2p
Romániában főleg a Fekete-tenger térségében terjed a sertéspestis. Most nyilvánosságra hozták, hány állatot öltek le.

Az országban már több mint 61 ezer házi sertést pusztítottak el a hatóságok az afrikai sertéspestis (ASP) rohamos terjedésének megfékezéséért, túlnyomó többségüket a Fekete-tenger és a Duna-delta térségében, ahol sokkal agresszívebb a járvány, mint a magyar határral szomszédos megyékben - közölte a román állategészségügyi és élelmiszerbiztonsági hatóság (ANSVSA).

Az ASP egy évvel ezelőtt, 2017. július végén jelent meg Romániában, amikor Szatmárnémeti szélén két háztáji gazdaságban fedeztek fel fertőzött disznókat. Az ország észak-nyugati térségében az ANSVSA szerint azóta lassan terjed, illetve stagnál a járvány: Szatmár, Bihar és Szilágy megyében eddig 14 településen 29 fertőző gócot azonosítottak, ahol 13 vaddisznót, valamint 175 házi sertést pusztítottak el. Leginkább Bihar megye érintett, ahol 21 háztáji gazdaságban jelent meg az ASP.

A Duna torkolatvidékén található Tulcea, Constanta, Ialomita, Braila és Galati megyében 84 településen jelent meg a kórokozó, a hatóságok pedig 518 fertőző gócot azonosítottak. A háztáji gazdaságokban 11 772 sertést, három - közöttük egy ipari méretű - sertésfarmon pedig további 49 647 sertést kellett elpusztítani és elégetni. A térségben 20 vaddisznónál is kimutatták az ASP-t.

Eltitkolták a valós számokat

Az állategészségügyi hatóság azután tette közzé az ASP-járványról a hivatalos adatokat, hogy egy ismert oknyomozó újságíró, Catalin Tolontan a járvány valós méreteinek eltitkolásával vádolta meg a román hatóságokat. Állategészségügyi szakemberektől származó értesülései szerint a járvány már Moldva déli részére és Erdély csaknem egész területére kiterjedt, ami immár több mint százezer sertés feláldozását feltételezi.

A több mint 4,4 millióra tehető romániai sertésállományból a háztáji gazdaságokban nevelt 1,4 millió sertést fenyegeti leginkább a kór. A járvány az utóbbi időben hetenként 18 kilométeres átlagsebességgel terjedt és az ANSVSA még mindig nem tiltotta be az állatvásárokat, amit Tolontan szerint már egy éve meg kellett volna tennie.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Agrár Miért kezdtek emelkedni a sertésárak?
Fórián Zoltán | 2026. április 7. 14:24
Lelkes olvasóim még jól emlékeznek, amikor pár hónapja még ennek ellenkezőjét magyaráztam. De már akkor is előrejeleztem, hogy ez fog történni. Az Erste Agrár Előrejelzés ismét jól működött. A trendforduló és a húsvét aktualitást ad a sertéspiaci kilátások újabb elemzésének. Ez nem kezdődhet mással, mint a német sertéspiaci helyzettel, hiszen továbbra is szolgamód követjük tendenciáit.
Agrár Nagyon rossz hír jött: az élelmiszerárakba is begyűrűzött az iráni háború
Privátbankár.hu | 2026. április 6. 16:31
Az élelmiszerárak világpiaci szinten márciusban már a második egymást követő hónapban emelkedtek, ezúttal nagyrészt a közel-keleti konfliktussal összefüggő magasabb energiaárak miatt – állapítja meg az ENSZ római székhelyű Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezete (FAO) honlapjára fölkerült jelentés.
Agrár Mérsékelt marad a tojás drágulása
Privátbankár.hu | 2026. április 4. 17:01
Húsvétkor és a következő években is. A magyar tojásfogyasztó nemzet, többet eszünk a világátlagnál, a hazai termelés azonban lépést tud tartani az igényekkel.
Agrár Barna vagy fehér héjú? Melyik tojás a jobb?
Privátbankár.hu | 2026. április 3. 16:35
Ősi táplálékunk a tojás. Nemcsak mi fogyasztjuk előszeretettel, de fészekrabló állatok is, hiszen magas a tápértéke. De tudunk-e mindent róla? Vannak, akik szerint a barna héjú tyúktojás egészségesebb, míg mások a fehéret részesítik előnyben. Hogyan érdemes főzni és meddig áll el? Kell-e hűtőben tartani? Ezekre a kérdésekre keresett választ húsvét apropóján laptársunk, a Klasszis Média csoportba tartozó Mfor.
Agrár Haszon – a tojás friss, a hús finom, de sok mást is adhat még a tyúk
Privátbankár.hu | 2026. március 29. 17:21
Sok felelősséggel is jár persze, de nagy hely sem kell hozzá, és akár a külvárosban is tartható.
Agrár Durvul az agrárválság: már a túlélés a tét a gabona- és a tejtermelésben
Szirmai S. Péter | 2026. március 27. 15:01
Általános válságban van a  magyar mezőgazdaság. Eltűnt  a jövedelem a szántóföldi növénytermesztésből, a piacok befagytak, a tejtermelők és sertéstartók a túlélésért küzdenek, figyelmeztet a Mezőgazdasági Szövetkezők és Termelők Országos Szövetsége (MOSZ).
Agrár Itt van Donald Trump ajándéka Aljakszandr Lukasenkának
Privátbankár.hu | 2026. március 26. 19:20
Az Egyesült Államok enyhített a fehérorosz állami tulajdonú Belinvestbank és műtrágyát gyártó vállalatok elleni szankciókon – közölte az amerikai pénzügyminisztérium csütörtökön.
Agrár Húsárrobbanást hozhat a hazai boltokba az iráni háború?
Privátbankár.hu | 2026. március 19. 19:28
Mit okoz a húsiparban az iráni háború miatt elszálló energiaár?
Agrár Lázonganak a szibériai tejtermelők a kényszervágások miatt
Privátbankár.hu | 2026. március 17. 14:00
Oroszország Novoszibirszki régiója szarvasmarha-betegség miatti vészhelyzetet hirdetett, mivel a kényszervágások gazdálkodói tiltakozásokat váltottak ki.
Agrár Műtrágyaügyben kért európai segítséget Nagy István
Privátbankár.hu | 2026. március 14. 15:01
Az orosz és fehérorosz műtrágyaimportra kivetett vámok és szankciók eltörlését kéri az elszálló műtrágyaárak miatt.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG