4p

Klasszis Egészséggazdaság és Longevity Konferencia 2026

A platform, ahol az egészségügyi ökoszisztéma kulcsszereplői – gyártók, szolgáltatók, biztosítók, döntéshozók – közösen gondolkodnak az iparág jövőjéről.

Vegyen részt Ön is!

Részletek >>

Hosszú évek után nyereséges lett a Magyar Fejlesztési Bank, s további hitelbővülést tervez. A mai sajtótájékoztatón az is kiderült: a Takarékbank vétel-eladás tranzakció is tisztes nyereséget hoz majd a banknak

Az elmúlt évek vesztesége után a 2013-as évet 5,4 milliárd forintos adózás előtti eredménnyel zárta a Magyar Fejlesztési Bank - mondta el Nagy Csaba vezérigazgató. Az adózott eredmény 3 milliárd forintot tett ki, míg a csoportszintű konszolidált adózás előtti eredmény 10,3 milliárd forintot tett ki. A bank nyereségét a tulajdonos állam, nem vonja el osztalékként, jelentette ki a vezérigazgató.

Az MFB 2010. óta 11 milliárd forintos költségcsökkentést ért el és a vezérigazgató szerint idén közel 7 milliárd forintos költségcsökkentési lehetőséget azonosítottak.

A bank teljes hitelállománya a piac 6 százalékos zsugorodásánál szerényebb mértékben, 2 százalékkal csökkent. Fontos látni, hogy a bank 165 milliárd forintos rendkívüli törlesztést kapott vissza - ennek döntő része az önkormányzati adósságkonszolidációhoz kapcsolódott. A vezérigazgató tájékoztatása szerint a hitelportfólió 84 százaléka jó minőségű, a rossz hitelek volumene 13 százalékkal csökkent - miután ugyanakkor a problémás állomány kisebb összvolumenre vetül, a problémás hitelek állományának 15,8 százalékos súlya növekedést jelent az előző évhez képest.

Él az árfolyamgarancia - sokba lenne az államnak

A pénzintézet által nyújtott hitelek állományában 22 százalékról 31 százalékra nőtt a forintban folyósított hitelek állománya. A cégeknek ugyanakkor a devizaforrások felhasználásával is tudnak forinthitelt nyújtani, az ezt lehetővé tevő kormányzati árfolyamfedezeti megállapodásról Nagy Zoltán a Privátbankár.hu kérdésére elmondta: az év végén az állammal szembeni követelés 100 milliárd forintos nagyságrendű volt az év végén. Ezt persze csak akkor kellene a büdzsének befizetni, ha zárnák a programokat, erről azonban nincs szó. Mint a vezérigazgató elmondta: bár a forint- és devizaforrások közötti 250 bázispontos kamatkülönbség ma már lehetővé teszik a programok jelentős részénél a forintban történő finanszírozást, ám bizonyos kedvezményes forrásoknál továbbra is érdemes a devizában finanszírozni. Nagy Csaba erre példaként az EIB által nyújtott hiteleket hozta fel, amelyek kamata 100 bázispont körül alakul. Ezt továbbra is érdemes igénybevenni, s a vállalkozásokat az árfolyamfedezeti megállapodással az árfolyamingadozástól védeni.

Jön a kínai pénz...

A bank fő tevékenységi fókuszai közül a forrásbevonási oldal sikeres, 750 millió dolláros kötvénykibocsátást hajtott végre az USA-ban, itthon pedig a Takarékbank szervezésében 150 milliárdos kötvénykibocsátásra került sor. A pénzintézet újabb, 80 millió eurós szerződést kötött az EIB-vel is. Eközben 200 millió euró lejáró forrást törlesztett vissza a bank.

Nagy Zoltán szerint a jövő héten Budapesten folytatódnak a tárgyalások a Kínai Fejlesztési Bankkal a tervezett 1 milliárd eurós kínai forrásbevonásról, a vezérigazgató szerint akár a közeljövőben bejelenthetik a megállapodást a kérdésben.

Nyereséget hoz a Takarékbank-ügylet az MFB-nek

Az MFB tavaly a DZ Banktól megvásárolta a Takarékbankot, amelynek továbbértékesítése továbbra is folyamatban van. Az  stratégiai gáztárolók többségi részesedését szintén év végére vásárolta meg a bank, amely az év során a Takarékbankban és Garantiqa Hitelgarancia Zrt.-ben év közben tőkét is emelt.

