2p
A kukorica és a búza ára is stabilan kaptat felfelé Európában.

Az év vége sem törhette meg a több hete stabilan emelkedő gabonaárakat, Amerikában masszív drágulásnak lehettünk szemtanúi, Európában és Magyarországon pedig hasonló trendet láthatunk, ezt közölte a Magro.hu a Privátbankár.hu-val. A magyar piactéren 6 tonna kukorica és 2 tonna búza keresi jelenleg gazdáját.

Németh István gabonapiaci szakértő, a Magro. hu ügyvezetője emlékeztetett: a márciusi lejáratú kukorica ára december közepén 43.300 forint volt a BÉT-en, ezzel 11 százalékos erősödést tudhatott a háta mögött az elmúlt negyedévre. Ez nem változott mostanra sem, a jelenlegi prompt ár kicsivel 40 ezer forint alatt van a Magro piacterén. Párizsban 170 euróért mérik a kukorica tonnáját, a forgalom azonban nagyon alacsony. Chicagóban még mindig nincs ártrend, az árfolyam hektikusan oldalaz a 140 dolláros sáv körül.

Drágább lett a búza is

A búzát csak szórványosan veszik Magyarországon, mind az étkezési, mind a takarmánybúza alig valamivel 40 ezer forint felett kezdte az évet a tőzsdén. Párizsban azonban már egész decemberben a búza drágulásáról szólt a kereskedés, januárban ez folytatódott tovább, 171,25 euró fölé is kúszott az árfolyam. A forgalom ráadásul igen hamar felocsúdott az ünneplésből, a forgalom már majdnem elérte a szokásos szinten. Chicagóbabn hasonló a trend, itt 135,50 dollárról 155,52-ig drágult a búza a kereskedésben.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Agrár Sötét jövő vár a magyar agráriumra, ha nem jön a változás
Privátbankár.hu | 2025. július 30. 11:28
Bár Európa-szerte kedvezőbb terméshozamokat jeleznek előre az uniós szakértők, Magyarországon – de Szlovénia keleti és Horvátország északi területein is – az elhúzódó csapadékhiány miatt egyre súlyosabb problémákkal kell számolniuk a gazdálkodóknak. Az alkalmazkodás a kulcs, de nemcsak a növénytermesztőknek, hanem az állattartóknak is fontos adaptálódni a változó körülményekhez.
Agrár Oroszországban bezzeg mennek le az árak
Privátbankár.hu | 2025. július 17. 08:35
Oroszországban 1,3 százalékkal csökkentek a termelői árak júniusban
Agrár A nap képe: illatos támadás érte a Bizottság budapesti épületét
Privátbankár.hu | 2025. július 16. 14:01
Trágyával üzentek a magyar gazdák Brüsszelnek.     
Agrár Szigorodnak a magyarok egyik kedvenc élelmiszerére vonatkozó szabályok
Szirmai S. Péter | 2025. július 15. 05:44
Vadonatúj mutató, a „fehérjeminőségi érték” feltüntetésére, az elvárt minimumérték teljesítésére kötelezi a gyártókat a nemrég hatályba lépett új „húsrendelet”, amely azt is újraértelmezi, mi is az a „félszáraz” és a „száraz” kolbász, szalámi, egyáltalán, mi a téliszalámi.
Agrár Az ukrán kukorica korlátlanul áraszthatja el Magyarországot?
Szirmai S. Péter | 2025. július 9. 14:44
Már csak a tanácsi jóváhagyásra vár az EU Ukrajnával kötött szabadkereskedelmi megállapodása, amely liberalizálja az élelmiszeripari cikkek kereskedelmét. Nagy István agrárminiszter közösségi oldalán botrányosnak minősítette „a gazdák háta mögött Ukrajnával megkötött brüsszeli alkut”, amit nem fog hagyni, mert tovább könnyítené az ukrán mezőgazdasági termékek behozatalát.
Agrár FAO: történelmi húsár és dráguló vaj mellett csökkent a cukor ára
Privátbankár.hu | 2025. július 7. 08:19
Vegyesen alakultak az élelmiszerárak júniusban.
Agrár Döntött Brüsszel: szabad génmódosított szójababot importálni
Privátbankár.hu | 2025. július 4. 16:51
Az Európai Bizottság engedélyezte a géntechnológiával módosított szójabab uniós behozatalát, élelmiszerekben és takarmányokban való felhasználását – tájékoztatott az uniós végrehajtó testület pénteken.
Agrár ENSZ: az aszály lassan globális katasztrófához vezet
Privátbankár.hu | 2025. július 2. 15:18
Szomáliától az európai kontinensig az elmúlt két évben a feljegyzett történelem legpusztítóbb aszályai sújtották, amelyeket az éghajlatváltozás súlyosbított – derül ki egy ENSZ által támogatott jelentésből.
Agrár Európa legforróbb nyara jöhet – ezt lépi a magyar kormány
Privátbankár.hu | 2025. június 29. 11:25
A kormány ingyenesen biztosítja a gazdák számára az öntözővizet azzal, hogy mintegy 10 milliárd forintnyi összegben átvállalja a vízdíj árának megfizetését a gazdálkodóktól – mondta Nagy István agrárminiszter a Kossuth rádió Vasárnapi újság című műsorában.
Agrár Eltűnt az infláció, ezért nullára csökkentették az alapkamatot a svájciak
Privátbankár.hu | 2025. június 19. 10:54
A svájci központi bank (SNB) az elemzői várakozásoknak megfelelően nulla szintre csökkentette az alapkamatot csütörtöki döntésével.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG