Vancsura József elnök elmondta: azt várják, hogy normalizálódnak az árak, kilogrammonként legalább 50 forintos árra számíthatnak majd a termelők. Ennek alapján biztonsággal tervezhetnék a jövőt - mondta.
Tavaly a búza ára átlagban 40, míg a kukoricáé 42 forint volt kilogrammonként, s ez jelentős bevételkiesést okozott a termelőknek - tette hozzá. Idén a felvásárlási szerződéseket 50 forint körüli áron kezdték megkötni. A termelőknek előzetesen a várható termés 10-20 százalékát érdemes most lekötni, míg a további árat a minőség és a betakarított mennyiség dönti majd el később.
Együttes ülést tarthat ősszel a cseh és a magyar kormány.

Csúcson a forint, mélyponton a kötvényhozamok: strukturális fordulat a magyar piacokon?
Szembeúszva a világpiaccal: miért esnek ilyen látványosan a magyar kötvényhozamok?