A Privátbankár.hu kérdésére a vezérigazgató elmondta: összességében tisztes nyereséggel zárhatják majd az ügyletet, amelyre az MNB már megadta az engedélyt, s amennyiben a zárási feltételeket az érintettek teljesíteni tudják, hamarosan sor kerülhet a tranzakcióra.

Hitelbővülést terveznek

Az idei évi kilátásokkal kapcsolatban a vezérigazgató elmondta: terveik szerint 8,5 százalékkal tudják majd növelni a hitelportfóliójukat, a szükséges források kapcsán pedig az év második felében európai partnereiknél terveznek tőkebevonást.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Pénzügyi szektor Tovább erősödtek a bevételi várakozások a hazai nagyvállalatok körében
Privátbankár.hu | 2026. március 18. 11:43
Kijöttek a K&H nagyvállalati növekedési index legfrissebb adatai.
Pénzügyi szektor Teljesen megváltoztak a fizetések Magyarországon
Herman Bernadett | 2026. március 17. 06:11
A bankkártyát már szinte csak vásárlásra használják a magyarok, 26 vásárlásra jut egy készpénzfelvétel. Egyre többen digitalizálják a bankkártyát a mobiltelefonba, és terjed az ATM-es készpénzbefizetés is. A kiberbűnözők támadásait is sikerült valamelyest visszaszorítani. 
Pénzügyi szektor Új agrár hiteltermékkel bővül a Széchenyi Kártya Program portfoliója
Privátbankár.hu | 2026. március 12. 10:56
A hitelkérelmek benyújtására 2026. március 11-ét követően van lehetőség.
Pénzügyi szektor Olvad a bankszektor nyeresége, viszi a pénzt a sok adó
Privátbankár.hu | 2026. március 12. 08:27
Az 1500 milliárdos profitból csaknem 500 milliárd volt az osztalék, ami nagyrészt külföldről jött. A maradék 1000 milliárdos idehaza megtermelet nyereséghez hasonló nagyságrendű összeget fizettek be a bankok mindenféle különadó címén az államkasszába – írja az Mfor.hu. 
Pénzügyi szektor Budapest Mészáros Lőrinc bankjától is vesz fel hitelt
Privátbankár.hu | 2026. március 11. 17:37
15 milliárd forintot ad márciusban.
Pénzügyi szektor Adatvédelmi szakértő: így lehet a határon nagy értékkel átutazni
Privátbankár.hu | 2026. március 11. 16:30
Az Ausztriából Ukrajnába tartó, hatalmas készpénzt és aranyat szállító konvoj ügye újra ráirányította a figyelmet arra, milyen szigorú szabályok vonatkoznak a pénz határon átnyúló mozgatására. Az Európai Unióban 10 ezer euró felett kötelező bejelenteni a készpénzt az EU külső határán, és a hatóságoknak meg kell adni a pénz eredetét és a szállítás célját – mondta Dr. Tóth Judit Lenke adatvédelmi szakjogász, a pénzmosás elleni eljárások szakértője. 
Pénzügyi szektor Elindult a jelentkezés a tavasz legizgalmasabb pénzügyi versenyére
Kormos Olga | 2026. március 6. 15:15
Március 15-ig jelentkezhetnek a gimnáziumokban tanuló diákok az immár hatodik alkalommal zajló Legyél te is Pénzügyi Junior Klasszis! versenyre – hangzott el csütörtökön a szervezők és a támogatók képviselői által tartott sajtótájékoztatón. A négyfős csapatok három fordulóban mérik össze a tudásukat, ebből az első kettő online zajlik, a május 13-i országos döntőn viszont már személyesen vehetnek részt a vármegyei fordulók győztesei, Budapesten.
Pénzügyi szektor Gigászi nyereséggel zárták az évet a biztosítók
Herman Bernadett | 2026. március 6. 14:20
Megszedték magukat tavaly a magyarországi biztosítók. Rekordnyereséget értek el, az életbiztosítási díjbevétel megugrott, a PMÁP-os kamatesőn is sokat nyertek. 
Pénzügyi szektor Bizakodik a jövőben az OTP, bár az adóterhek tovább nőnek
Herman Bernadett | 2026. március 6. 10:43
A hitelállomány 15 százalékkal bővült talaly, a nyereség is nagyobb lett, kivéve Magyarországon, ahol egyre nagyobbak az adóterhek. 
Pénzügyi szektor Beolvadt a MagNet Bankba az egyik legkisebb hazai bank
Privátbankár.hu | 2026. március 3. 12:05
A Polgári Bank integrációja a MagNet harmadik nagy akvizíciója.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG