2p
Ötpontos javaslatcsomagot készít a minisztérium a tejtermelők támogatására - az áfacsökkentés is köztük van.

Jön az újabb áfacsökkentés?

Czerván György a Földművelésügyi Minisztérium agrárgazdaságért felelős államtitkára a Magyar Nemzetnek azt mondta: a tárca a tejfelvásárlók élelmiszeripari fejlesztési lehetőségeinek megteremtésére és a termelők egyéb támogatására is javaslatot tesz. Továbbá azt szeretnék, ha a közétkeztetésben nagyobb arányt képviselnének a magyar tejtermékek.

Ehhez jönne még a nagyobb élelmiszer-kereskedelmi, tejkereskedelmi cégek kötelező regisztrációja bizonyos árbevételi érték felett. A tárca emellett szükségesnek tartja a tej áfájának csökkentését is.

Borul az áfadominó

A sertés tőkehúsok áfája január elsejétől 5 százalékra csökkent 27 százalékról. Az intézkedés még életbe sem lépett, a baromfitenyésztők máris jelezték: az intézkedés miatt bajba kerülhetnek, ugyanis szárnyasok helyett sertésre állhatnak át a vevők a diszkriminatív árcsökkentés miatt. Most pedig a tejtermelésben jelentkeznek be alacsonyabb áfáért.

Bár nem élelmiszer-ipari intézkedés, de érdemes megemlíteni: januártól az új lakások áfáját 27 százalékról 5 százalékra csökkentette a kormány.

Padlón az árak

A tejágazat egyetért abban, hogy sürgető lépésekre van szükség, megítélésük szerint a magyar tejtermelőket szinte csak a támogatások tartják életben. A szakma képviselői a lapnak arról számoltak be például, hogy tavaly 34 százalékkal, 74-75 forintra csökkent a tej literenkénti átvételi ára, szemben a 2014-es 112-113 forinttal, ez pedig éves szinten mintegy 80 millió forint árbevétel-kiesést jelenthet - változatlan input árak mellett - egy nagyobb tehenészetben.

Miért szenvednek a magyar tejtermelők?

A piacon túltermelés alakult ki, mert áprilistól megszűnt az uniós tejkvóta, továbbá az uniós döntéshozók nem számoltak azzal, hogy bevezetik az orosz embargót. A tej előállítási ára 90-100 forint literenként, ami egy hatékony gazdaságban 85 forint is lehet, de egy kevésbé modernben több mint 100 forint. Ennél viszont csak jóval olcsóbban, önköltségi ár alatt tudják eladni a tejet a termelők a feldolgozóknak.

Címkék: Agrár

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Agrár Kamatmentes hitelt kapnak a hazai sertéstenyésztők
Privátbankár.hu | 2026. január 23. 15:01
Elindult az Agrár Széchenyi Kártya új alkonstrukciója, kamat- és költségmentes hitel segíti a hazai sertéstenyésztőket.
Agrár Bírósághoz fordul a kormány az EU-Mercosur megállapodás kapcsán
Privátbankár.hu | 2026. január 20. 13:38
Több ezres gazdatüntetést szerveztek ma Strasbourgban az EU-Mercosur megállapodás ellen. A Fidesz és a Tisza is kifejezték egyet nem értésüket.
Agrár Romániai összefogásban Babis és a magyar tőke
Szakonyi Péter | 2026. január 19. 19:12
Közös céggel kíván áttörést elérni a régió gabonakereskedelmében Andrej Babis cseh miniszterelnök cége – immár magyar partnereivel. A közelmúltban létrejött megállapodás szerint az East Grain SA-n keresztül a cseh Agrofert csoport is részt vett a magyar UBM csoport romániai takarmányipari befektetésének kivásárlásában. Az East Grain az idei évben egymillió tonna gabona kereskedelmét tervezi.
Agrár Életjelek? Óriási gödröt ásott, most kecmereghet ki belőle a traktorpiac
Privátbankár.hu | 2026. január 19. 08:39
Enyhén növekedett a forgalomba helyezett új erőgépek száma tavaly Magyarországon.
Agrár Feladják a küzdelmet a magyar kisgazdaságok
Szirmai S. Péter | 2026. január 16. 14:46
A nehéz évek után – a borús kilátások hatására is – látványosan csökken a hazai gazdaságok száma. Héjja Csabát, az MBH Bank Agrár- és Élelmiszeripari Üzletágának stratégiai elemzőjét és Bognár Istvánt, az üzletág szenior üzletfejlesztési menedzserét a gyorsuló koncentráció várható következményeiről kérdeztük.
Agrár Újból erőset szólt az agrárminiszter
Privátbankár.hu | 2026. január 9. 17:05
Újabb merényletet lát az európai gazdák ellen a többség által megszavazott EU-Mercosur szabadkereskedelmi megállapodásban.
Agrár Befektetők figyelem! Radikális új szabályok a földtörvényben
Szirmai S. Péter | 2026. január 9. 10:31
Felkeltette a befektetők érdeklődését is, hogy a földforgalmi törvény módosításával januártól (egy hónapos aranykalászos tanfolyam után) szinte bárki vásárlóként jelenhet meg a magyar piacon. A szektor krízise miatt azonban egyelőre nem kerül a spekulánsok célkeresztjébe a „magyar föld”.
Agrár Üzent az agrárminiszter
Privátbankár.hu | 2026. január 3. 11:44
Facebook-oldalán Nagy István a Magyar Falu Programra hívta fel a figyelmet.
Agrár Megduplázódott az erdők területe 100 év alatt Magyarországon
Privátbankár.hu | 2025. december 27. 10:38
Az elmúlt több mint 5 évben a legtöbb erdőt Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyében telepítették.
Agrár Magyar segédlettel napolták el a vitatott agrármegállapodást
Privátbankár.hu | 2025. december 21. 14:25
Több mint száz magyar gazdálkodó is részt vett a mintegy tízezer fős összeurópai gazdatüntetésen csütörtökön Brüsszelben – közölte a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) az MTI-vel.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG