Kis pénztörténet
Amíg semmiféle elektronika nem létezett, nem lehetett mást csereeszközül használni, mint valamilyen fizikai objektumot, kezdetben tényleges értékkel bíró érméket. Aztán jöttek a jegybankok és az állami szabályozás, így lehetővé vált, hogy egy ország vagy országcsoport amúgy értéktelen papírra vagy ahhoz hasonló anyagra rányomtasson egy ígérvényt, ebből alakult ki a papírpénz. Ma már nincs is rajta az ígéret, csak a szám meg a pénznem, és a kibocsátó jegybank.
Ez az értéktelen papírdarab megszokottá, így értékessé vált, persze normál körülmények között, amikor megfelelő áru-, és szolgáltatás fedezet áll a kibocsátott pénzmennyiség mögött. Már csak arra kellett figyelni, hogy ne legyen hamis a bankjegy, csak az legyen, amelyet az adott jegybank a megfelelő nyomdában létrehoz. A papírpénz népszerű lett, mert ha megfelelő a címletezése, nem kell belőle sokat magunknál tartani, és a súlya is elenyésző. Váltópénznek maradtak az érmék, ezek ugyan nehezek, de ha valakit zavartak, otthagyta őket borravalónak.
Csörgött a kassza
A papírpénzhez a modern korban a többség úgy jutott, hogy a munkahelyén betették a fizetését egy borítékba bankjegyekben, és átadták neki, aztán őrizgesse, ahogy tudja. A vállalkozásoknál, különösen a kereskedőknél különösen nagy szerepe lett a készpénznek: egész nap csörgött a kassza, forgott a sok készpénz és érme. Ugyanez volt persze a bankokban, pénzváltóknál, és lehet sorolni. Ha viszont valakinél nem volt készpénz, hiába mondta, hogy otthon van, vagy a bankban, azt nem tudta felhasználni, így nem vásárolhatott.
Ez a rendszer kezdett megváltozni néhány évtizede, nálunk csak a rendszerváltáskor. A számítógépesítés által elektronikusak lettek a bankszámlák, egyszerűsödtek a banki műveletek, és a bankok elkezdték kiadni a műanyag kártyácskákat, először mágnescsíkkal, majd később chippel, amelyek lehetővé tették, hogy vásárláskor hozzáférhessünk banki számlapénzünkhöz, azzal fizethessünk, ne kelljen bankjegyekkel és érmékkel foglalkozni.
Kényelmes lett
Következő lépésben, nem is olyan rég, újabb technikai előrelépés történt: kisebb összeget a kártya érintésével is fizethetünk, rendkívül leegyszerűsítve a folyamatot, és közben terjednek a mobil fizetési applikációk is, ahol telefonunkkal fizethetünk. A fizetésből élő többség pedig már nem kap bankjegyeket: számlájára utalják a bért, ha készpénzt akar, az ATM-hez kell fordulnia, számolgatva közben, hogyan kerülje el a nagy készpénzfelvételi jutalékot.
Az átlagember számára így olyan egyszerű lett az elektronikus fizetés, hogy leszokik a készpénzről, annak felvételét, őrzését, hurcolását fölösleges nyűgnek éli meg. Minek foglalkozzon vele, ha egyszer anélkül is meg lehet lenni? A gond csak akkor jelentkezik, ha bemegyünk egy olyan üzletbe, ahol ragaszkodnak a múlthoz, és csak készpénzt fogadnak el, netán beülünk egy taxiba, és morog a taxis, ha kártyával akarunk fizetni. Pedig pár éve többek között ezért emelték az égig az egységesített taxis tarifákat: egyúttal kötelezővé tették a kártya elfogadást.
Elférne a pénztárgép mellé
Nos, mit tehet ilyenkor az ember? Kifordul, otthagyja az üzletet, a taxit, keres másikat, a legtöbben azért nem ellenségük önmaguknak, tudják, hogy ügyfélkörük meredeken zuhan, ha a készpénz kizárólagosságához ragaszkodnak. Előbb utóbb éppen ezért a piac ki is fogja gyomlálni őket, bár az állam már előbb kötelezővé tehetné a kereskedőknek az elektronikus fizetés elfogadását. Ahol kötelező az online pénztárgép, ott egy kártyaolvasó is elfér.
A lengyel, a svéd, a norvég, a dán és a svájci tőzsdékkel. 
