Az ágazat az utóbbi években mindössze 80 százalék körül használta ki a rendelkezésre álló, évi 2,1 milliárd kilogrammos tejkvótakeretet, azonban a korlátok megszűnése nyomán várhatóan megélénkülő piaci versenyben "jó eséllyel helyt állhatunk" - mondta Czerván György. Bár a 2014-2020 közötti időszakra csökken a európai uniós Közös Agrárpolitika költségvetése, Magyarország mégis csaknem 2 milliárd euróval többet kap, mint a jelenlegi időszakban. Ebből a többletforrásból pedig akár a tejágazat is részesülhet. A nyerstejtermelés aránya a mezőgazdasági kibocsátásból tavaly 6,8 százalék volt - jelezte.
Az államtitkár emlékeztetett arra, hogy a tejkvóta bevezetését még a második világháború utáni élelmiszerínség nyomán sok országban hirtelen felfutó tejtermelés váltotta ki, ami túltermeléshez vezetett. A rendszer azonban mostanra okafogyottá vált, és a kvóta már nem jelent valódi termelési korlátot a tagállamok többségében. A világpiacon egyre növekszik az élelmiszereken belül a tejtermékek iránti kereslet. A hazai tejtermékek elsősorban a környező országokban, valamint az arab piacon hódíthatnak.
Iskolatej az óvodákban is
A szarvasmarhatartás iránti kedv jelenleg is erősödik, és adott esetben akár húzóágazat szerepre is alkalmassá válhat - mondta Czerván György. A két évvel ezelőtti 691 ezerről 758 ezerre növekedett az állatszám, amely a következő években tovább gyarapodhat. A tárca az idén az állattartóknak hozzávetőleg 40 milliárd forint támogatást nyújtott különböző forrásokból. Fő törekvés, hogy a növénytermesztés és az állattartás közötti aránytalanság mérséklődjön, az állattartás által több vidéki család jusson megélhetéshez. A nagyobb tehénszám, a több tej a belföldi fogyasztás növekedését is elősegítheti. Ez annál is inkább indokolt - hangsúlyozta az államtitkár -, mert a jelenlegi évi fejenkénti 152 kilós tej- és tejtermékfogyasztás elmarad az uniós átlagtól.
Az iskolatejprogram keretében igényelhető nemzeti támogatást a tárca az idén az általános iskolások mellett az óvodásokra is kiterjesztette. Tavaly pedig egyeztetéseket folytatott az áruházláncokkal arról, hogy reklámaikban a kereskedők kiemelt figyelmet fordítsanak a hazai előállítású termékek népszerűsítésére. Ennek eredményeként az import tej iránti kereslet az év első felében 43 százalékkal csökkent, miközben az itthoni tejből több fogyott, mint korábban.
Az államtitkár utalt rá: a hazai tejtermékfogyasztás növelésében kiemelt szerepe lehet a sajtoknak is, mivel az egy főre jutó 5,4 kilogrammos fogyasztással "elmaradunk" az uniós 17,1 kilós átlagtól. Az extra minőségű magyar tej előnyeinek kamatoztatására pedig indokolt a hazai tejfeldolgozó-ipar további fejlesztése, annak érdekében, hogy "nyerstej helyett minél nagyobb arányban feldolgozott termékekkel versenyezzünk a külpiacon" - mondta Czerván György.
LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!
Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá
havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is,
a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk!
Legyen Ön is előfizetőnk!
-
Újabb dermesztő részleteket közöltek a krakkói mészárlásról – felkavaró tartalom
10 perce
-
A víztől, a természettől való függőség nem áll meg az országhatárnál
29 perce
-
Trump mindenkit meglepett egy felkéréssel – de lehet, hogy összekevert két embert
körülbelül 1 órája
-
Csőstül jön a baj Hormuznál: újabb hajók égnek
körülbelül 1 órája
-
Fontos dolgot közöltek az egyik krakkói áldozatról
2 órája
-
20 millió dollárt fizetnek Trumpék ezért az információért
2 órája
-
Keddtől megtudjuk, mire mentek Kármán Andrásék
3 órája
- Elképesztő: megint megdőlt a hidegrekord Magyarországon
- Keddtől jönnek az igazság pillanatai a Tisza-kormány számára
- Örülhetnek a kkv-k – Kapitány István nagy ígéretet tett
- Ezekre a nagyon fontos dolgokra is jutnak állami tízmilliárdok
- Fél év után máris személycseréket hajtott végre Magyar Péter a kormányzatban
- Ilyet akkor se tegyen, ha nagyon fázik: 300 ezer forintos büntetés lehet a vége
- Bajban Netanjahu, döntött az államfő
- Magyar Péter leváltotta Rétvári Bencét 2026. november 7. 09:49
- Áll a bál Lengyelországban, már Donald Tusk lemondását is követelik 2026. november 2. 19:50
- Döbbenetes ajánlat Putyinnak: Trump egy lapértesülés szerint felajánlotta az európai piacot 2026. november 3. 06:16
- Ennyit drágult a bevásárlás a Lidl, a Penny és az Aldi üzleteiben 2026. november 2. 05:44
- Robert Ficóék meglépték, amire a Magyar-kormánytól is várunk 2026. október 14. 20:10
- Így alakult az euró árfolyama Ursula von der Leyen budapesti beszéde után 2026. október 23. 19:01
- Magyar Péter döntött: hozzányúlhatnak Orbán Viktorék 150 milliárdos tőkeprogramjához is 2026. október 15. 08:11
- Trump egyértelműen üzent a magyar kormánynak? Orbán Anita nem akárkivel ülhet asztalhoz 2026. október 26. 12:46
Trump mindenkit meglepett egy felkéréssel – de lehet, hogy összekevert két embert
Furcsa jelöltje van az elnöknek egy fontos posztra – de lehet, hogy baki történt?
Csőstül jön a baj Hormuznál: újabb hajók égnek
Nem engedélyezett útvonalon haladtak, aknára futottak – közölte Irán.
Fontos dolgot közöltek az egyik krakkói áldozatról
Lengyel, brit, német orosz, osztrák és portugál állampolgárok is vannak a sérültek között.
-
A Pirelli után a Ray-Ban mögötti birodalmat is megcélozta a cseh fegyveripari milliárdos2026. november 3. 10:00 -
Egy milliárdos befektető venné meg a Wendy’s-t, amely Magyarországon is újrakezdené2026. november 3. 10:00 -
-
Eltűnhet Wáberer György neve a tőzsdéről – Tiborcz István érdekeltsége új korszakot nyit2026. november 2. 20:46 -
Vagyonadó a világban: négy ország kitart mellette, a többiek többsége már visszavonult2026. november 2. 20:38
További hírek >
-
Franciaországi ügyészségi vizsgálat a hamis bombafenyegetések miatt
08:45
-
Rangos nemzetközi díjat nyert Hévíz
08:35
-
Erős év végi hajrát készít elő a Szallas.hu
07:15
-
Sell Croatia: horvát turisztikai szolgáltatók Budapesten
06:25
-
Újra a Nébihnél az élelmiszer-kereskedelem és a vendéglátás felügyelete
05:40
-
Új kollégium épülhet Egerben a Mátyás király úton, mintegy 90 diáknak adhat majd helyet
11:48
-
Kerekes Banddel, főzőversennyel és egész napos programokkal búcsúztatják a nyarat Andornaktályán
07:55
-
Kánikulával búcsúzik a meteorológiai nyár
07:31
-
Aki egy személyi döntés miatt eltávolodik a Tiszától, annak ehhez joga van
14:44
-
Sior: rajzok haza 103.
09:58
-
Robert Ficóék meglépték, amire a Magyar-kormánytól is várunk
2026. október 14. 20:10
-
Így alakult az euró árfolyama Ursula von der Leyen budapesti beszéde után
2026. október 23. 19:01
-
Magyar Péter döntött: hozzányúlhatnak Orbán Viktorék 150 milliárdos tőkeprogramjához is
2026. október 15. 08:11
-
Trump egyértelműen üzent a magyar kormánynak? Orbán Anita nem akárkivel ülhet asztalhoz
2026. október 26. 12:46
-
Jön a nyugdíjas SZÉP-kártya, újra szja-t fizethetnek a magas keresetű anyák
2026. október 20. 13:32
-
Szörnyű tragédia történt
2026. november 7. 15:41
-
Újabb borzasztó részletek: még tragikusabbb fordulatot vett a krakkói lövöldözés
2026. november 8. 08:32
-
Óriási kormánybukáshoz vezetett a széleskörű korrupció
2026. november 7. 12:48
-
Véres lövöldözés Krakkóban
2026. november 7. 16:23
-
Nem könnyű követni, mit csinál a forint
2026. november 7. 14:43



