5p
Egyre nagyobb feladat lesz a megfelelő mennyiségű élelmiszer biztosítása a Föld növekvő lakosságának. Csaknem két évtizede már van megoldás arra, hogy ellenállóbb növényeket termesszünk, ami elvileg több élelmiszert jelent, sokan mégis ellenzik ezt az utat. Magyarországon például zéró tolerancia érvényes.

Két éve lehetett igazán sokat hallani a GMO-ról. 2011 nyarán heteken keresztül folyamatosan arról szóltak a hírek, hogy éppen hol és mekkora területen találtak GMO-val szennyezett vetést. A hatóságok mindenhol kényszerszántást rendeltek el, nehogy a szomszédos területeken lévő növények is "szennyeződjenek". Azért volt a sietség, hogy még a beporzás előtt megsemmisítsék a GMO-s kukoricát és szóját. Csongrádtól Baranyáig több megye is érintett volt.

A Vidékfejlesztési Minisztérium összesítése szerint hozzávetőlegesen 8-9 ezer hektáron rendelték el a szántást. Ebből a területből mintegy 4 500 hektár volt a GMO-vetőmaggal szennyezett, illetve mintegy 4 ezer hektárnyi határos területet érintett. Több mint 220 gazdát, közvetett módon pedig 2 és fél ezer termelőt érintett az intézkedés. A gazdák végül kártérítést kaptak. Ezek után úgy tűnhetett, hogy elcsendesedtek a dolgok, a háttérben azonban zajlott a munka.

A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) arról tájékoztatta a Privátbankárt, hogy az elmúlt 1-2 évben a megvizsgált vetőmagok esetében kevesebb, mint 1 százalék volt szennyezett. Azokat a mintákat természetesen megsemmisítették

Ritka összefogás

Néhány hónappal később a magyar mezőgazdaság GMO-mentességének megőrzése érdekében szigorítottak a szabályokon. A vidékfejlesztési miniszter rendelete szerint, aki más uniós tagállamból, illetve harmadik országból első alkalommal hoz be kukorica, szója és repce vetőmagot Magyarországra, annak 5 napon belül ezt írásban kell jeleznie a Mezőgazdasági Szakigazgatási Hivatalnál (MgSzH).

Az MgSzH a bejelentett vetőmagtételek GMO-mentességét kockázatértékelés alapján vizsgálja, és a bejelentést követően, legkésőbb 5 napon belül jelzi a vizsgálati szándékát. A vizsgálati szándék jelzésétől számított 5 napon belül mintát kell venni a vetőmagból, majd a mintavételtől számított 30 napon belül közölni kell az eredményt a bejelentővel. A vetőmag forgalmazása csak akkor kezdhető meg, ha a vizsgálat igazolja a GMO-mentességet.

Tavaly júniusban pedig ötpárti egyetértéssel, egyhangúlag fogadta el az Országgyűlés a géntechnológiai tevékenységről szóló törvény módosítását, amely elősegíti a 2006-ban szintén ötpárti egyetértéssel elfogadott országgyűlési határozat céljának teljesítését: a környezeti és egészségügyi biztonság növelését. Az Országgyűlés 336 szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül elfogadta a géntechnológiai tevékenységről szóló jogszabály módosítását, amelynek célja, hogy megőrizze Magyarország teljes GMO-mentességét a jövő generációk védelme érdekében.

De mi is az a GMO?

A betűszó a genetikailag módosított szervezetek angol megfelelőjének, Genetically Modified Organisms (GMO) kezdőbetűiből adódik. Ezeknek az élőlényeknek úgy alakították át a DNS-ét, hogy az bizonyos dolgoknak ellenálljon, vagyis olyan tulajdonságai legyenek, amelyek korábban nem voltak.

Így lehet ellenálló a növényvédő-szereknek, ezek herbicid-rezisztens fajták, amelyek nagyban egyszerűsítik a gyomirtást. A vetőmag és a hozzá tartozó gyomirtót egy csomagban is meg lehet venni. Vannak olyan génmódosított növények is, amelyek a kártevőknek állnak ellen, ezek az úgynevezett peszticid-termelő növények. Ezek tulajdonképpen maguk termelik azt a vegyszert, amely elpusztítja a kártevőket. Az ezeknek ellenálló növények általában Bt toxint termelnek.

 

És vannak olyan növények is, amelyeket úgy módosítottak, hogy bizonyos anyagot termeljenek, amelyeket ipari célra használnak fel később, akár a gyógyászatban, akár más termék előállításában. Magyarország a növénytermesztésben zéró toleranciát hirdetett, ami azt jelenti, hogy egyáltalán nem lehet genetikailag módosított növényeket elvetni. Már 2006-ban is határozatban rögzítették a GMO-mentességet, tavaly pedig az alaptörvénybe is bekerült.

Most akkor tiltani vagy támogatni?

A kérdés akkor vetődött fel megint - no nem a hatóságok és a minisztérium részéről -, amikor a vidékfejlesztési miniszter júniusban azonnali hatállyal elrendelte vetőmag-, illetve vetésellenőrzést, mert feltehetőleg az ország keleti határain keresztül GMO-s kukorica-vetőmag érkezett illegálisan Magyarországra. A Nébih tájékoztatása szerint elvileg az unióból is érkezhet GMO-vetőmag, hiszen bizonyos országokban engedélyezett néhány fajta.

Tény ugyanis, hogy jelentősen nőtt és nő a Föld lakossága. Az embereket pedig etetni kell, ami napról napra egyre nagyobb kihívás elé állítja az emberiséget. Ebből a szempontból hasznos lehet, ha a károkozóknak ellenálló fajtákat termesztünk, mert elvileg, kevesebbet is tesznek tönkre a károkozók, vagyis nagyobb lesz a termésmennyiség. Elvileg. Csakhogy az eljárás bírálói éppen azzal érvelnek, hogy nincsenek megfelelő hatástanulmányok. Nem tudni, hogy a különböző GMO-növények, milyen hatással vannak az emberi szervezetre. A génmódosított növények esetleges előnyeivel és hátrányaival következő cikkünkben foglalkozunk.

A rovat támogatója:
A rovat támogatója a Garantiqa.hu

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Agrár “Bennünket Villány tesz naggyá!” – véli a Jammertal bor birtok tulajdonosa
Privátbankár.hu | 2024. december 10. 19:02
Fiatal borászok, bátorság, szorgalom és kiváló stratégia. Mindez a világ bortérképére helyezte a villányi borvidéket. A siker titkáról beszélgetünk Dr. Szűcs Róberttel, a Jammertal bor birtok tulajdonosával.
Agrár Nagyot zuhant a magyar mezőgazdaság
Privátbankár.hu | 2024. december 6. 08:46
2024-ben a hazai mezőgazdaság teljes kibocsátása 4 ezer milliárd forint felett alakult, az előző évitől 8 százalékkal maradt el, közölte péntek reggel a KSH.
Agrár Megoszt egy fontos szakmát Magyar Péter terve
Szirmai S. Péter | 2024. december 6. 05:47
Jogi és közgazdasági nonszensz, politikai öngyilkosság lenne a zártkertek kisajátítása. Így értékelte lapunk kérdésére Máhr András, a Mezőgazdasági Szövetkezők és Termelők Országos Szövetségének főtitkár-helyettese Magyar Péter Debrecenben bejelentett földreformötletét.
Agrár NER-hektár: Lázár János és Mészáros Lőrinc hatalmas földüzletet kötött egymással
Vég Márton | 2024. december 4. 07:12
Mészáros Lőrinc cégbirodalma átvette Lázár János nagybátyjának Hódmezővásárhely környéki földjeit. Az üzletre az építési és közlekedési miniszternek is rá kellett bólintania.
Agrár Villányi Merlot a világ tetején
Natív tartalom | 2024. november 27. 16:48
A Jammertal Borbirtok tulajdonosa hitvallása valóban naggyá tette Villányt, hiszen 2021-ben a Jammertal Borbirtok 2015-ös Cassiopeia Merlot-ja kapta a legmagasabb pontszámot a Concours Mondial de Bruxelles 2021 (CMB) nemzetközi borversenyen. Ez lett abban az esztendőben a világ legjobb vörösbora. Erről a hitvallásról, sikerről, munkáról, jó borokról beszélgettünk dr. Szűcs Róberttel.
Agrár Spórolna egy jó pár ezrest? Már csak pár napja maradt 400 ezer autósnak
Privátbankár.hu | 2024. november 26. 09:05
Néhány napon belül el kell döntenie több mint 400 ezer személyautó üzemben tartójának, hogy lecseréli-e év végi évfordulós kötelező biztosítását, vagy sem. Az Insura.hu biztosításközvetítő adatai szerint aki eddig cserélt, jól járt: a meglévő biztosító által megajánlott 51 900 forint átlagdíjhoz képest csak átlagosan 33 ezer forintos kgfb-díjat kell fizetniük a jövő évre.
Agrár A lengyel gazdák szerint Ukrajna Dél-Amerikában lenne?
Privátbankár.hu | 2024. november 24. 12:46
A dühödt mezőgazdák az EU és a dél-amerikai Mercosur közötti szabadkereskedelmi szerződés ellen egynapos blokáddal tiltakoztak.
Agrár Gabonaválság fenyegeti Európát
Bózsó Péter | 2024. november 22. 15:01
Egy sor tényező várhatóan a gyenge 2007 év utáni legalacsonyabb szintre fogja csökkenteni az EU gabonatermelését, ami megkongatta a vészharangot az ágazatban.
Agrár Dühös traktorosok lepik el London utcáit
Privátbankár.hu | 2024. november 19. 16:01
Brit farmerek járműveikkel tiltakoznak az úgynevezett „traktoradó” ellen a brit fővárosban.
Agrár Az ukrán állam hallal kezdi az import élelmiszerek helyettesítését
Privátbankár.hu | 2024. november 13. 19:51
Ukrajna import helyettesítési folyamatot kezdeményez az élelmiszerek állami beszerzésében.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG