2p

Újraindul a spanyol Iberia légitársaság több európai járata is júliusban, a Lufthansa Group pedig bővíti a kínálatát, Budapestre is több járatot indít júniusban, de a fapados óriás is startra kész.

Az Iberia közleményében azt írta, júniusban még a most érvényben lévő minimális szolgáltatást nyújtják néhány belföldi és nemzetközi célállomásra, de júliustól jelentősen bővítik a kínálatot.

Elsősorban a nyaralók számára fontos célállomások válnak elérhetővé az Iberia hálózatában, a társaság augusztus végéig 92 célállomást tesz elérhetővé, és 360 heti járatot indít el. Ez a nyári menetrendi időszakra meghirdetett korábbi menetrend mintegy 20 százaléka. Az Iberia egyelőre csak belföldi és európai járatokat indít, hosszú távú járatokat csak a célországok beutazási tilalmának feloldása után állítanak a menetrendbe.

Maszkban kell majd utazni (Fotó: MTI/AP/DPA/Thomas Frey)
Maszkban kell majd utazni (Fotó: MTI/AP/DPA/Thomas Frey)

A Lufthansa Group a honlapján közölte, hogy tovább bővítette kínálatát, és június 15-ével Frankfurtból, Münchenből is több európai és interkontinentális járat indul el, újra közlekedik a Brussels Airlines és az Austrian Airlines is. A német légitársaság közölte, hogy június 15-én újraindul a München és Budapest közti járat, amely hetente háromszor közlekedik majd, egyben heti 12-re emelkedik a járataik száma Frankfurt, és négyre Zürich felé.

A napokban közölte az egyik legnagyobb diszkont légitársaság is az újraindulási terveit. A Ryanair azt jelezte, hogy július 1-jétől napi járatokat indít Európa országai, köztük Portugália, Spanyolország, Olaszország, Görögország és Ciprus legfontosabb üdülőhelyeire. A társaság azt is jelezte, hogy 1000 napi járatuk lesz akkortól, amelyekre ismét alacsony árú jegyet biztosítanak. Minden járatukon bevezetik az új egészségügyi iránymutatásokat, így megkövetelik, hogy az utasok (és a Ryanair legénysége) minden esetben viseljenek arcmaszkot a repülőtéri terminálokon és a repülőgépek fedélzetén, az EU iránymutatásainak megfelelően.

Címkék: Agrár

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Agrár A nap képe: dinnye termett a Balaton kiszáradt medrében
Herman Bernadett | 2026. október 8. 14:56
A Balaton Csavargőzös előtti partszakasz szárazulattá vált részén kihajtott és termést is hozott 4-5 dinnyető.
Agrár Kipécézték a traktorosokat? Rászállnak a hatóságok a John Deere-re is
Privátbankár.hu | 2026. október 8. 12:49
Rögtön be is húzták a nyakukat az érintett cégek részvényesei.
Agrár Emlékszik a januári gazdatüntetésekre? A kamara állta a cechet
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 24. 18:50
A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara összesen 14 milliárd forintot költött el politikai tevékenységre és különböző megkérdőjelezhető személyes juttatásokra az elmúlt években – derült ki a szervezet átvilágítása után. Szerencsére azonban vagyonvesztés nincs.
Agrár Őrizetbe vették a TikTokon nagyot futó korábbi román elnökjelöltet
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 21. 11:32
Calin Georgescu megnyerte az előző romániai elnökválasztás első fordulóját, de az eredményt később megsemmisítették. 1,1 millió euró kenőpénz elfogadásával gyanúsítják.
Agrár Ezt a két megyét érintette legsúlyosabban a földeket letaroló aszály
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 10. 19:42
A Csongrád-Csanád és Békés megyei gazdák jártak a legrosszabbul: 2023 kivételével az elmúlt hat évben súlyos aszály pusztított az ottani földeken. Az országos veszteséget 500-600 milliárd forintra becsülte a MOSZ.
Agrár Évtizedek után újra megjelent a gyilkos vírus Magyarországon
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 9. 13:23
220 ezer csirkét érint a baromfipestis.
Agrár Amikor nem jó hír, hogy már megkezdődött a szüret
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 3. 07:44
A szüret két-három héttel korábban kezdődött. Az ok nem jó hír: aszály és egy terjedő betegség egyszerre sújtja a magyar szőlőket.
Agrár Megkönnyebbülhet az agrárium: két évre felfüggesztik a tőketörlesztést
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 27. 17:08
500 milliárd forintnyi tartozást érinthet a moratórium.
Agrár Megint rekordokat dönthet a kávé ára
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 23. 15:23
Túl sok eső esett Brazíliában.
Agrár Vége a magyar burgonyának?
Szirmai S. Péter | 2026. augusztus 23. 11:22
Nem elég az extrém időjárás, az egymást érő piaci krízisek, egy súlyos növénybetegség tömeges fertőzésének veszélye is próbára teszi a hazai burgonyatermesztőket. A Kárpát-medencében tényleg vége a burgonyának?
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG