2p
Már most nagyon alacsony a meggy felvásárlási ára.
Forrás: Agrya

Ledó Ferencet, a Magyar Zöldség-gyümölcs Szakmaközi Szervezet (FruitVeB) elnöke szerint a meggy kilójáért más-más árat fizetnek a felvásárlók, aszerint, hogy az étkezési minőségű vagy csak ipari feldolgozásra alkalmas. Hozzátette: az étkezési meggy kilogrammjáért most a termelő 150-180 kaphat, míg a felvásárlók az ipari meggyért kilónként 70-80 forintot adnak. Ez utóbbi esetben a 90-100 forintos kilónként ár volna a kívánatos.

Van még tavalyról

A feldolgozók azzal indokolják az ipari meggy alacsonyabb felvásárlási árát, hogy a múlt évről még jelentős készleteik vannak raktáron. Az alacsonyabb ár mellett hozzák még fel érvként azt, hogy a mostani felvásárlási árral kerülhető csak el a veszteséges működés.

A meggytermelők az idén mintegy 60-65 ezer tonna termésre számítanak. Ebből mintegy 12-15 ezer tonna az étkezési meggyre számítanak a termelők. Az igazi megmérettetés a termelők számára várhatóan e hét végén, a jövő hét elején kezdődik - vélekedett Ledó Ferenc. Hozzáfűzte: a korai fajták ugyanis leérnek és ebből van kevesebb.

Már most keveset adnak érte

A FruitVeB elnöke ugyanakkor utalt arra, hogy van már most is olyan felvásárló, amely 65-90 forintot is ad az ipari meggy kilójáért. De kérdés szerinte, hogy azok a termelők, akik az olcsóbb árért nem adják oda a termést a felvásárlóknak, mit csinálnak. Egyes információk szerint azoknak, akik nem akarják a 70-80 forintos árért odaadni a meggy kilóját a felvásárlóknak, összesen 6-10 ezer tonna közötti étékesítési mennyiségük van. Kérdés ugyanakkor Ledó Ferenc szerint, hogy a szóban forgó mennyiséggel miként befolyásolható esetlegesen a piac.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Agrár Görögország felé veszi az irányt az egyik legnagyobb hazai mezőgazdasági cégcsoport
Privátbankár.hu | 2026. június 1. 13:02
Idén május végére újabb mérföldkőhöz érkezett hazánk piacvezető takarmánygyártó és egyik legnagyobb takarmányalapanyag-kereskedő cégcsoportjának kazahsztáni beruházása, amellyel párhuzamosan az UBM Csoport a görög piacra is beléphet. Ennek köszönhetően a cégcsoport teljes gyártási kapacitása immár meghaladhatja az évi 1 millió tonnás szintet.
Agrár Az olasz grappa különlegessége
Márkázott tartalom | 2026. május 27. 11:48
Az olasz grappa egyedi karaktere sokakat elvarázsol, és Magyarországon is egyre népszerűbbé válik. Ez a különleges ital Itália tájaihoz és tradícióihoz kötődik. De mi teszi igazán különlegessé ezt az italt, amely külsőleg hasonló a törkölypálinkához, de belső értékei teljesen egyediek?
Agrár A politika hazugsága, az agrárium válsága
Szirmai S. Péter | 2026. május 25. 11:47
Európa többé nem engedheti meg azt a luxust, hogy a rossz szerkezetű, versenyképtelen termeléshez támogatásokat fizessen, csak ott, ahol hasznosul és értéket teremt. Erre hívta fel a az uniós stratégák és az új kormány figyelmét a peresztegi agrár-cégcsoport vezetője, Széplaki Tamás.
Agrár Brutális mértékben emelkedett a cseresznye, a meggy és a kivi ára
Privátbankár.hu | 2026. május 25. 10:03
A meggy 178 százalékkal, a cseresznye pedig 135 százalékkal drágább, mint négy éve. A drágulás a fagyasztott gyümölcsöket és a befőtteket is húzta magával.
Agrár Csak hatósági zárral léphetnek be ezek az áruk Magyarországra az ukrán határon
Privátbankár.hu | 2026. május 23. 17:04
Szigorú szabályozás lép hatályba.
Agrár Drasztikus lépés az EU-tól a műtrágyahiány miatt
Privátbankár.hu | 2026. május 22. 12:18
Az Európai Unió Tanácsa egy évre felfüggesztette az uniós mezőgazdasági termelésben használt nitrogénalapú műtrágyákra – köztük a karbamidra és az ammóniára – kivetett vámtarifákat. Az intézkedés célja, hogy az uniós gazdálkodók és a műtrágyaipar költségei csökkenjenek.
Agrár Visszaállítja az Ukrajnából érkező áruk tiltását az új agrárminiszter
Privátbankár.hu | 2026. május 21. 09:21
Szerinte az ukrán agrártermékek behozatala nem volt megfelelően szabályozva.
Agrár Nagyon nehéz most kivezetni az árstopokat
Király Béla | 2026. május 19. 10:30
Ugyan az új kormány tagjai az árstopok megszüntetését ígérték, a mostani helyzetben a mozgástér nagyon szűk. Szakmailag a kivezetés mellett több érv lenne, ám politikai szempontból jelent helyzetben nagyon nehéz lenne ezek megszűntetése – olvasható az Mfor kedd reggeli cikkében.
Agrár Jókora adag: visszaverte a magyar eső az aszályt
Privátbankár.hu | 2026. május 17. 12:51
Kiadós mennyiségű eső esett szombaton a meteorológusok szerint.
Agrár Globális műtrágyahiány és élelmiszerkatasztrófa fenyeget az iráni válság miatt
Szirmai S. Péter | 2026. május 15. 05:51
Már nemcsak az energiafelhasználóknak, a gazdáknak is fáj a Hormuzi-szoros lezárása. A szállítások elakadása miatt kevés és gyorsan drágul a műtrágya, amit az uniós “széndioxid-adó” idei bevezetése is hajt. Hiányra és akár globális élelmiszerkrízisre készülhetünk?
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG