4p
Politikai megállapodás született az EU-s környezetvédelmi miniszterek között. Eszerint az EU-s tagországoknak joga lenne megtiltani a génmódosított orgazmusok (GMO) termesztését.

A jelenlegi szabályozás értelmében, ha egy GMO-ra Brüsszel kiadja az engedélyt, akkor az az Európai Unió egészére érvényes, és a tagállamok csak az úgynevezett védzáradék alkalmazásával, szigorú feltételek mellett tilthatják ki a piacukról az adott terméket. A védzáradék elvileg csak ideiglenes és nem ad tartós felmentést az adott országnak, de az így bevezetett tilalmat nehéz feloldani, mert a tagállamok legalább kétharmadának szavazata kell hozzá.

Van még egy kör

A környezetvédelmi miniszterek csütörtökön ellenszavazat nélkül, Belgium és Luxemburg tartózkodása mellett fogadták el az új javaslatot, amelyről még az Európai Parlamenttel is meg kell állapodnia a tanácsnak.

A javaslatot 2010-ben mutatta be az Európai Bizottság, az Európai Parlament pedig 2011-ben fogadta el a tervezetről a maga olvasatát, a tagállamokat tömörítő tanácsban viszont egészen mostanáig nem sikerült megállapodniuk az államoknak. Az ügy így gyakorlatilag megrekedt.

Miért lett most újra téma?

A javaslat akkor került ismét reflektorfénybe, amikor pár hónappal ezelőtt a tanácsnak minősített többséggel kellett volna döntenie, hogy megakadályozza egy GMO-kukorica termesztési engedélyének kiadását, de a súlyozott szavazatok és a tartózkodások miatt ez annak ellenére sem sikerült, hogy a 28-ból 23 ország ellenezte az engedély kiadását.

Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter történelmi jelentőségű döntésnek nevezte a politikai megállapodást, különösen annak fényében, hogy korábban több tagállam is ellenezte a GMO-tilalmat. Mint elmondta, Magyarország mindvégig a GMO-k betiltását szorgalmazta, mert ahhoz, hogy meg tudja őrizni szuverenitását, valamint az egészséges környezetet és élelmiszert, elemi érdekünk, hogy mi dönthessünk ebben a kérdésben. Magyarországon zéró tolerancia van érvényben.

Az új szabályozás az engedélyezési eljárást nem érintené. A termesztési engedélyt továbbra is tagállami szinten kell kérvényeznie a gyártóknak, de uniós szinten születik meg a döntés. Az engedélyt az Európai Bizottság adhatja ki Brüsszelben, az Európai Élelmiszerbiztonsági Ügynökség véleménye és a szakbizottságok döntése alapján. Akkor kerülhet a tanács elé a kérdés, ha a szakbizottságok nem támogatják az engedélyt, vagy nem foglalnak állást.

Mi változna?

Az új szabályozás azonban lehetőséget ad tagállamoknak arra, hogy egy egyébként uniós szinten termesztésre engedélyezett GMO-t kitiltsanak a saját területükről vagy annak egy részéről.

Ehhez először arra lesz szükség, hogy az engedélyt kérelmező cégnél hivatalosan jelezzék: azt szeretnék, ha az uniós engedély hatálya az adott országra nem terjedne ki. Ha a gyártó eleget tesz a kérésnek, akkor Brüsszel így adhatja ki az engedélyt.

Ha viszont nem, akkor a tagállamok gyakorlatilag bármilyen indokkal korlátozhatják vagy akár meg is tilthatják az engedélyezett GMO termesztését. A tervezett szöveg környezetvédelmi, társadalmi, gazdasági, várostervezési, földhasznosítási és agrárpolitikai okokat említ, de a tagállamok másra is hivatkozhatnak.

Átmegy a tervezet, vagy nem?

Az előkészítést ismerő, nevük elhallgatását kérő szakdiplomaták arra hívták fel a figyelmet, hogy a jogszabály-tervezet az uniós intézmények jogi szolgálatai szerint kiállja a nemzetközi jog próbáját, ugyanakkor nem kizárt, hogy a GMO-gyártásban érdekelt szereplők megtámadják valamilyen nemzetközi fórumon. Az érintett vállalatok pedig adott esetben az ellen is élhetnek majd jogorvoslati lehetőséggel, ha egy tagállam bevezeti a jogszabály által lehetővé tett korlátozásokat, tilalmat.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Agrár Miért kezdtek emelkedni a sertésárak?
Fórián Zoltán | 2026. április 7. 14:24
Lelkes olvasóim még jól emlékeznek, amikor pár hónapja még ennek ellenkezőjét magyaráztam. De már akkor is előrejeleztem, hogy ez fog történni. Az Erste Agrár Előrejelzés ismét jól működött. A trendforduló és a húsvét aktualitást ad a sertéspiaci kilátások újabb elemzésének. Ez nem kezdődhet mással, mint a német sertéspiaci helyzettel, hiszen továbbra is szolgamód követjük tendenciáit.
Agrár Nagyon rossz hír jött: az élelmiszerárakba is begyűrűzött az iráni háború
Privátbankár.hu | 2026. április 6. 16:31
Az élelmiszerárak világpiaci szinten márciusban már a második egymást követő hónapban emelkedtek, ezúttal nagyrészt a közel-keleti konfliktussal összefüggő magasabb energiaárak miatt – állapítja meg az ENSZ római székhelyű Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezete (FAO) honlapjára fölkerült jelentés.
Agrár Mérsékelt marad a tojás drágulása
Privátbankár.hu | 2026. április 4. 17:01
Húsvétkor és a következő években is. A magyar tojásfogyasztó nemzet, többet eszünk a világátlagnál, a hazai termelés azonban lépést tud tartani az igényekkel.
Agrár Barna vagy fehér héjú? Melyik tojás a jobb?
Privátbankár.hu | 2026. április 3. 16:35
Ősi táplálékunk a tojás. Nemcsak mi fogyasztjuk előszeretettel, de fészekrabló állatok is, hiszen magas a tápértéke. De tudunk-e mindent róla? Vannak, akik szerint a barna héjú tyúktojás egészségesebb, míg mások a fehéret részesítik előnyben. Hogyan érdemes főzni és meddig áll el? Kell-e hűtőben tartani? Ezekre a kérdésekre keresett választ húsvét apropóján laptársunk, a Klasszis Média csoportba tartozó Mfor.
Agrár Haszon – a tojás friss, a hús finom, de sok mást is adhat még a tyúk
Privátbankár.hu | 2026. március 29. 17:21
Sok felelősséggel is jár persze, de nagy hely sem kell hozzá, és akár a külvárosban is tartható.
Agrár Durvul az agrárválság: már a túlélés a tét a gabona- és a tejtermelésben
Szirmai S. Péter | 2026. március 27. 15:01
Általános válságban van a  magyar mezőgazdaság. Eltűnt  a jövedelem a szántóföldi növénytermesztésből, a piacok befagytak, a tejtermelők és sertéstartók a túlélésért küzdenek, figyelmeztet a Mezőgazdasági Szövetkezők és Termelők Országos Szövetsége (MOSZ).
Agrár Itt van Donald Trump ajándéka Aljakszandr Lukasenkának
Privátbankár.hu | 2026. március 26. 19:20
Az Egyesült Államok enyhített a fehérorosz állami tulajdonú Belinvestbank és műtrágyát gyártó vállalatok elleni szankciókon – közölte az amerikai pénzügyminisztérium csütörtökön.
Agrár Húsárrobbanást hozhat a hazai boltokba az iráni háború?
Privátbankár.hu | 2026. március 19. 19:28
Mit okoz a húsiparban az iráni háború miatt elszálló energiaár?
Agrár Lázonganak a szibériai tejtermelők a kényszervágások miatt
Privátbankár.hu | 2026. március 17. 14:00
Oroszország Novoszibirszki régiója szarvasmarha-betegség miatti vészhelyzetet hirdetett, mivel a kényszervágások gazdálkodói tiltakozásokat váltottak ki.
Agrár Műtrágyaügyben kért európai segítséget Nagy István
Privátbankár.hu | 2026. március 14. 15:01
Az orosz és fehérorosz műtrágyaimportra kivetett vámok és szankciók eltörlését kéri az elszálló műtrágyaárak miatt.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG