2p
Ötvenkét ellenzéki képviselő fordult az Alkotmánybírósághoz az állami földek eladása miatt. A törvényben ugyan valóban talált hibát az Ab, egy pontot meg is semmisítettek, de az ellenzék ennél minden bizonnyal komolyabb beavatkozásra számított.

Ötvenkét országgyűlési képviselő kezdeményezte, hogy az Alkotmánybíróság vizsgálja felül a „Földet a gazdáknak!” Program keretében az állami tulajdonú földek földművesek részére történő értékesítéséhez szükséges intézkedésekről szóló kormányhatározat, illetve a Nemzeti Földalapba tartozó földrészletek hasznosításának részletes szabályairól szóló kormányrendelet egyes rendelkezéseinek az Alaptörvénnyel való összhangját.

A bevételekről szabálytalanul rendelkeztek: nem mehet akármire a pénz

Az Alkotmánybíróság az indítványnak részben helyt adott. Megállapította, hogy az állami tulajdonú földterületek értékesítéséből származó bevétel felhasználásáról a kormány nem rendelkezhet határozatban, mert az Alaptörvény a nemzeti vagyon átruházását csak törvényben meghatározott célból teszi lehetővé.

A kormányhatározatban szereplő, „Magyarország fejlesztésére és az állami vagyon gyarapítására” vonatkozó fordulat továbbá tágabb felhasználási kört határoz meg, mint amelyet a törvényi szinten meghatározott földvásárlási és földbirtok-politikai célok lehetővé tesznek. Ennek következtében a kormányhatározat érintett pontja a törvénnyel is ellentétes.

Ezért az Alkotmánybíróság megsemmisítette a kormányhatározatnak az állami tulajdonú földterületek értékesítéséből származó bevétel felhasználásáról rendelkező pontját.

Minden más rendben van a földeladások körül?

A földrészletek hasznosításának a kormányrendeletben és a kormányhatározatban foglalt részletszabályaira vonatkozó további indítványi kezdeményezéseket az Alkotmánybíróság részben elutasította, részben visszautasította, illetve az eljárást egy vonatkozásban megszüntette, mivel az indítvány a támadott szabályok időközbeni módosítása következtében tárgytalanná vált.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Agrár Feltámad egy ősi magyar szőlőfajta a Skrabski Pincészetnél
Privátbankár.hu | 2025. augusztus 17. 10:16
Laptársunk Balatonudvari magaslatán, a Leshegyen járt, a Skrabski Pincészet 150 éves pincefalai között – amely az egykori szerény kezdetből ma egy boutique borászat nőtte ki magát. Egy nagy nemzetközi sikerről is hírt adtak.
Agrár Lovastáborokat, fröccsteraszokat is ellenőrzött a hatóság
Szirmai S. Péter | 2025. augusztus 13. 10:58
Öt lovastábor és egy nem engedélyezett tevékenységet végző vállalkozás ellen indult eljárás a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) koordinálásával egy hónapja indult nyári szezonális ellenőrzéseken. Egy üzemben pedig több mint egy tonna lejárt, jelöletlen és nem nyomon követhető élelmiszert vontak ki a forgalomból.
Agrár Nagy a baj a magyarok egyik kedvenc déligyümölcsével
Szirmai S. Péter | 2025. augusztus 13. 05:43
Nemcsak a dinnye, a termelők is egyre rosszabbul viselik a változó klímát. Összeért a termés, leestek az árak, összeomlott a piac. Félő, sokaknak veszteséget hoz ez az év. Az éghajlatváltozással a növénynek már csak fóliasátorban van jövője.
Agrár Egyből a legnagyobb ilyen üzemet építi az UBM Kazahsztánban
Privátbankár.hu | 2025. augusztus 12. 15:15
Magyarország egyik legnagyobb mezőgazdasági cégcsoportja beruházási megállapodást írt alá a KazFoodProducts csoporthoz tartozó AsiaAgroFood JSC-vel egy közös vállalat létrehozásáról.
Agrár Liberalizálnák a kendertermesztést
Szirmai S. Péter | 2025. augusztus 11. 15:09
Európai parlamenti képviselők egy csoportja – a nagy üzlet reményében – egységes szabályozással liberalizálná a kendertermesztést a 2028-tól induló új Közös agrárpolitikában.
Agrár Megbotlott, de így is az élen maradt sokak kedvenc édességének gyártója
Privátbankár.hu | 2025. augusztus 11. 12:10
A Nestlé továbbra is a világ legértékesebb élelmiszer márkája a Brand Finance szerint.
Agrár Hervasztó szilvatermés várható idén Magyarországon
Privátbankár.hu | 2025. augusztus 5. 16:21
Az átlagosnál gyengébb szilvatermés várható idén Magyarországon, de meghaladja a legrosszabb évjáratok mennyiségét – közölte a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) kedden az MTI-vel.
Agrár Nagy a baj Japánban
Privátbankár.hu | 2025. augusztus 5. 11:19
Már tavaly is országos hiány volt rizsből, de most sem jobb a helyzet. És még a poloskák is elszaporodtak.
Agrár A magyar agrárcsoport holland leánycéget vesz meg Romániában
Privátbankár.hu | 2025. július 31. 13:40
A Bonafarm Csoport megállapodást írt alá a holland multinacionális tejipari cég, a Royal FrieslandCampina romániai leányvállalatának, a Friesland Romania S.A.-nak a megvásárlásáról.
Agrár Sötét jövő vár a magyar agráriumra, ha nem jön a változás
Privátbankár.hu | 2025. július 30. 11:28
Bár Európa-szerte kedvezőbb terméshozamokat jeleznek előre az uniós szakértők, Magyarországon – de Szlovénia keleti és Horvátország északi területein is – az elhúzódó csapadékhiány miatt egyre súlyosabb problémákkal kell számolniuk a gazdálkodóknak. Az alkalmazkodás a kulcs, de nemcsak a növénytermesztőknek, hanem az állattartóknak is fontos adaptálódni a változó körülményekhez.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG