1p
Bár pénteken egész nap úgy tűnt, hogy a nap már az ördögé, a kereskedés végén jelentősen javult a hangulat a New York-i tőzsdén és a nyersanyagpiacokon. A kínai adatok ellenére négy havi csúcsra erősödött az S&P index. Úgy látszik, a jegybanki függésben szenvedő befektetők újra vérszemet kaptak.

Roham a nap végén, 4 havi csúcson az index

Négy havi csúcsra, csúcsra, 1406 pontra emelkedett a Standard and Poor's 500 index a Wall Streeten a zárásra, annak ellenére, hogy második napja érkeztek a riasztó adatok a kínai gazdaságról. Az európai kereskedést és a nyersanyagárakat is lehúzták a beszámolók, amik részben egyértelmű jelét adják annak, hogy a kínai gazdaság lassul, részben szinte biztossá teszik a későbbi monetáris lazítást. Éppen ez a várakozás és a hétvégi pozíciózárások voltak, amik a nap végére megint emelték az indexeket a részvény és a nyersanyagpiacokon egyaránt. 

Kína egyre betegebb

A péntek hajnali adatok a kínai külkereskedelmi többlet csökkenéséről számoltak be váratlanul. A kínai kivitel csak minimálisan emelkedett júliusban, az import viszont annál inkább. Nemcsak az adatok iránya, hanem a mértéke is meglepetést okozott, az előzetes várakozások ugyanis 7 - 8 százalékos emelkedésről szóltak. A tegnapi számokkal együtt a mai adat egyértelműen a kínai gazdaság erőteljes lassulását igazolja. A várakozások szerint a kínai monetáris és politikai vezetés mindenképpen folytatja majd az enyhítő lépéseket. Ezek eddig részben kamatcsökkentések, részben a kötelező tartalékráták csökkentése voltak.

A helyzet azért faramuci, mert a bejelentés egyrészt ijesztő, másrészt abból a szempontból biztató, hogy a kínai kormány és a központi bank nem hagyja majd ösztönzés nélkül a piaci szereplőket, ez a várakozás pedig újabb vásárlásokat generál. A befektetők most azért vesznek fel újabb emelkedésre játszó pozíciókat, hogy ha megtörténnek a bejelentések, akkor hasznot szerezzenek az akkori erősödésből. Hasonlóak az elvárások hetek óta a Feddel és az EKB-vel kapcsolatban is.

A hajnali kínai adatsor komolyan elrontotta a befektetők kedvét. A BUX 0,3 százalékkal gyengült zárásra, a vezető részvények a Richter kivételével veszítettek értékükből. Az OTP 0,4 százalékkal gyengült, 40400 forintra, a Mol 1,2 százalékkal 16995 forintra, a Magyar Telekom 0,7 százalékos mínuszban fejezte be a napot, 391 forinton, a Richter viszont 1,4 százalékkal tudott erősödni, 40400 forintra.

Csökkenő kereslet, növekvő viharok

A kőolaj árát csökkentette a Nemzetközi Energiaügynökség legújabb előrejelzése arról, hogy a világszerte tapasztalható gazdasági visszaesés miatt tovább csökken a kereslet az üzemanyagok iránt. A becslés szerint idén naponta 0,9 millió hordóval, jövőre pedig, 2073-ban pedig 0,8millió hordóval esik vissza a kereslet. Tegnap az OPEC adott ki hasonló figyelmeztetést, amely szerint az erős világgazdasági turbulenciák miatt jövőre drasztikusan visszaeshet az üzemanyag-fogyasztás.

Az olaj árát egyébként a napokban támasztja a vártnál jobban csökkenő amerikai olajtartalékokról szóló beszámoló és az is, hogy beindult a hurrikánszezon, amivel kapcsolatban az illetékes amerikai hatóság éppen tegnapra virradóra emelte a várható viharok számára adott előrejelzését. Várakozásuk szerint 12 – 17 olyan vihar alakul majd ki november elsejéig, aminek nevet is adnak, ebből 5 – 8 lehet hurrikán, ezek közül pedig 2 – 3 fejlődhet igazán veszélyes méretűvé. Az első vihar, az Ernesto már le is csapott Mexikóra.

A hangulatot tehát részben a nyersanyag - főleg az olaj - árak emelkedése okozta és az a hit, hogy a három nagy jegybank, a kínai, az amerikai és az euróövezeti most már nemsokára tényleg konkrétumokkal rukkol elő és vagy újabb pénznyomdával, vagy a kritikus európai perifériás kötvényhozamok direkt letörésével elkezdi a mentőakciók újabb sorozatát.

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 41650 41390 41750 0,00% 41640 41650 1 004 779 050 HUF 2026-02-05 09:27:16
MOL 4094 4094 4128 -0,39% 4092 4094 495 660 838 HUF 2026-02-05 09:27:15
MTELEKOM 2025 2025 2040 0,00% 2025 2030 25 967 385 HUF 2026-02-05 09:27:02
RICHTER 11500 11390 11550 +0,09% 11500 11520 404 803 850 HUF 2026-02-05 09:26:00
OPUS 550 546 550 0,00% 550 551 18 377 066 HUF 2026-02-05 09:20:56
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Ennyit ér a forint csütörtök reggel
Privátbankár.hu | 2026. február 5. 07:24
Friss árfolyamok.
Részvény / Deviza / Áru Nem zárult vidáman a szerda a Wall Streeten
Privátbankár.hu | 2026. február 5. 07:08
Fel is volt út, de inkább lefele mozogtak az árak.
Részvény / Deviza / Áru Kriptovaluta, arany, OTP-részvény: így forgatják a pénzt a magyar politikusok
Herman Bernadett | 2026. február 5. 05:44
Seszták Miklósnak és Rogán Antalnak van a legnagyobb értékpapír-megtakarítása, Szijjártó Péter kedveli a warrantokat, Gelencsér Ferenc pedig kriptózik a magyar képviselők közül. Három ellenzéki politikus is van, aki a mai napig megtartotta a magán-nyugdíjpénztári számláját – derül ki a vagyonnyilatkozatokból. 
Részvény / Deviza / Áru Szerencsére a forint nem indult olvadásnak
Privátbankár.hu | 2026. február 4. 18:25
Erősödött kissé a főbb devizákkal szemben a forint árfolyama a kora reggeli jegyzéshez képest szerdán a bankközi piacon.
Részvény / Deviza / Áru Újabb történelmi csúcson a Budapesti Értéktőzsde
Privátbankár.hu | 2026. február 4. 18:05
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 3027,44 pontos, 2,32 százalékos emelkedéssel, 133 311,70 ponton, történelmi csúcson zárt szerdán.
Részvény / Deviza / Áru Felemásan kezdték a tengerentúli tőzsdék a napot
Privátbankár.hu | 2026. február 4. 16:03
Vegyesen nyitottak az amerikai értékpapírpiacok szerdán.
Részvény / Deviza / Áru Nem lehet ok panaszra, a szépen hasítanak a vezető részvények
Privátbankár.hu | 2026. február 4. 15:00
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a plusz 1,03 pontos nyitás után emelkedett szerdán kora délutánig.
Részvény / Deviza / Áru Nagy napja van ma a Molnak
Privátbankár.hu | 2026. február 4. 12:01
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a plusz 1,03 pontos nyitás után emelkedett szerdán délelőtt.
Részvény / Deviza / Áru Így lehet Orbán Viktoron nyerészkedni a betiltott weboldalakon
Eidenpenz József | 2026. február 4. 11:41
Mennyi sansza van Orbán Viktornak választást nyerni, 43 vagy 49 százalék? Különböző fogadási oldalak más-más értékeket mutatnak, ami a kisbefektetőknek pénzkereseti, arbitrázslehetőséget jelenthet. Már ha nem Magyarországon élnek.
Részvény / Deviza / Áru Álmosan indult a nap a budapesti parketten
Privátbankár.hu | 2026. február 4. 09:48
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 1,03 pontos emelkedéssel, 130 285,29 ponton nyitott szerdán. A keddi záró értékéhez képest minimálisan erősödött.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG