Piaci pozíciói javulását várja a Hungerit Zrt. attól, hogy a libamájat hungarikummá nyilvánították, és úgy vélik, serkentheti a termelést a német és az osztrák vendéglátók élénkülő libamáj iránti kereslete is.
A magyar libamáj-termelés 25-30 százalékát adó szentesi cég közleménye szerint az európai országokban az éttermek újra keresik a libamájat, ami a magyar előállítók számára is piacbővülést hozhat. A magyar termelők korábban Nyugat-Európába mintegy 1 400 tonna hízott libamájat vittek ki évente, és a cél az, hogy ismét elérjék ezt a szintet. Az utóbbi hónapokig ugyanis stagnált a kereslet ebben a piaci szegmensben.
Felére esett a kivitelük
A Hungerit adatai szerint 2011-ben 1 478, 2012-ben 1 714, míg 2013-ban 1 660 tonna volt a magyar hízottlibamáj-termelés. E mennyiség több mint 80 százaléka került külföldre az utóbbi években. A teljes export 70 százaléka Franciaországba irányul.
A Hungerit Zrt. árbevételének korábban 10 százaléka származott a hízott libamáj kiviteléből, tavaly azonban a közlemény szerint ez az arány 5 százalék alá csökkent a Négy Mancs tevékenysége miatt. 2007-hez képest a Hungerit Zrt. hízottlibamáj-exportja a felére zuhant, az így keletkező árbevétel-kiesést a cég a pecsenyekacsa és a broilercsirke termelésének növelésével ellensúlyozta.
A Hungerit Zrt. a múlt évben az előzetes becslések szerint mintegy 43 milliárd forint árbevételt ért el az egy évvel korábbi 38 milliárd forint után.
A társaság arra számít, hogy erősödik piaci pozíciója.
LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!
Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá
havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is,
a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk!
Legyen Ön is előfizetőnk!
Friss
-
Tényleg bevetne atomfegyvert Trump Irán ellen?
körülbelül 1 órája
-
Büszkeséggé tehető a vagyonadó? Sokkoló számok és tévhitek a jövőre érkező adónemről
14 órája
-
Véres lövöldözés Krakkóban
15 órája
-
HIV-járvány tört ki Oroszországban
15 órája
-
Szörnyű tragédia történt
15 órája
-
Rághatják a körmüket az új-zélandiak
16 órája
-
Miért reagáltak visszafogottan a tőzsdék Trumpék nagy vereségére?
16 órája
Mfor.hu Top24
- Matolcsy György rokona nadrágszíjmegszorításra kényszerül
- Drónokat vet be a MÁV
- Ügynökakták: a cél dicséretes, a megvalósítás erősen problémás – Ez Viszont Privát
- Fél év után máris személycseréket hajtott végre Magyar Péter a kormányzatban
- Döntött a kormány Kovács Katalin kajak-kenu akadémiájáról
- Nagy változás jöhet a céges autóknál
- Megint meg akarták ölni Trumpot?
Agrár
Leszámolás az aszállyal? 221 milliárd forintot fordít a kormány erre az akciótervre
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 13:54
A következő évek egyik megoldandó kérdése lesz ez.
Agrár
Mi lesz velünk, ha 3 fokkal melegebb lesz a Föld éghajlata? Erről is beszéltek a Klasszis Média ESG konferenciáján
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 10:13
Fenntarthatóság egy gyorsan változó világban. Csütörtökön konferenciát és díjátadót rendeznek. Tudósításunk a rendezvényről.
Agrár
Magyar Péter: Nincs akadálya, hogy az ukrán kukorica áthaladjon Magyarországon
Privátbankár.hu | 2026. október 18. 11:18
Lezárt, leplombált vonatokon szállítaná Magyarországon keresztül a gabonát Nyugat-Európába Ukrajna, amelynek fekete-tengeri kereskedelmi útvonalai túl veszélyessé váltak.
Agrár
A nap képe: dinnye termett a Balaton kiszáradt medrében
Herman Bernadett | 2026. október 8. 14:56
A Balaton Csavargőzös előtti partszakasz szárazulattá vált részén kihajtott és termést is hozott 4-5 dinnyető.
Agrár
Kipécézték a traktorosokat? Rászállnak a hatóságok a John Deere-re is
Privátbankár.hu | 2026. október 8. 12:49
Rögtön be is húzták a nyakukat az érintett cégek részvényesei.
Agrár
Emlékszik a januári gazdatüntetésekre? A kamara állta a cechet
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 24. 18:50
A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara összesen 14 milliárd forintot költött el politikai tevékenységre és különböző megkérdőjelezhető személyes juttatásokra az elmúlt években – derült ki a szervezet átvilágítása után. Szerencsére azonban vagyonvesztés nincs.
Agrár
Őrizetbe vették a TikTokon nagyot futó korábbi román elnökjelöltet
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 21. 11:32
Calin Georgescu megnyerte az előző romániai elnökválasztás első fordulóját, de az eredményt később megsemmisítették. 1,1 millió euró kenőpénz elfogadásával gyanúsítják.
Agrár
Ezt a két megyét érintette legsúlyosabban a földeket letaroló aszály
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 10. 19:42
A Csongrád-Csanád és Békés megyei gazdák jártak a legrosszabbul: 2023 kivételével az elmúlt hat évben súlyos aszály pusztított az ottani földeken. Az országos veszteséget 500-600 milliárd forintra becsülte a MOSZ.
Agrár
Évtizedek után újra megjelent a gyilkos vírus Magyarországon
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 9. 13:23
220 ezer csirkét érint a baromfipestis.
Agrár
Amikor nem jó hír, hogy már megkezdődött a szüret
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 3. 07:44
A szüret két-három héttel korábban kezdődött. Az ok nem jó hír: aszály és egy terjedő betegség egyszerre sújtja a magyar szőlőket.
Heti top
- Magyar Péter leváltotta Rétvári Bencét 2026. november 7. 09:49
- Áll a bál Lengyelországban, már Donald Tusk lemondását is követelik 2026. november 2. 19:50
- Döbbenetes ajánlat Putyinnak: Trump egy lapértesülés szerint felajánlotta az európai piacot 2026. november 3. 06:16
- Ennyit drágult a bevásárlás a Lidl, a Penny és az Aldi üzleteiben 2026. november 2. 05:44
Havi top
- Robert Ficóék meglépték, amire a Magyar-kormánytól is várunk 2026. október 14. 20:10
- Így alakult az euró árfolyama Ursula von der Leyen budapesti beszéde után 2026. október 23. 19:01
- Magyar Péter döntött: hozzányúlhatnak Orbán Viktorék 150 milliárdos tőkeprogramjához is 2026. október 15. 08:11
- Trump egyértelműen üzent a magyar kormánynak? Orbán Anita nem akárkivel ülhet asztalhoz 2026. október 26. 12:46
Friss
Nemzetközi
HIV-járvány tört ki Oroszországban
Már 27 régióban terjed a kór az egész lakosság körében terjed, nemcsak a kockázati csoportokban.
15 órája
Nemzetközi
Szörnyű tragédia történt
Sokan meghaltak Jemenben egy húszik ellenőrizte körzet elleni légicsapásban.
15 órája
A 100 Leggazdagabb
-
A Pirelli után a Ray-Ban mögötti birodalmat is megcélozta a cseh fegyveripari milliárdos2026. november 3. 10:00 -
Egy milliárdos befektető venné meg a Wendy’s-t, amely Magyarországon is újrakezdené2026. november 3. 10:00 -
-
Eltűnhet Wáberer György neve a tőzsdéről – Tiborcz István érdekeltsége új korszakot nyit2026. november 2. 20:46 -
Vagyonadó a világban: négy ország kitart mellette, a többiek többsége már visszavonult2026. november 2. 20:38
További hírek >
Piac&Profit cikkei
-
A magyar cégek egyik legnagyobb rémálma jöhet
05:33
-
Egyre kevesebb saját pénzzel vesznek lakást a magyarok
16:58
-
Első alkalommal írták ki a Bosch és a Richter középiskolás innovációs pályázatát
16:04
-
Fiatalok vigyázat – nem mindegy, mikor és melyiket választjátok
15:07
-
Az Otthon Start lassulása ellenére rekordösszegű lakáshitelt vettek fel a magyarok
14:07
Turizmus Online cikkei
A vidék hírei
-
Új kollégium épülhet Egerben a Mátyás király úton, mintegy 90 diáknak adhat majd helyet
11:48
-
Kerekes Banddel, főzőversennyel és egész napos programokkal búcsúztatják a nyarat Andornaktályán
07:55
-
Kánikulával búcsúzik a meteorológiai nyár
07:31
-
Aki egy személyi döntés miatt eltávolodik a Tiszától, annak ehhez joga van
14:44
-
Sior: rajzok haza 103.
09:58
legolvasottabb
-
Robert Ficóék meglépték, amire a Magyar-kormánytól is várunk
2026. október 14. 20:10
-
Így alakult az euró árfolyama Ursula von der Leyen budapesti beszéde után
2026. október 23. 19:01
-
Magyar Péter döntött: hozzányúlhatnak Orbán Viktorék 150 milliárdos tőkeprogramjához is
2026. október 15. 08:11
-
Trump egyértelműen üzent a magyar kormánynak? Orbán Anita nem akárkivel ülhet asztalhoz
2026. október 26. 12:46
-
Jön a nyugdíjas SZÉP-kártya, újra szja-t fizethetnek a magas keresetű anyák
2026. október 20. 13:32
top 24
-
Magyar Péter leváltotta Rétvári Bencét
2026. november 7. 09:49
-
Szörnyű tragédia történt
2026. november 7. 15:41
-
Hatalmas áresés jöhet a hazai benzinkutakon
2026. november 7. 09:36
-
Óriási kormánybukáshoz vezetett a széleskörű korrupció
2026. november 7. 12:48
-
Dráma Zágrábban
2026. november 7. 10:20
Halottak és sebesültek is vannak. 


