu | 2026. március 30. 09:03
Április eleje és a Húsvét kombinációja közbeszólhatna, de most kedvezően alakul az utalások rendje. 
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG